Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kecskés Pál: Faj és vallás
FAJ ÉS VALLÁS 339 A germán vallási mozgalom könyvein a kritikus érzékű olvasó rögtön észreveszi, hogy nem tudományos alaposságra törekvő munkákkal, hanem propaganda-iratokkal van dolga, melyeknek az objektivitás követelménye mellékes kérdés. Sőt az objektív kritika jogát ezeknek az iratoknak a szerzői határozottan elvitatják. Mert ez az ő szemükben csak szőrszálhasogató és terméketlen racionalizmus, s ők épp abban látják érvényesülési lehetőségüket, hogy ma már lejárt a racionalizmus kora, a rideg ész kénytelen az ösztönös életérzésnek engedni, a száraz fogalmi konstrukciókban tekintélyét vesztett tudomány trónját a «mithoszok» foglalják el. Rosenberg nyíltan kijelenti, hogy «nincs előítéletmentes tudomány, hanem csakis tudomány előítélettel»,1 mert hisz «a tudomány is a vérnek a következménye».1 2 Ezzel a indokolással mindenesetre érthető az elvi álláspont, csak azt nem értjük, hogyan egyeztethető viszont ezzel össze az ugyanott olvasható nagy és merész kijelentés: «mindaz, amit ma egészen elvontan tudománynak nevezünk, a germán teremtő erők eredménye». Hogyan alkothatott a germán faj objektív értékű, elvont tudományt, s hogy válhatott ez a germán vér következményének tartott tudomány más fajok számára is hozzáférhetővé s így nemzetfölötti jellegűvé — erre már persze nem kapunk választ. Minthogy ezt az egész irodalmat a fajiság, a vérség szenvedélye sugalmazza, természetesen ellenszenves előtte minden olyan tény és adat, ami ösztönös céljaival ellentétes. A különben megvetett racionalisták közül csak Harnack, Pfleiderer, Renan jutnak szóhoz, mint oly teológiai tekintélyek, akik a dogmák és a kinyilatkoztatás kérdését már végérvényesen és csalatkozhatatlanul elintézték. De a hívő katolikus vagy protestáns teológiai irodalmat ezek az írók a legcsekélyebb figyelemre sem érdemesítik. Aki ezeknek a könyveknek az olvasására elszánja magát, egyszerűen tudomásul kell vennie, hogy itt az író a saját egyéni sejtésének nagyobb bizonyító erőt tulajdonít, mint amennyi az egész ó-szövetségi és új-szövetségi kinyilatkoztatás tekintélye, mint amennyi az egyházatyák és a legnagyobb elméjű teológusok spekulációja, mint amennyi a kétezer éves egyház meggyőződése és erkölcsi igazolása. S amennyiben ezek az írók a bizonyításra rászánják magukat, természetesen csak az egyháztörténet árnyoldalait vázolják céljaiknak megfelelő gazdag kiszí- nezessel. Az egyházban csak a schizmák bábeli zavarát és a pápák impe- rialisztikus erőszakoskodását látják s az igazi emberiességet szolgáló, kultúrát alkotó, államfenntartó működésének eredményei előtt szemet hunynak. Még feltűnőbben ütközik ki ez az elfogultság a voltaképeni fajbiológiai módszer alkalmazásánál. A vallási jelenségeknek a fajisággal szükségképpeni okozati összefüggésének a kimutatása egészen önkényes és erőszakolt fogásokra kényszerít. Különösen Chamberlainnél találunk erre érdekes példákat. Jézus alakjától nem szabadulhatván, minthogy benne is csak az embert látja, páratlan szellemi nagyságának fajbiológiai igazolásaképen kijelenti, «az a valószínűség, hogy Jézus nem volt zsidó, 1 Der Mythus, 134. 1. 2 135. 1. 22*
