Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
PUSKAS ATTILA Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén Jézust. Pannenberg szerint e tévutak meghaladásának célkitűzése csak helyeselhető, ám megvalósításának módja a kenotikus knsztológia formájában elutasítandó. Az evangélikus teológus éles kritikát gyakorol a 19. és 20. századi kenotikusok elgondolásával szemben. A ’60-as évek közepén megjelentetett Grundzüge der Christologie című kötetében megfogalmazott bírálata szerint a kenotikus koncepció „Jézus történelmi emberségét a hagyományos krisztológiával csak a Logosz önfeladásának gondolata által tudja összekapcsolni, ám éppen ezzel elveszíti azt a lehetőséget, hogy Istent ezzel a történelmi emberrel egynek gondolja el”.14 A kenotikus krisztológia saját célját, Jézus teljes emberségének és életegységének a megőrzését csak azon az áron tudja elérni, hogy feladja Isten önmagával való azonosságát. Ha ugyanis a kenózis azt jelenti, hogy a Logosz korlátozza vagy egyenesen feladja saját isteni tulajdonságait vagy azok némelyikét, akkor már nem az Is- ten-Logosz alkotna egységet az ember Jézussal. Ez azonban veszélybe sodorná az isteni önkinyilatkoztatás tényét és a megváltás művét. E súlyos szótériológiai következmény elkerülése érdekében Pannenberg számára kezdettől fogva feltétlen követelmény Isten változatlanságának és önazonosságának a fenntartása a megtestesülésben is. Ezért az ő szemében egyfelől járhatatlan útnak bizonyul a kenotikus krisztológia; másfelől azonban egyetért a kenotikus koncepció célkitűzésével, mely biztosítani akaija Jézus teljes emberségét és életegységét. Ennek érdekében egy olyan krisztológia kidolgozására vállako- zik, mely Jézus föltámasztása mint eszkatologikus kinyilatkoztatás és igazolás felől igyekszik vázolni Jézus Istennel való kinyilatkoztatásbeli egységét és istenségét. Az alulról kiinduló krisztológia nyomvonalán haladva Jézus emberségének, húsvét előtti fellépésének, üzenetének és teljhatalmú igényének a páratlanságán szándékozik bemutatni Istennel való egységének a megvalósulását, melyet Jézus föltámasztása végérvényesen igazolt. Pannenberg a Grundzügében egy olyan krisztológia vázolására törekszik, mely a „kenózis” bibliai fogalmának a felhasználása nélkül értelmezi Krisztus istenemberi valóságát. Az inkarnációnak egy nem kenotikus, sőt a kenotikus knsztológia alternatívájának szánt értelmezését körvonalazza. Három előfeltételét nevezi meg annak, hogy Jézus Istennel való kinyilatkoztatásbeli egységét mint az örök Logosz emberré válását össze- egyeztethetőnek gondoljuk el Isten isteni tennészetével, változatlan önazonosságával. (1) „E feltételek közül az első az lesz, hogy magát Istent teljes azonosságában mégis mint önmagában Élőt kell elgondolnunk, aki valamivé válhat s éppen így marad hűséges magához és azonos magával”. Az ugyanannak maradás és a levés azonban csak akkor gondolható el együtt, „ha örökkévalóság és idő nem zárják ki kölcsönösen egymást”.15 Pannenberg az ágostoni tradícióban megfelelő kiindulópontot lát ennek a viszonynak a helyes értelmezéséhez, hiszen itt az örökkévalóság „jelene önmagában egybetartja az idő egymásutániságában szétválasztottad.16 (2) Az inkarnáció értelmezésének második előfeltétele, hogy „Isten a tőle különböző létrehozásában, a neki való odaadásban és ön- kiüresítésben önmaga tud lenni — s nemcsak az Istenen kívüli mindentől való elválasztottságában”.17 (3) Végül a harmadik előfeltételt a következőképpen fogalmazza meg: „Hogy Istennek a másikban, a tőle különböző valóságban levésének és létének a mozzanata egy az ő örökkévalóságával, azt követeli meg harmadszor, hogy az isteni életben mindig újonnan felragyogót egyúttal mint Isten örökkévalóságában már mindig is igazat '4 PANNENBERG, W., Grundzüge der Christologie, 4. Auflage, Gütersloher Verlagshaus, Gütersloh 1964, 330. ,s Uo. 331k. 16 Uo. 332. 17 Uo. 190
