Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kecskés Pál: Faj és vallás
338 KECSKÉS PÁL hanem belső felemelkedés lenne a következménye, nem a személyiség megtörése, hanem megerősítése, azaz a becsületérzés űjraébresztése».1 Rosenberg nem érzi magát vallásalapításra hivatottnak. Megelégszik azzal, hogy egy sóvárgott vallásos géniusznak előkészítse az utat, aki nem arra fog elsősorban törekedni, hogy a pozitív hiten levőket eltérítse, hanem hogy az önmagukkal meghasonlottakat és céltalanul tévelygőket felemelje. Szükségét érzi a germán léleknek megfelelő német nemzeti egyháznak, melynek körvonalait is ma már megállapíthatni véli. Ennek a szent könyve az «ötödik evangélium» lesz, mely Jézust mint az álnoksággal merészen szembeszálló, mindenkit magával ragadó, hatalmas prédikátort mutatja majd be. Nem lesz benne szó alázatosságról, engesztelésről, ó-szövetségi várakozások beteljesedéséről. Rosenberg elismeri, hogy Jézus a szeretetet hirdette s hogy a vallásosság a szeretetet nem nélkülözheti. Azonban a nemzeti vallássá fejlődő mozgalomnak ki kell jelentenie, hogy a «felebaráti szeretet eszméje a nemzeti becsület eszméjének feltétlen alárendelendő, hogy egy német egyház részéről nem helyeselhető oly tett, mely nem elsősorban a nemzetiség biztosítására szolgál».1 2 Az áldozat gondolata, a búcsú, a «mágikus» kegyelemtan feladásával természetesen új szertartásokat is kell majd a nemzeti egyháznak bevezetnie. Rosenberg sürgeti a feszület eltüntetését. «A feszület a feláldozott bárány tanának a hasonlata, egy kép, mely minden erő összeroppanását hozza kedélyünk elé és a fájdalomnak majd mindig borzalmas bemutatásával belsőleg szintúgy lenyom, .alázatossá’ tesz, amint azt a hatalomra vágyó egyházak célozták».3 A germán szellemi mozgalom szemszögéből Rosenberg irányító jellegűnek tekinthető könyvének az eszmevilágával rokon ennek az irodalomnak gombamódra szaporodó egyéb terméke. (Ludendorff, Luden- dorffné, I. W. Hauer, E. Bergmann, B. Kummer, H. Wirth stb. könyvei.) Ezek az iratok a vallást éppúgy, mint egyéb kultúrjelenséget, a vérség termékének tekintik. Nem hajlandók tudni eredeti bűnről, változhatat- lan dogmákról, egyszeri kinyilatkoztatásról, hanem a folytonos változásban látott élethez akarják idomítani a vallási formákat is. Általában egy panteisztikus természet-vallás gondolatkörében mozognak, mint amelyik legjobban kifejezésre juttatja a «vér-mithoszânak» a sejtését. Hogy a vallási reform szenvedélye közepette a kereszténység gyűlölete mily magas hullámot ver, mutatóul legyen elég az egyik legagilisabb reformátornak, Ernst Bergmann lipcsei filozófiatanárnak következő sorait idéznünk : «Nekünk németeknek nincs sürgősebb teendőnk, mint hogy a kereszten agyongyötört déli Krisztus borzalmas emlékét északi szívünkből kioltsuk. Az emberiség meg fogja egykor érteni, hogy a kereszténység kétezer éve, mely ma végét járja, az emberi fejlődés történetében a leg- borúsabb és legszomorúbb fejezetet képviseli. Ma kezdünk a faj-idegen kereszténység szellemi betegségéből, a dementia christiana-ból kigyógyulni».4 1 180. 1. 2 596. 1. 3 604. 1. 4 Die deutsche Nationalkirche. Breslau, 1933. 127. 1.
