Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: Megfontolások a szólás szabadsága alapvető jogáról / 1. - Egy fontos lelkipásztori feladat: megtanítani a népeket a kulturált párbeszéd művészetére
Megfontolások a szólás szabadsága alapvető jogáról - /. KUMINETZ GÉZA 4. 5. A véleménynyilvánítás alanyai Az emberi személy, mint természetes személy a tulajdonképpeni alanya a szólás szabadsága jogának. O az, aki gondolkodik, tapasztal, állást foglal mindazzal kapcsolatban, aminek hatását észleli. Ám az ember nem kezdi elölről a tapasztalást és a gondolkodást, mivel a nyelv, a kultúra, melybe beleszületik, óhatatlanul alakítja látásmódját, céljait és érzületét. Ezért más emberek szavai, jelenléte is alakítja a valósághoz való viszonyát, következésképp kommunikációját. Sőt, komolyan tanulmányoznia kell népe, az emberiség nagy személyiségeinek ilyetén szellemi örökségét, akik ebből a szempontból időtálló és mértékadó kommunikátorok a számára. Nyilván kommunikátor a család, az iskola, a kultúra, sőt a társadalmi életrend maga is. Ne az eredetiségre, hitelességre, hanem az igaz kommunikációra törekedjék tehát az egyén, mivel ennél nincs eredetibb és hitelesebb. Megfogalmazzák a maguk véleményét aztán a politikai pártok, a szakszervezetek, a kormányok, a tudományos, a művészeti és a műszaki élet, a gazdaság szakemberei is, akik vagy egyedül, vagy társult formában alakítják ki véleményüket (gondoljunk itt a kutatási és oktatási központokra, a tudományos és művészeti akadémiákra, a különféle kamarákra). Fontos, hogy valóban az igazságra törekedjenek, s becsületesen járjanak el, s ne játsszák ki az emberek hiszékenységét, ne éljenek vissza a beléjük vetett bizalommal. A kommunikáció sajátos fórumai a vallások, különösen is a katolikus vallás, mely abban a tudatban él, hogy hit és erkölcs dolgában egyedül illetékes tévedésmentes tanítás megfogalmazására, illetve ennek megfelelő praxis fenntartására. Illetékes továbbá a cselekedet bűnösségének vagy megengedettségének megítélésére, valamint arról is ítéletet alkotni, hogy az alapvető emberi jogok mikor sérülnek. A vallásnak az a szerepe, hogy a társadalom lelkiismerete legyen, ami a kritikai nyilvánosság létrehozására, fenntartására és érvényesítésére szolgál, minthogy „a vallásos önazonosság kritikai és felszabadító felelősség hordozója”.45 A katolikus társadalmi felfogás korábban szívesen osztotta hivatásrendekre, frontokra a társadalmat, éppen azért, mert így a társadalom egyes közösségei, csoportjai és rétegei erkölcsileg is megalapozott szakmai véleményt (a fentebb említett sententia értelmében!) tudtak alkotni a társadalomban tapasztalt problémákkal, célokkal kapcsolatban. Úgy látjuk, hogy ennek a szerveződésnek ma is meglenne a létjogosultsága. Nagyon fontos lenne egy olyan társadalmi fórum, amely erkölcsileg mondana ítéletet a társadalomban tapasztalt cselekményekről és eseményekről, így a közerkölcs felhatalmazott őre lenne. Ha van alkotmánybíróság, akkor egy ilyen közerkölcsöt megítélő bíróság működése is felettébb kívánatos lenne, mely döntéseivel elejét venné annak, hogy a társadalomban súlyosan etikátlan vagy igazságtalan törvények, netán súlyosan bűnös cselekedetek megjelenjenek, vagy eltűrhetők legyenek.46 Az Egyház tehát már önmagában a létezésével és hivatásával is egy egészen újfajta emberi társulási forma,47 mely kiemelkedő erkölcsi tudattal rendelkezik (ez is Krisztus öröksége). Ebből adódóan hangjára egyéneknek és közösségeknek egyaránt oda kell fi45 Vö. Lázár Kovács, Á., A nyilvánosság etikai és esztétikai dimenziói, Budapest 2006, 11. Ugyanitt megjegyzi a szerző (L. K. A.), hogy ez a vallási önazonosság „különösen próbára van téve azokban a történelmi helyzetekben, amikor a személyessé egyetemességét konkrét, politikai érdekek kívánják politikai, pártpolitikai céloknak alávetni”. 46 Megjegyezzük, hogy a fentiek értelmében a katolikus egyház erkölcsi ítéletei, a társadalomban tapasztalt jelenségekről alkotott felelős értékítéletei ilyen fórum megnyilatkozásának minősülnek. 47 Vö. Hantos-Varga, M., Interdiszciplináris szempontok a katolikus politikai cselekvés értelmezéséhez, in Sapientiana 6 (2013/2) 46. 63
