Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
170 SCHÜTZ ANTAL természetfölötti jellegétől sugalmazva keressen tudományos eligazodást és igazolást a hívő elme számára : dogmatikának kell lennie az egész vonalon. Erre az álláspontra Scheebent rávitte a hermesi racionalizmus és a fideizmus elvizenyősítő teológiája ; ráképesítette felsőbbséges sensus theolo- gicus-a, mely mint annyi más ponton (döntő eredménnyel pl. az áldozatelmélet jelentős kérdésében) a Tridentinum előtti teológiai múlttal talál eleven termékeny kapcsolatot. Voltaképpen csak ezzel a tettel szabadította föl Scheeben a «theologia perennis» folyamát, melynek medrébe a Tridentinum utáni teológia részben antiprotestáns polemiás beállítása miatt, részben az akkori szellemi fázisnak nem mindenestül egészséges infiltrálásai következtében, akaratlanul is torlaszokat épített bele. Scheeben maga is egyik fejedelmi pillérje lett annak az «aquaeductus maximus»-nak, mely a teológiai tudományos tevékenység hatalmas árjait az atyáktól a 13. és 17. századon keresztül közvetlenül a 19. század kavargó pr blematikájába vezette bele. Ha ma inkább, mint az előző emberöltőben van a teológiának hivatott- sága arra, hogy döntő tényezőként beleálljon abba a szellemi megújhodásba, mely az egész vonalon olyan ígéretes erjedéssel indult meg, és hatásosan segítse azt a teljes megoldás felé : Scheeben lesz az, akinek iskolájában fölkészülhet erre a soha többé vissza nem térő történelmi hivatására ; ott ráeszmél majd teljes súllyal legsajátosabb értékeire és erőire, arra, amit semmiféle filozófia, szociológia és «movement» meg nem tud adni ennek a kornak : a hitből sarjadó és ezért igazán felsőbbséges és pótolhatatlan tudományos látásra. A teológus nagysághoz azonban nem elég a helyes módszeres kiindulás, mondjuk az episztémológiai alapvetés. Sőt nem elég még az a fegyelmezettség sem, mely ezt az alapot mint obiectum formale quo-t következetesen szem előtt tudja tartani minden konkrét kérdésben. Hisz ez inkább iskolázottság dolga, mint zsenialitás kiváltsága. Hanem kell, amit Scheebennél már a kortársak kiemelnek : a kiváló spekulatív tehetség. Ez jelent mindenesetre és mindenekelőtt nagy elvonatkozó tehetséget. A hittudósnak a bölcselőnél is nagyobb mértékben kell rendelkezni azzal a képességgel, mely a legkülönfélébb adottságokat is közös szempont alá tudja foglalni és a legbonyolultabb élet- vagy történeti jelenségben is meg tudja látni a szellemi őselvet. A teológiában az őselvek és fogalmi tárgyak nagyon is messze esnek a közönséges tapasztalattól ; hisz jobbára az Absolutum «másvilágában» járnak. Itt kell tudni olyan különbségeket is élesen meglátni, nemcsak önmagukban, hanem következményeikben is, melyek a laikus szemében szőrszálhasogatások ; itt csakugyan kell tudni borotvaéleken is teljes biztonsággal járni ; és kell tudni szívósan, tüzetesen nézni alakokat, alakulatokat és vonatkozásokat, melyek a laikus szemében sokszor egybefolyó ködök : csakis így válik olvashatóvá rajtuk az a láthatatlan írás, mellyel a teremtés és kinyilatkoztatás Istene rájuk írta titkos értelmüket. Mivel pedig a szellemi valóságok legmagasabb régióiban az igazi látáshoz nem is elég a nézés, hanem valamiképpen előre kell már tudni, mi a látható (a mélyértelmű Ágoston—Pascal-féle kritérium szerint : «Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna») : az igazi spekulatív tehetséget jel-
