Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)

Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban

A GYÓNÁS ÉRVÉNYESSÉGE AZ ORTHODOX EGYHÁZBAN 117 birtokosa a krisztusi nyáj felett való kormányzói jognak. Amennyiben tehát kebelében a krisztusi kegyelemeszközök, különösen a gyónás szent­sége, hatályossággal bírnak, az azon szerencsés körülménynek tudandó be, hogy per accidens a papi rend eltörülhetetlen jegye nyomán meg­maradt fiaiban az isteni jogon megkívánt alapkellék és így bizonyos feltételek mellett bekapcsolódhatnak a megigazulás egyik módjának gyakorlásába, de nem mint a saját egyházuk szolgái, hanem mint a Mater Ecclesia kincseinek ámbár méltatlan, de mégis felhasználható kiosztói. Bármilyen nehéz is kimondani és ha első tekintetre talán túlzott­nak vagy legalább is érdesen szokatlannak látszik is, mégis kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az orthodox episcopatust híveihez való viszonyában nem ismerhetjük el olyan tényezőnek, amely azonos lenne a katholikus püspök és hívei között isteni jogon megalapozott pásztori joghatósággal. Nem alkalmazhatják rájuk az Apostol szavait: «Titeket tett meg a Szentlélek püspököknek, hogy kormányozzátok Isten egyházát» (Ap. csel. 20. 28.), mert a szakadás és hittagadás szelleme elsodorta őket Péter sziklájától, elszakadt bennük az életerő, amely őket a krisztusi egyház joghatóságának középpontjához és forrásához fűzte. Megszűnt náluk a potestas ordinaria pastoris, amelyet az egyházi törvénykönyv előírása szerint csak «sub auctoritate Romani Pontificis» (Can. 329.) lehet igényelni és gyakorolni és így a iurisdictio ordinaria lehetősége is megszűnt. Az egyház mint Krisztus egységes és élő misztikus teste a maga külső megnyilvánulásában és megszervezettségében szükségszerűen fel­tételezi a hit és a kormányzás egységét. Organikus egysége és külde­tésének katholicitása eleve kizárja, hogy kebelében vagy mellette olyan vallási társaságok alakulhassanak, amelyek egyenlő jogon tarthatnának számot a krisztusi egyháznak adott jogok és kiváltságok gyakorlására. Hiába iparkodik az orthodox egyház magát az apostoli utódlás jogán a krisztusi törvényes egyház jellegével felruházni, a skizma és herezis bélyegét homlokán viseli. A skizmáét, mert szembehelyezkedik a lát­ható egyház látható fejének megkövetelt engedelmességgel és meg­tagadja a katholikus egységbe való tartozást ; a herezisét, mert meg­hamisítja és megcsonkítja a depositum fidei tanegységét. Az a körülmény, hogy az orthodoxia átmentette és őrzi a papi rend hierarchikus jegyét, ami fiait a kegyelmi eszközök alkalmazására képesíti, bizonyos szempontból még veszedelmesebbé teszi az igaz egyházhoz való viszonyát, mert a jóhiszemű tudatlanokban legyőz­hetetlenül téves meggyőződést szül, mintha ő is Krisztus igazi egyháza lenne és így megakadályozza az «egy akol» megvalósulásának annyira óhajtott beteljesülését.1 1 «Ecclesiae dissidentes, praecise qua organismi religiosi, sunt omnino ad salutem consequendam inutiles ; immo magna salutis obstacula mortis­que instrumentum dicendae sunt, quatenus a vera salutis arca homines reti­nent.» Jugie i. m. I. 36.

Next

/
Thumbnails
Contents