Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén PUSKAS ATTILA Isten istenségéhez, mivel a világot Isten szabadon teremtette, a világ létezése mégis csak úgy egyeztethető össze Isten istenségével, hogy Isten uralkodik a világon. Ennélfogva az uralkodás hozzátartozik Isten istenségéhez. Belsőleg része Isten belső, szentháromsági életének, a Fiú és az Atya kölcsönös viszonyának: a Fiúénak, aki szabadon aláveti magát az Atya uralmának és az Atyáénak, aki átadja uralmát a Fiúnak.”32 Pannenberg az Atya uralma megvalósulásának függőségét a Fiútól és a Lélektől a világban és a történelemben ismét csak a Szentháromság örök belső életében látja megalapozódni. „Az Atya királysága már a Szentháromság belső közösségében is megvalósul. Ehhez nincs szükség a világ létezésére. A Fiú a Lélek által öröktől fogva elismeri az Atya királyi uralmát. Az Atya uralma ebben a formában öröktől fennáll, nem a Fiú és a Lélek nélkül tehát, hanem általuk. Mindez pedig a teremtésre is érvényes. Isten királyi uralma a teremtett világban is a Fiú és a Lélek által valósul meg, és hozzájuk kötődik elfogadása és elismerése is.”33 így a Fiú öröktől az Atya uralmának megvalósulási tere, s éppen ezáltal egy az Atyával a Lélek által. Ebben a perspektívában, ahol még az Atya uralmának és így istenségének a megvalósulása is a függés viszonyában történik, világossá válik, hogy a függőség önmagában nem ellentétes az isteni lényeggel. Az egy isteni lényeg az Atya, Fiú és Szentlélek kölcsönös önmegkülönböztetésének és egymástól való függésének viszonyrendszerében valósul meg hármas módon: az Atya, a Fiú és a Lélek sajátos önmegkülönböztetésének és függőségének módján. így a Fiú Atyát megdicsőítő, az Atyát egyedüli Istenként elismerő és neki önmagát szabadon alárendelő magatartása/léte nem jelenti azt, hogy ontológiai szempontból alacsonyabb lenne az Atyánál. Mivel a Fiú örök önmegkülönböztető és az Atyát egyedüli Istenként elismerő és az istenséget éppen így elnyerő létében eleve benne foglaltatik az önkiüresítés fiúi magatartása, ezért a megtestesülés kenózisa nem sérti isteni természetének változhatatlanságát, hanem Fiúként birtokolt istenségének adek- vát kifejező formája lesz a teremtett világban az ember üdvözítéséért. 4. ÖSSZEGZŐ ÉRTÉKELÉS Dolgozatunkban igyekeztünk röviden vázolni a modern kenotikus krisztológia történeti kialakulásának főbb lépéseit. Megállapítottuk, hogy a modern kenotikus krisztológiák különböző válfajainak közös alaptétele, hogy a megtestesülésben a Logosz mindazokat az isteni tulajdonságokat önként feladta/korlátozta, azaz belőlük kiiiresítette önmagát, lemondott róluk — legalábbis Jézus földi életének idejére —, melyek az emberi természettel összeegyeztethetetlenek. Ez a tétel nyilvánvalóan előfeltételezi, hogy (1) léteznek olyan isteni tulajdonságok, melyek feladhatóak az isteni természet csorbítása nélkül, és (2) hogy az emberi természettel összeegyeztethetetlen isteni tulajdonságok mind ilyenek. Az is nyilvánvaló, hogy ezen előfeltevések elfogadása csak azon az áron lehetséges, hogy (a) képviselői feladják az isteni lét változhatatlanságáról, valaijiint (b) általában az isteni természetről és a lényegi tulajdonságokról szóló klasszikus istentan tételeit, és (c) ennek nyomán az isteni tulajdonságokat a sziikségszerü/abszolút és a tényleges/akcidentális sajátosságok csoportjába sorolják. Ezzel a stratégiával szemben jogosan emelhet kifogást a klasszikus, filozófiai-teológiai istentan. Ugyancsak jogos ellenvetésként fogalmazható 32 Uo. 240. 33 Pannenberg, W., Rendszeres teológia 2, 294. „Az Atya monarchiája nem alapja, hanem eredménye a három személy közös cselekvésének: egységük pecsétje.” UÖ. Rendszeres teológia 1, 248. 195
