Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Vincze Krisztián: Gondviselés, szenvedés és üdvösség összefüggése Aquinói Szent Tamás írásaiban
VINCZE KRISZTIÁN Gondviselés, szenvedés és üdvösség összefüggése Aquinói Szent Tamás írásaiban ami persze mások számára képes nagyon sok szenvedést okozni! A tamási látásmód nem azt sugallja, hogy el kell fogadnunk a szenvedést és a szerencsétlenséget minden fenntartás nélkül; valamint a túlvilági perspektíva és (az ehhez köthető) aszketizmus sem akaiják természetesen kizárni a szenvedések csillapításának és elkerülésének próbáit. A szenvedés tehát csak annyiban jó, amennyiben a jót szolgálja, önmagában mindig rossz, s csak akkor nyer pozitív értéket, ha hozzájárul, ha képes előmozdítani a „lelki jólétet”, az emberek lelki fejlődését. A kemoterápiáért hálás a beteg és a hozzátartozók is, de ettől függetlenül mindenki tudja, hogy ez nem azt jelenti, hogy alapjában véve helyes és jó fájdalmakat, kellemetlenségeket okozó mérget adni az emberi szervezetnek. Tehát van jó, amit csakis a körülmény miatt lehet jónak tekinteni, s éppen ilyen bizonyos körülmények között a szenvedés is. Annak, hogy az ember Isten boldogító színelátására jusson el, az emberi romlott lélek a legnagyobb akadálya, s Szent Tamás szerint erre lehet egyfajta gyógyszer a fájdalom és a szenvedés. Másrészt megfontolandó az is, hogy vajon az a boldogság fogalom, amit mi általában használunk, vajon helyes-e. Legtöbben ugyanis úgy definiáljuk a boldogságot, hogy annak olyan építőelemei lesznek, amelyeket a nyugati, a jóléti társadalom tud általában garantálni. Ha azonban a boldogság mérőfoka tényleg a világi jólét, akkor tulajdonképpen a világ nagy tömege ebből ki van zárva, élvezői pedig a jóléti országok középső és felső osztályainak tagjai. Tamás gondolatvilágában viszont jól látható, hogy a boldogság nem csak az iparilag magasan fejlett államok polgárainak akar monopóliuma lenni. A jóléti társadalmak boldogság képzete (és emellett a jóléti társadalmak emberének gondolkodásmódja is) továbbá azért problémás, mert amennyiben nem adottak a boldogság előbb említett elemei, akkor abból rögtön minimum az a konklúzió adódik, hogy Isten nem jóságos, vagy pedig egyenesen az, hogy egyáltalán nem is létezik. A mai kor embere szegényen, betegen, kiszolgáltatottan, magányában, a jóléti társadalmakban megszokott életkörülmények mellőzésekor sokszor tényleg rögtön arra következtet, hogy „tehát nincs Isten ” -, amin azért rögtön látszik, hogy elkapkodott konklúzió. Végül annyit mondhatunk, hogy egy-egy konkrét személy szenvedésének láttán mi soha sem tudjuk eldönteni, hogy az kinek szolgál lelki gyarapodására vagy éppen kárára. Egyedül Isten az, aki belelát a szenvedő ember élettörténetébe, pszichéjébe és leikébe, hiszen „a lege [rejtettebb dolgok az emberi szívben vannak, amely mérhetetlenül mély és kifürkészhetetlen”20, s a szenvedés eredménye mindig e kifürkészhetetlen mélységben dől el. Addig is holjóbként, hol Jób barátaiként gondolkodunk és beszélgetünk a szenvedésről, s közben annyiban biztosan egyetértünk Szent Tamással, hogy „ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.”21 211 „Et sic maxime sunt occulta, quae latent in corde, quia ipsum est valde profundum et inscrutabile.” Aquinói Szent Tamás, Super cut Hebraeos, cap. 4., lect. 2. http://dhspriory.Org/thomas/SSHebrews.htm#42. 2' (1 Kor 15, 20.) TEOLÓGIA 2016/3 4 214
