Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Rokay Zoltán: Gottfried Wilhelm Leibniz (+1716) és a szubsztancia - Leibniz "szubsztancia"-fogalmának gondolattörténeti előzményei
ROKAYZOLTÁN Gottfried Wilhelm Leibniz (f1716) és a szubsztancia amelyek, mint egyedileg meghatározott képességük révén teszik lehetővé az ő különböző állapotukat. A monaszoknak nincs egymással közvetlen kapcsolatuk (nincs ablakuk), Isten tartja fenn köztük a harmóniát az eleve megalapozott összhang (egymásra hangolt- ság révén). így jön létre a kapcsolat az anyagi monaszok, anyagi szubsztancia és a szellemi, ill. lelki monaszok „tartománya” között. Míg az előbbiekben a hatóok érvényesül, az utóbbira a célok a jellemző (causa efficiens és causa finalis). Ez Leibniz teológiájának és teodíceájának az alapja. Leibniz 1671-ben felkereste levelével a janzenista vitából ismert Antoine Arnauld katolikus teológust (1612—1694), amelyben felsorolja számtalan találmányát, ötletét, elgondolását. Többek között elmondja, hogyan talált olyan érveket saját fizikájában, amelyek segítségével meg lehet cáfolni azokat, akik az Eucharisztiában tagadják a transzszubsztanciáció lehetőségét. Leibniz azonban elkövette azt a taktikai hibát (tájékozatlanság következtében?), hogy evangélikus létére arra a nyilatkozatra ragadtatta magát, miszerint Descartes filozófiája összeegyeztethetetlen a római Egyház tanításával. Ez meggondolatlanság volt, hiszen Arnauld rokonszenvezett Descartes-tal, úgy lehet közös „szellemi ősük”, Szent Ágoston miatt.57 8. LEIBNIZ UTÁN Christian Wolff (1679—1754) a racionalizmus és a felvilágosodás értelmében kimutatja, hogy a tapasztalattól függetlenül lehetnek általános érvényű megismeréseink a létezőről mint létezőről (metaphisica generalis), a lélekről (psychologia rationalis), a világról (cosmologia) és — a kinyilatkoztatástól, Bibliától függetlenül Istenről (theologia naturalis). A négy disciplina tárgya mindegyik esetben substantia, mert a létezőre irányul. Mivel Leibniz nem alkotott rendszert, Wolf metafizikája „váltotta azt aprópénzre” és lett a hivatalos metafizika tankönyv, nem csak a protestáns egyetemeken (amelyek kezdetben ellenségesen viszonyultak Wolfhoz), hanem a katolikus felsőoktatásban is. David Hume (1711—1776) minden megismerés eredetének az érzéki tapasztalatot tekinti. Ennek következtében tagadja a szubsztancia önmagában való létét. A szubsztancia nem más, mint a külső, illetve belső tulajdonságok „gyűjteménye”. A külsőt világnak nevezzük, a belsőt léleknek. Nincs olyan idea, amely több volna, mint az egyes tulajdonságok összege, nincs közvetlen észlelés („én mint szubsztancia”), hanem csak az észlelések sokasága. A belső szubsztanciának azonosságot, egyszerűséget és folyamatos létezést tulajdonítunk.58 9. IMMANUEL KANT (1727-1804) - A KRITIKA KRÍZISE Kant ismeretelmélete A tiszta ész kritikája ban (1781; 1787) a racionalizmus és az empirizmus „szintézisének” lehetőségével foglakozik, az emberi megismerés eredete után kutatva. Az észbeli tartalmak (numena) és az érzéki szemlélet (fainomena) együtt alkotja a megismerést. A kettő „eredményét” fogalmaknak nevezzük. Mivel a szubsztancia nem "Leibniz, G. W., Monadologie, Felix von Meiner, Hamburg 1982; SzOMOR, T., Leibniz élő szelleme, in Vigilia (1967), 733; Leibniz an Antoine Arnauld. 1670. Mainz, július 13—22., in Die philosophischen Schriften von Gottfried Wilhelm Leibniz, C. J. Gerhardt, Leipzig 1937, 68—83; Köhler, S., Jansenismus und Cartesianismus, Düsseldorf. 1905. SB Hume, D., Vizsgálódás az emberi értelemről (ford. Alexander, B.), 1906. 88
