Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Rokay Zoltán: Gottfried Wilhelm Leibniz (+1716) és a szubsztancia - Leibniz "szubsztancia"-fogalmának gondolattörténeti előzményei
ROKAY ZOLTÁN Gottfried Wilhelm Leibniz (f1716) és a szubsztancia zünk többet, többséget szükségtelenül”) az individualitás és a valóság mellett fölösleges még a szubsztanciát és az akcidenst külön tételezni.47 Ezek mint predikátumok lehetségesek, de nem általánosíthatók.48 5. A KÉSŐ SKOLASZTIKÁTÓL AZ „ELLENREFORMÁCIÓIG” Johannes Buridanus (fi358 után) szerint individuumnak nevezhető, ami önmagától (önmaga által: per se) egzisztálhat. Az „első szubsztanciák”: a szubsztanciális formák (pl. a lélek) és a „materia prima” mint puszta lehetőség (potentia pura) Isten hatalmának köszönheti létezését.''' Ugyanígy az akcidensek, amelyek a szubsztanciától elválaszthatatlanul léteznek (természetüknél és lényegüknél fogva), az eukarisztia esetében (transzszubsztan- ciáció) Isten hatalma teszi lehetővé, hogy a szubsztancia átváltozik (a kenyér és a bor „átlényegül”) az akcidensek, járulékok, „színek” viszont megmaradnak („a kenyér és a bor színe alatt”). Nicolaus Cusanus (1401-1464), aki a teológia és filozófia mellett a matematika, geometria és a természettudományok eredményeit is figyelembe veszi. Az ansztotelészi „kategóriákat” elégtelennek tartja a valóság megmagyarázására. A térben és időben létező dolgok nem határozhatják meg az önmagában létezőt. A szubsztancia nem képezhet végpontot a létezők sorában, mert teremtmény.50 Luther (1483-1546) a Szentírás mellett nem hajlandó elismerni az ansztotelészi filozófiát és annak kategóriáit, sem pedig a kinyilatkoztatás és kegyelem mellett bármilyen „természetes” adottságot. Luther mégis alkalmazza a „szubsztancia"-kifejezést, noha sajátságosjelentéssel: az ember szubsztanciája nem az embervolt, hanem a kívülről, Istentől jövő megigazulás. Ilyen értelemben a szubsztancia sokkal inkább egy minőség, semmint a dolog lényege.51 A bűnbeesés megszünteti az Istentől jövő megigazulást mint szubsztanciát, miközben a bűn megmarad. Az úrvacsorában Aquinói Szent Tamással ellentétben azt az álláspontot képviseli, miszerint az akcidensek (miután nem létezhetnek a szubsztanciától függetlenül) a szubsztanciával együtt átváltoznak. Cajetan, vagyis Thomas de Vio (1469—1534), Luther kortársa 1518-ban Augsburg- ban kihallgatta Luthert. Mint domonkosrendi, Aquinói Szent Tamás elkötelezettje, terjedelmes kommentárokat írt az Angyali Doktor műveihez. Komoly gondot jelentett számára, ha ellentétet észlelt Aquinói Szent Tamás és „a filozófus” álláspontja között. A szubsztancia- akcidens viszonyában végül arra a megállapításra jutott, hogy az akcidens is létező. Ilyen értelemben különbséget kell tenni az esse essentiae (a lényeg léte) és az esse existentiae (a lét léte) között.52 A Trienti Zsinat után a jezsuita egyetemeken élt tovább a szubsztancia-akcidens kérdése a metafizikai traktátusokban, amelyeknek kötelező tankönyveként Ansztote- lész-kommentárok szolgáltak, francisco Suarez (1548—1617) azért is említést érdemel, mivel Descartes a jezsuiták tanítványa, Leibniz pedig azok nagy tisztelője volt. Kétköte17 Moody, E. A., William of Ockham, in Encyclopedia of Philosophy, New York—London 1967, 306. ” Wildinger, J., Ockham fejlődése, feminizmusa, ennek befolyása a bölcseletre, Kalocsa—Szabadka 1918. ” Historisches Wörterbuch, 517—518. 511 Uo. 71 Luther, M., Römerbriefvorlesung (1515/16), Weimarer Ausgabe, 1883-tól: 3, 419; De captivitate Babylonica. (1520) WA 6, 508. s' Kok AY, Z., Cajetan, O. P. bíboros, magyarországi pápai követ, filozófus, in Tanítvány 9 (2003/2), 19—27. 86
