Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Radó Polikárp: A zsoltárkönyv a tökéletes élet útmutatója a szentatyák szerint
ALAPVETŐ HITTAN 167 alapított, de nem jogilag megszervezett Egyházat. A szeretetszövetség judaizáló befolyás alatt lett Egyházzá. A gnózis ellen vívott harcában szüksége volt Jézus tekintélyére és tanúbizonyságára és a 12 apostolra, mint a legrégibb közvetlen tanukra. így áthelyeződött a súlypont Pálról a tizenkettőre, akikről abban az időben pedig már alig tudtak többet a létezésüknél, tehát tekintélyük mint szemtanuké nőtt meg. Ekkor létesült a hármas apostoli szerv : az apostoli tan, az apostoli fszt és az apostoli kánonjog. Szent Pálra a gnosztikusok is hivatkoztak s így ő gyanús volt ; ő maga apostolságát nem helyezte a tizenkettőé fölé, hanem azokéhoz hasonlította. S miután Szent Pál a hármas apostoli tiszt szerint átalakult Egyház gondolatának nem felelt meg, azért tekintélye háttérbe szorult s előtérbe lépett a tizenkettő közül Péter. Szent Pál pedig már sohasem lehet az Egyházban az a tekintély, ami volt, mert ehhez föl kellene adni az Egyház isteni alapításának dogmáját. Az egész érvelésre jellemző a Szentírás használata. Ha a Szentírással ily szabadon lehet bánni, akkor bebizonyíthatja a modern protestánsoknak akár azt a véleményét is (Bultmann, Heitmüller stb.), hogy igazi kereszténységről csak Jézus halála után lehet szó. Az Egyházra vonatkozó irodalomból még három, részletkérdéssel foglalkozó monográfiát kell kiemelnünk. L. Spikovski : «La doctrine de l’Église dans S. Irénée» (Strasbourg, 1926) komoly, tudományos értékű doktori értekezésében az Egyház fogalmát, szerepét és feladatát az igaz hit megőrzésében és terjesztésében és a lelkek üdvözítésében, az Egyház alkotmányát (úgy az egyes egyházközségeken belül — episco patus, presbyteratus, diaconatus — mint az egyetemes egyházra vonatkozólag — primatus —), tulajdonságait és ismertetőjeleit tárgyalja. Harnackkal szemben kimutatja, hogy Irenaeus nem megalkotója, vagy kigondolója, hanem tanúja az akkor már létező Egyháznak. Az utolsó fejezet kutatja Irenaeus hatását Tertulliánra, Hippolytusra és Cypriánra, valamint jelentőségét az újabb korban. — J. Uhlmann : «Die Lehre des hl. Bonaventura über die Vollgewalt des Papstes». (Aschendorf : Münster, 1924.) Bonaventurát a keleti egyházzal folytatott uniós tárgyalások, de még inkább rendi érdek késztette a pápai hatalom kérdésének tanulmányozására. A világi papságnak a rendjének szervezetével és kivált ságaival szemben elfoglalt álláspontja miatt Bonaventura jónak látta a pápai primátust erőteljesebben hangsúlyozni. A kis tanulmányban értékes Szent Bonaventura világos okfejtése, mellyel bizonyítja, hogy a pápát a szerzetesi regulák végleges jóváhagyásában infallibilitas illeti meg. — Wilhelm Scherer : «Des seligen Albertus Magnus Lehre von der Kirche». (Herder: Freiburg, 1928.) A nagy skolásztikusnak az Egyházról vallott nézetét gyűjti össze a szerző, amely különböző munkákban szétszórva található meg. A rendszeres feldolgozás értékes munka általa a skolasztika egyház-tanába nyerünk bepillantást. Oetter György. (Folytatása következik.)
