Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén PUSKÁS ATTILA érthessük. (...) Ám hogy mi igaz Isten örökkévalóságában, csak annak alapján eldöntött visszamenő érvényességgel, ami az időben a végérvényes súlyával történik.”18 Pannenberg meggyőződése szerint „csak a végérvényes, többé nem meghaladott képes a saját felragyogásának múló időpontján túl az időbeli lefolyás egészét úgy minősíteni, hogy az szigorúan mint az örökkévalóságban igaz (állandó), s így mint Isten örökkévalóságával egyesült lehessen elgondolható”.1''Jézus feltámasztása a halálból ilyen eszkatologikus, a végérvényesség erejével rendelkező, Isten örökkévalóságával egyesült esemény. Annak hangsúlyozása, hogy az inkarnáció mint az Istennel való egység csak Jézus feltámadása felől ismerhető fel és csak innét igazolódik, sőt benne valósul meg a maga teljességében és végérvényesen, egyben azt is jelenti, hogy húsvét előtt még elrejtett valóság. Az Istennel való egység föltámadásig terjedő elrejlésének a gondolatával próbálja Pannenberg biztosítani Jézus emberségének a teljességét, és így beváltani a kenotikus krisztológia jogos igényét. így fogalmaz: „Jézus Istennel való egységének a megalapozása föltámadásának visszamenőleges hatályú erejével érthetővé teszi ennek az egységnek az elrejtettségét Jézus földi útjának idején s így ezen út nyitva tartja a teret valódi embersége számára. Ezzel teljesíti azt, amit a kenózis elmélete bizonyos isteni tulajdonságokról az inkarnáció- ban történő lemondás lehetetlen gondolatának a segítségével szándékozott teljesíteni, azt a gondolatot ugyanis, hogy a Jézus útjának kezdetétől fennálló istenemberi egységet fellépésének genuin emberségével egyesítse”.20 E megfontolásokból levont végkövetkeztetésként a Grundzügében Pannenberg így határozza meg a nem kenotikusan értelmezett megtestesülést: „Jézus föltámadása által, mely Isten örökkévalóságának már mindig is jelenvaló, örökkévalóságából Isten ezzel az egy emberrel, az emberség számára kezdetben elrejtett egységre lépett, olyan egységre, amely fényét Jézus útjára előrevetette, ám ennek az egységnek az alapja és valósága csak Jézus föltámadásával nyilvánult ki”.21 3.2. Az inkarnáció megközelítése a kenózis újraértelmezett fogalma alapján Nagyvonalakban a Grundzügében vázolt krisztológiai programjának alapelveit követi Pannenberg a Rendszeres teológia című művének krisztológiai traktátusában is, ám szemléletmódjában bekövetkezett hangsúlyeltolódásokkal is találkozunk e két és fél évtizeddel később megírt átfogó dogmatikájában. Míg korai krisztológiájában Pannenberg figyelme a noétikai szempontra fókuszál, vagyis annak a kérdésnek a vizsgálatára, hogy miként ismerhetjük fel Jézus föltámasztása és az Atyához viszonyuló különleges emberi magatartása alapján fiúságát, személyi azonosságát az örök Fiúval, s az ontológiai szempont inkább csak érintőlegesen, mint a Krisztus-esemény szükségszerű alapja került szóba, addig a Rendszeres Teológia krisztológiája a Grundzüge bői átvett noétikai szempontot kiegészíti az ontológiai szempont, azaz Jézus fiúsága létbeli alapjának az örök Fiú szent- háromsági léte felőli tárgyalásával. Az alulról kiinduló krisztológia itt szervesen kiegészül a felülről kiinduló, azaz Jézus történetét Isten tetteként a Szentháromság-Istenben megalapozni törekvő inkarnációs szemléletű krisztológiával. Pannenberg megfogalmazása szerint, az alulról kiinduló, a megismerés rendjét követő érvelés módszertani elsőséget ” Uo. 19 Uo. 93. lábjegyzet. 20 Uo. 333. 21 Uo. 191
