Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Radó Polikárp: A zsoltárkönyv a tökéletes élet útmutatója a szentatyák szerint
KATECHETIKA, PEDAGÓGIA 175 jelent «Was ein heranwachsendes Mädchen wissen musz» címmel.. (Paderborn, Schöningh cég.) Nem kisebb nyeresége nevelői irodalmunknak bold. Gerely József egykori papírónk nővérének, Gerely Jolánnak könyve sem : «A mai lányok útja». (Bpest, Élet kiadása. 1932. 199 1.) Minden sorát, minden témáját a mai világot nyilt szemmel járó, a serdülő és már felnőtt leányok vívódásait jól ismerő, gondolkodás-és beszédmódjukat ügyesen felhasználó és küzdő lelkűkért az édesanya virrasztó gondjaival aggódó szeretet Íratta le. A könyv csupa élet és melegség. Tanít, anélkül hogy unalmas lenne. Nevel, anélkül hogy erőszakoskodnék. Tanít, anélkül hogy szidna. Prédikál, anélkül hogy észrevennők. Ez is méltán fogja német kiadásában is képviselni a magyar név becsületét. (Németül «Wege des Mädchens von heute» címmel jelent meg a paderborni Schöningh cégnél). Hasonló nyereségnek könyveljük el Gerely Jolán újabb művét is, mely «Hivatás vagy robot» címmel a női életpályákat ismerteti, rámutatván mindenütt azok mélyebb erkölcsi alapjaira is. (Budapest, Korda kiadása. 1934.) Mindkét Gerely-könyv kitűnő lelki olvasmányul is szolgálhat. Leányiskolák hittanárai haszonnal fogják olvasni azokat, a női lélek rejtett birodalmába mélyebb bepillantást nyújtó leányvallomásokat is, amiket Anny és Gerhard Clostermann az 1931—1932 telén westfáliai iskolás leányokkal lefolytatott írásos kísérleteik eredménye gyanánt «Über das Werden des jugendlich-weiblichen Gewissens» címmel közzétettek. (M.-Gladbach, 1933. B. Kühlen. XVI+ 224 1. Ára: 5.80 Mk.) Bár a kérdőíves-módszer értékéről általában kellő tartózkodással kell is ítélnünk, nem tagadhatjuk, hogy a könyv adatai elősegíthetik a pubertás korában különösen is zárkozott női lélek megismerését és ezáltal helyesebb pasztorációját. A fiúk és leányok közös nevelése ellen erkölcsi és pedagógiai szempontból egyaránt tiltakoznunk kell és kitűnő anyaggyüjteménnyel szolgál ehhez a neves német jezsuita pedagógusnak, J. Schrötelernek szerkesztésében több szakember közreműködésével kiadott könyv : «Geschlechtertrennung oder Geschlechtermischung». (Pädag. Verlag, Düsseldorf. 1933. V + 170 1. Ára : 6.50 Mk.) Maga Schröteler a koedu- kációs mozgalom jelenlegi állapotát ismerteti, a társszerzők pedig a kérdéssel összefüggő jogi, statisztikai, kulturális és pszichológiai adatokat dolgozzák fel. Minthogy nálunk is történnek már semmiképpen sem helyeselhető kísérletezések a koedukációval, az alapos tanulmányokat nyújtó monográfiát idehaza is sokan haszonnal fogják olvasni. Az újabb katechetikai irányzatok gazdagsága szükségessé tette, hogy Josef Schieser az elmúlt évben új kiadást készítsen utoljára 1921- ben megjelent összefoglaló művéről : «Didaktik und Stilistik des ge- sammten Religionsunterrichtes in der Volksschule». (Köln, 1933. 1. P. Bochern. XI + 200 1. Ára : 3.70 Mk.) A vallástanítás módszertanának régi és újabb kérdéseit nemcsak ismerteti a szerző, hanem az újak értékét és újdonságát túlságos öntudattal is hangsúlyozza ki a régi iskola eljárásával szemben, — szerintünk méltánytalanul. Mert hiszen