Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szamek József: A Szentlélek és a természetfölötti élet Scheeben theologiájában
A SZENTLÉLEK ÉS A TERMÉSZETFÖLÖTTI ÉLET 207 teszi s végiggondolja. Dogmatikájában1 pedig a nehézségeket is szemügyre veszi, mielőtt kritikusa, Granderath figyelmeztette volna azokra.1 2 Lemér, fontolgat mindent óvatosan. Csodálatosan ismeri és fel tudja használni az előző századok theologiai munkáját s hozzáadja a maga kiváltságos spekulatív tehetségének meglátásait. Mindamellett nagyon merésznek látszik az a vállalkozása, ahogy a Szentlélek és a természetfölötti élet mélyebb vonatkozásait föl akarja tárni. S eléggé érthető, hogy az erre vonatkozó különvéleményeivel elszigetelten maradt. Más kérdés, hogy szükséges-e továbbra is elzárkózni előlük. * * ❖ Mielőtt különvéleményének ismertetéséhez fognánk, nézzük, hogyan fest a természetfölötti élet a kereszténység dogmái és a dogmákat kifejtő, rajtuk részben már túlmenő, általános theologiai felfogásban. Elve, lelke, formai oka a megszentelő kegyelem, egy természetfölötti minősültség, pontosabban készség. Élő és életre szóló valóság és életerők hordozója : a természetfölötti erényeké (istenies és sarkalatos erények) és hajlamoké (a Szentlélek ajándékai). A megszentelő kegyelem magát a természeti létet járja át és formálja (habitus entitativus). Elsősorban úgy, hogy megtisztítja és megszenteli. S az így megtisztított és megszentelt lelket új kapcsolatokba állítja az Istennel : Isten barátja, fogadott gyermeke és örököse, temploma lesz a lélek. A megszentelő kegyelemben gyökerező életerők (habitus operativi) pedig a lélek természeti tehetségeit nemesítik meg és készítik föl arra, hogy a megszentelt létnek és a benne megalapozott új méltóságoknak megfelelő tetteket tudjon kihozni magából. Főleg Istenismerésben és Istenszere- tésben. Ez az Istenismerés és szeretés a maga teljességét csak az örök életben bontja ki s ott lesz az, amit Isten vár a teremtménytől : az Ő dicsőségét teljesen méltó módon hirdető lét és élet ; s amit ad a teremtménynek : a legtökéletesebb boldogság (ez a kettő cél-oka a természetfölötti életnek). Jellegét azzal lehet leginkább meghatározni, hogy szín- ről-színre való látás és — szeretés. Tehát teremtményi közvetítés nélkül történő felfogása és szerető átkarolása magának az isteni valóságnak ; bekapcsolódás az Isten belső, titokzatos életébe, a szentháromsági ere- dések sodrába. Mert a kinyilatkoztatás adatai szerint a i Isten élete nem más, mint önmagának tökéletes értelmi átfogása az első eredés- ben, melyből születik az Ige, a Fiúisten ; és annak a szeretetnek föllángolása, amelyből a második eredésben a szeretet Lelke, a Szentlélek 1 Handbuch der kath. Dogmatik. I. köt. 1873., II. 1878., III. 1882. Változatlan lenyomat. 1925. 2 Granderath a Dogm. II. kötetének megjelenése után, a Zeitschrift für kath. Theologie 1881. évf. indította meg támadását Scheeben ellen (283— 319. 1.) s folytatta u. o. 1883. 491. skk., 590. skk. Sch. válaszai : Katholik 1883. I. 142. skk., II. 561. skk.; 1884. I. 18. skk., II. 465. skk és 610. skk.
