Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (I.)
A HITTUDOMÁNY JELEN FÁZISA ÉS FÖLADATAI 11 nagyot szült, mint a történelem talán még soha ; s ezek kivétel nélkül az Egyház tevékeny fiaiként születtek vagy legalább úgy haltak meg. A skolasztika virágkorában is a nagy gondolkodók mind az egyházi tudományosság terén kerestek érvényesülést. A trentói zsinat után bekövetkezett a szellemek oszlása ; sokakat, talán épen a legtehetségesebbeket akkor már a nekifejlődő világi tudományok : matematika, fizika, világi bölcselet vontak el. De még mindig akadtak a jelesek között nagy számmal, kik életüket nem tartották maguknál becsesebbnek, mikor arról volt szó, hogy elvégezzék az Igének szolgálatát és bizonyságot tegyenek Isten kegyelmének evangéliumáról (Act 20, 24). 3. A kedvező történeti konstelláció. — A nagy geológiai törésvonalakon, hol megszakad a geológiai rétegeződés folytonossága, és különböző geológiai korok alakulatai kerülnek egymás mellé : ott támadnak a tűzhányók, ott fakadnak a gyógyító erejű hőforrások, ott rakódnak le nemes fémeket és drágaköveket tartalmazó rétegek. A történelem folyamán a szellem számára is akkor kristályosodnak ki nagy értékek és nyílnak új életforrások, mikor nagy történeti törések új konstellációba hozzák a szociális és szellemi rétegeződést, mikor nagy események új világot hívnak létre, és nagy szellemi beáramlások új eszme-pólusok feszülési terébe állítják az elméket. Van helye a szellemi életben az auto- genezisnek is ; de a hódító, világépítő nemzedékek, «potentes a saeculo viri famosi» (Gen 6, 4) heterogenezisből születnek. Ezt az általános kultúrtörténeti megfigyelést igazolja a hittudomány virágkorainak genetikája is. A virágzó patrisztika számára az alapvető termékeny feszülést megadta az az óriás méretű találkozó, melyben szembekerült a természetfölöttiség a természettel, a pogány szellemmel. Ezzel megindult egy mérkőzés, mely többé el nem pihen, mely hódításoknak és építéseknek kimeríthetetlen lehetőségeit nyitotta meg. Hiszen az Egyház élete és hivatása minden nyilvánulásában, tehát hittudományában is, végelemzésben mi más, mint a reábízott természetfölötti életnek beleplántálása a természetnek, a pogányságnak vadhajtásába ! A patrisztikában ezeknek az ősi ellentéteknek találkozása úgyszólván tiszta tenyészetben volt adva, a kémia nyelvén szólva «in statu nascendi» : mikor minden egyes elem hatóképességének optimumával vesz részt a készülő folyamatban. Itt a kereszténységnek először kellett kiküzdeni azt a talpalatnyi földet, melyen megvethette lábát kifelé a pogány
