Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása a forradalomtól a kiegyezésig
330 ECKHART FERENC lag hasonló esetekben a praesentatio jogát követelte «a császári és királyi kormánynak mindaddig, amíg nem jön létre megegyezés, minő legyen az eljárás koadjutorok kinevezése alkalmából». Rampolla meglepődésének adott kifejezést és kijelentette, hogy nem utasítja ugyan vissza a praesentatiót, de foglalkoztatni fogja e kérdéssel a «congregatio negotiorum extraordinariorum»-ot és annak véleménye alapján fog a döntés megtörténni. A memorandumra azután nem egészen két hónap leteltével hosz- szabb választ kapott a nagykövet Rampolla aláírásával. Ez újból előadta a Szentszék már többször ismertetett álláspontját. Nincs itt szó hatásköri összeütközésről, hanem megállapodott jogról, amely egyedül a Szentatyát illeti meg. A Szentszék, amikor jóakarattal megkötött szerződések alapján a fejedelmeknek átengedte a püspökök praesentatió- jának és nominatiójának jogát, mindig csak üres püspöki székekről beszélt és nem olyan kinevezésekről, amelyek más okból válnak szükségesekké. Mivel azonban, mondja a válasz, a Szentszék méltányos megegyezést óhajt, nincs kifogása az ellen, hogy ez esetekben megtörténjék az uralkodó, a császár beleegyezése (l’assenso imperiale) a koadjutor személyére vonatkozólag és hogy megmutassa előzékenységét vele szemben, hajlandó a kinevezési bullában a beleegyezésről említést tenni. Ezen az alapon persze elvi megegyezés nem jöhetett létre és a kérdés továbbra is megoldatlan maradt.1 X. Pius és államtitkára, Merry del Val a formák szerint engedékenyebb volt e kérdésben. Mikor a magyar kormány 1904-ben Bende Imre nyitrai püspök mellé Ferenc József előzetes beleegyezésével koad- jutort akart javaslatba hozni, a kultuszminiszter a nunciushoz is fordult a Szentszék beleegyezése végett. Miután ezt megszerezte, a király gr. Batthyány Vilmos kanonokot nevezte ki öröklési joggal. (1904 nov. 29.) A praesentatio december 17-én küldetett el és a vatikáni nagykövettől, gr. Szécsentől az államtitkár azt minden nehézség nélkül elfogadta. A brevet azután a pápa úgy állította ki, mint az előbb ismertetett esetekben, megállapítva benne, hogy a kinevezés «Ferenc József hozzájárulásával» történik.1 2 Hasonlóképpen lett Fischer-Colbrie Ágost Bubics kassai püspök koadjutora (1904 dec. 6.) ; a Szentszék ekkor is elfogadta a praesentatiót.3 Lényegben tehát a XX. század elején a koadjutorok kinevezése éppen úgy ment végbe, mint a püspököké, Ferenc Józsefet a praesentatio és nominatio joga éppen úgy megillette, mint a püspökök kinevezésénél. Mikor már e jog körül is bizonyos praxis állandósult, 1905-ben a Szentszék egy lépéséből kifolyólag, amelyet egy magyar püspök betegsége tett szükségessé, újabb nézeteltérés támadt. Ekkor azonban nem koadjutor kirendeléséről volt szó. 1905 augusztus 23-án a vatikáni nagy1 Vonatkozó levelezés Külügymin. Admin, ltár. F. 26. 32. cs. 2 U. o. F. 26. 24. cs. 3 U. o.
