Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kecskés Pál: Faj és vallás
FAJ ÉS VALLÁS 337 vallását» is felfedezi Rosenberg Eckehartnál. Lelkendezve olvassa Ecke- hart egyik (Máté 10, 28-hoz fűzött) beszédében, hogy «a legnemesebb ami az emberben van, a vér, ha az jóakaratú». Ebből azt következteti Rosenberg, hogy Eckehart tanítása rokonvérű embereknek szól és nem az idegen vérteknek, kik azt képtelenek megérteni. A faji tisztaság követelményét véli megállapíthatni Eckehart képletes kijelentésében : «Egy edény sem rejthet magában kétféle italt: ha bort kell tartalmaznia, akkor ki kell önteni belőle a vizet, hogy egy csepp se maradjon benne». És így értendő szerinte a többi közt Eckehart ismeretes mondása is, «ami az egyiknek élet, a másiknak halál». Róma és végeredményben Wittenberg is, a fehér, sárga, fekete fajt egy táborba akarja terelni, de ami Rómának élet, az a germánság halála — jelenti ki Rosenberg. S hogy a germán lélek még nem halt meg, életerejének köszönheti, mely Róma és Jeruzsálem végleges győzelmét eddig akadályozta.1 A magát Istennel azonosnak érző germán lélek nem hajlandó többé hallani a bűnről és a megváltás szükségességéről. Rosenberg véleménye szerint a kereszténység a bűntudat és a kegyelem hirdetésével csak a hellenizmus és a népvándorlás korának elfajult népei között találhatott visszhangra. A faji keverődés természetes következménye a lelki meg- hasonlottság, az iránynélküliség tudata, a bizonytalanság érzése. Ezt az áldatlan lelki állapotot a tudatlan ember hajlandó a bűn büntetésének elhinni. «Egy töretlen faji jellegű nép számára az eredeti bűn tana érthetetlen lett volna, mert egy ilyen nemzetben él az önmaga és a végzetnek érzett akarata iránti bizalom. Homeros hősei éppoly kevéssé ismerik a bűnt, mint az ősi hindiik és Tacitus és a Dietrich-monda germánjai. Ellenben a fizikai elkorcsosodásnak az állandó bűnérzet a kísérő jelensége».2 Ehhez a «teológiához» következetesen Rosenberg értelmezésében, éppúgy mint Chamberlainnél, ez egyház kegyelemeszközei a szíriai- afrikai «varázshit» értéktelen szimbólumaivá silányulnak, az örök jutalom és büntetés gondolata körül mozgó eszkatológia csak a számító és szolgai lelkű zsidóság képzelete találmányának tűnik fel. De milyen lesz vájjon a «germán» hitnek megfelelő etika? Rosenberg szembeállítja a szeretet és a becsület etikáját.3 A becsületérzés volt a szabad germán lélek legnagyobb etikai értéke. Ezen ejtett, Rosenberg szerint, mély sebet a kereszténység az alázat, irgalom, alárendeltség és aszkézis értelmében vett szeretet-parancsával. Magának a «szeretet-val- lásának» a megszervezése szeretet nélkül történt. Rosenberg nagy súlyt helyez arra, hogy az egyházat, mint valami kényszerintézményt (Zuchtform) mutassa be, mely a szeretet jelszavát csak hatalmi-politikai érdekből hangoztatja. Szerinte Isten kegyelmének az egyház által való közvetítése, a szeretet és irgalom jócselekedetszerü gyakorlása, mélyen sérti a lovagias érzést. «Egy északi, a becsület fogalmától meghatározott népnek a közösség oldaláról jövő támogatást a szükségbejutottal szemben nem a leereszkedő szeretet és irgalmasság, hanem az igazságosság és a kötelesség nevében kellene prédikálni. Ennek nem egy alárendelt alázat, 1 264. 1. 2 88. 1. 3 158. kk. 11. Theologia. 22
