Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
PUSKAS ATTILA Kenotikus krisztotógiák a kritika mérlegén meg, hogy ha a kenotikus krisztológia sem kerülheti meg a reduplikatív beszédmódot, akkor végső soron fölöslegesen vezeti be önmagukban elégtelen feltevéseit a krisztológiába. Gondolatmenetünk második felében ismertettük Wolfhart Pannenberg kritikus reakcióját a kenotikus krisztológiák vállalhatatlan előfeltevéseire. Röviden vázoltuk, hogy az evangélikus teológus Krisztus csorbítatlan emberségének és életegységének a fenntartását a Grundzüge lapjain milyen módon kívánta biztosítani a kenotikus krisztológia alternatívájaként. Végül bemutattuk, hogy a Rendszeres teológia című művében milyen újraértelmezett kenózis-fogalmat épít be krisztológiájába és szentháromságtanába. Ennek során egyfelől sikerül elkerülnie az Isten változhatatlanságáról szóló tétel feladását és az isteni tulajdonságok kategorizálását szükségszerű és nem szükségségszerű tulajdonságokra. Másfelől, az isteni lényeg, élet, természet, lényegi tulajdonságok trinitánus látószögű értelmezését dolgozza ki, s ezen a ponton meghaladja, újraértelmezi, illetve kitágítja a klasszikus filozófiai-teológiai istentan, de részben a klasszikus trinitológia perspektíváit is. Az egy isteni lényeg háromságos megvalósulását, s ezzel az isteni lét egységének a biztosítását nem pusztán a Fiúnak és a Szentléleknek az Atyától mint egyetlen végső forrástól való eredésében, hanem egyszersmind az ettől elszakíthatatlanul, háromszorosan és kölcsönösen történő önmegkülönböztetésben látja megalapozódni. Az „önmegkülönböztetés” dialektikus fogalma lesz a kulcsa krisztológiájának, szentháromságtanának, de antropológiájának és teremtéstanának is, s ugyancsak ez teszi lehetővé a „kenózis” gondolatának a beépítését koncepciójába. Ebben a perspektívában az isteni lét, azaz az istenség egysége nem egy statikusan felfogott isteni lényeg mozdulatlan egysége, hanem az Atyától eredő egyetlen istenségnek éppen az Atyától mint az istenség egyetlen forrásától történő fiúi önmegkülönböztetés révén végbemenő elfogadásával megvalósuló egység, így a Fiúnak az Atyával egy istenségének a megvalósulása két egymástól elválaszthatatlan mozzanat révén történik: az Atyától való örök eredés és az Atyától mint az istenség végső forrásától való örök önmegkülönböztetés által. Nos, ezt a különbséget elismerő, az Atyát dicsőítő, s neki önmagát szabadon alárendelő, s éppen ezáltal az istenségben való lényegi egységet konstituáló fiúi önmegkülönböztetést értelmezi Pannenberg úgy mint a Fiú örök kenotikus magatartását.34 Ez a fiúi magatartás az örök mintája az ember végső rendeltetésének és hivatásának; ez a transzcendens alapja a megtestesülésben végbemenő kenózisnak és Jézus önmagát lealacsonyító, az Atyát életével és halálával megdicsőítő fiúi engedelmességének. A megtestesülésben végbemenő kenózis ezért egyáltalán nem feladása vagy korlátozása a Fiú isteni tulajdonságainak, nem istenségének a megváltozása, hanem annak megvalósulása a Fiú-Jézus küldetésében és emberségében.33 34 Noha Pannenberg tnnitológíája egyértelműen Atya-központú, e patrocentrizmus mégsem vezet ontológiai szub- ordinációhoz. Az Atya is megkülönbözteti ugyanis magát a Fiútól és a Szentlélektől, királyi uralmát, s ezzel istenségét függővé teszi a másik két isteni személy Tőle való önmegkülönböztetésétől, azaz Atyaságának elismerésétől. 55 Bár az evangélikus teológus óvakodik attól, hogy az Atyával és a Lélekkel kapcsolatban alkalmazza a kenózis fogalmát - s ebben is különbözik pl. Hans Urs von Balthasar trinitológiájától —, mégis tartalmilag e két isteni személy létében is találhatunk a Fiú kenotikus magatartásához hasonló mozzanatokat. A kenózis átfogó fogalomként való használatának kerülése nemcsak azért lehet indokolt, mert a Szentírás kizárólag Jézussal kapcsolatban használja (Fii 2,5-11), hanem azért is, mert könnyen elfedhetné, hogy a kölcsönös relációk (elismerés, dicsőítés, önmegkülönböztetés, függővé tétel) aszimmetriákat is tartalmaznak, mivel nem szüntetik meg a szentháromsá- gos élet eredési rendjét (taxis). 196
