Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
PUSKÁS ATTILA Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén Amint az idézett szakaszból kiderül, az „önmegkülönböztetés”, az „önkiíiresítés” és az „önlealacsonyítás” kifejezések végső soron ugyanannak a fiúi létmódnak, relációnak és magatartásnak a megnevezései. Azzal, hogy Pannenberg a Fiú örök önmegkülönböztetésének látószögébe állítva értelmezi a Fiú megtestesülésében és Jézus emberi élet- történetében végbement önkiüresítését és önlealacsonyítását, elkerülhetővé válik annak a vállalhatatlan gondolatnak a feltételezése, hogy a kenózis az isteni lényegről való lemondást vagy az istenség korlátozódását követelte volna. „A Fiú örök istenségéhez képest a megtestesülésben végbemenő kiüresedése és lealacsonyodása nem fogható fel örök istenségének korlátozódásaként, hanem csakis annak cselekvésformájaként. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a Fiúnak - általában a teremtményt létezés lehetőségét és valóságát biztosító alapként felfogott — örök önmegkülönböztetésével összefüggésben szemléljük. Már az Atyától való örök önmegkülönböztetése is magában foglalja az önkiüresítés mozzanatát, s a Fiú éppen ezáltal lett forrása az Istentől különböző, teremtmény! létnek. (...) A Fiúnak az Atyától való önmegkülönböztetésével együtt járó önkiüresítés csak egy olyan teremtményben fejeződhet ki teljesen, mint az ember, vagyis aki tudja, hogy Istentől különbözvén egyben hozzá is kapcsolódik.”29 A fentebb idézett szövegrészekből kitűnik, hogy az „önmegkülönböztetés” fogalma az isteni természet/istenség új szempontú értelmezéséhez vezet. Ha „jézus az Atyától mint az egy Istentől különbözteti meg magát”, s ha „éppen ezáltal az Atya örök Fia ő, akkor ebből az következik, hogy istenségét önmegkülönböztetésének aktusában nyeri el az Atyától”.30 Az örök Fiú istenségét az Atyához való viszonyában, az Atyától való ön- inegkiilönböztetése által, az Atyának való önkéntes alávetése révén nyen el. Ebben az értelemben a Fiú isteni létének, mint önmegkülönböztetésnek része az önkiüresítés mozzanata. Az önmegkülönböztetés mint önkiüresítés függőségi viszonyt, ennek szabad elfogadását, az Atya istenségének elismerését és megdicsőítését foglalja magában. „Kizárólag a Fiú önmegkülönböztetése jelenti azt, hogy a másik személy, akitől megkülönbözteti magát, vagyis az Atya az egyedüli Isten számára, s hogy a Fiú istensége éppen abban gyökerezik, hogy ekképpen aláveti magát az Atyának.”31 Pannenberg azonban az önmegkülönböztetés fogalmát végső soron kiterjeszti mindhárom isteni személyre és a szentháromsági relációkat úgy fogja fel mint az egyes isteni személyekre sajátosan jellemző kölcsönös önmegkülönböztetéseket, melyek révén a szentháromsági személyek egyszerre különböznek egymástól és egységben vannak egymással. A sajátos önmegkülönböztetés bármelyik formája sajátos függőséget is magában foglal. így nemcsak a Fiú és a Lélek függ az Atyától, hanem sajátos módon az Atya is önmagát megkülönböztetve függ a Fiútól és a Lélektől. Az Atya Fiútól való sajátos formájú függőségét Pannenberg az uralom és hatalom átadásáról szóló bibliai kijelentések felől értelmezi. „Amikor uralmát az Atya ráruházza a Fiúra, királyi méltóságát aláveti annak, függővé teszi attól, hogy a Fiú megdicsőíti őt és küldetésének végrehajtásával megvalósítja az Atya uralmát. Az Atya tehát nem csupán azzal különbözteti meg magát a Fiútól, hogy megszüli a Fiút, hanem azzal is, hogy ‘mindent átadott’ a Fiúnak, minek következtében országa és így saját istensége immár a Fiútól függ: az Atya országa, uralma ugyanis nem olyan külsődleges jegye istenségének, amely nélkül változatlanul Isten lehetne. Még ha igaz is, hogy a világ mint uralmának tárgya nem tartozik hozzá szükségszerűen 29 Uo. 245k. Pannenberg, W., Rendszeres teológia I, 239. ” Uo. 245. 194 TEOLÓGIA 2016/3-4
