Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén • PUSKAS ATTILA tói (lásd Ronald Feenstra álláspontja). Ennek értelmében a megtestesüléshez (becoming incarnate) és megváltáshoz ugyan szükséges feltétel lehet a kenózis, ám a megtestesülésben létrejött unió hüposztatika (being incarnate) örök megmaradásához nem. A fogalmi különbség nnatt lehetséges, hogy az unió hüposztatika és vele a Logosz teljes embersége megmarad, miközben a kenózis véget ér. Jézus föltámadásában éppen ez történt.12 13 Mindkét válaszkísérlet előfeltételezi az emberi természet nyitottságát az isteni természetre, vagyis azt a teremtésben neki adott alkalmasságát, melynek alapján lényegének elveszítése nélkül az isteni természetben részesülhet, átalakulva-beteljesedve bizonyos isteni tulajdonságok korlátozott mértékben osztályrészévé válhatnak. Ez az előfeltevés az emberi természet esetében is végső soron implikálja a lényegi-szükségszerű és a tényleges-általános (szokásos, akcidentális) tulajdonságok megkülönböztethetőségét. E két előfeltevésben bizonyos érintkezést fedezhetünk fel a patrisztikus mkarnáció- (és megváltás)értel- mezéssel, melynek középponti gondolata az ember isteni természetben való részesedése, a theószisz. Harmadszor arra a bírálatra is válaszolniuk kell a kenotikusoknak, mely szerint a kenotikus knsztológia szembemegy az isteni természet változhatatlanságának a tételével, amikor bizonyos isteni tulajdonságokról való lemondást állít. Válaszukban a kenotikusok is elismerik, hogy a változhatatlanság erős fogalma — mely szerint Isten tulajdonságairól tett egyetlen kijelentés sem rendelkezhet különböző igazságértékkel különböző időpontokban — összeegyeztethetetlen a kenotikus elmélettel (pl. a kenotikus felfogás szerint az a kijelentés, hogy a „Logosz kenotikus módon van jelen Jézus Krisztusban” kétezer éve igaz volt, ma nem). Ugyanakkor az isteni változhatatlanságnak azt a gyengébb fogalmát magukénak vallják, melynek értelmében Isten szent és jóságos természete örökké megmarad és ugyanaz; ebből fakadóan az emberekre vonatkozó szándékai, a nekik tett kijelentései és ígéretei szilárdak és megbízhatóak, Isten hűsége változatlanul ugyanaz.1'1 A változhatatlanságnak ez a felfogása csak részben érintkezik a patrisztikus megközelítéssel, de nem egyezik meg vele teljesen. A klasszikus istentan felől nézve mindenképpen vitatható, hogy elegendő-e és konzisztens elgondolás-e az isteni változhatatlanságot csak bizonyos isteni tulajdonságokra vonatkoztatni. Itt ugyanazok az ellenvetések fogalmazhatók meg, mint amelyeket az első kritikai észrevétel kapcsán láttunk. 3. WOLFHART PANNENBERG: INKARNÁCIÓ, KENÓZIS, SZENTHÁROMSÁGOS ÖNMEGKÜLÖNBÖZTETÉS 3.1. Az inkarnáció nem kenotikus felfogása Pannenberg szerint a kenotikus krisztológia jogos, ám félresikerült kísérlet volt a mono- fizita és a nesztoriánus szétválasztó knsztológia elkerülésére. Az előbbi Jézus teljes, velünk egylényegű emberségét nem tudta biztosítani, amikor az isteni dicsőséget kinyilatkoztató és elrejtő, mindenható és mindentudó emberként tekintett Jézusra, kinek emberségét a Logosz isteni természete a fogantatástól kezdve teljesen áthatotta, átistenítette. Az utóbbi pedig nem tudta szavatolni Jézus életegységét, s mintegy kettős lényként gondolta el 12 A két pozíció vitájához lásd: Evans, C. St., 7 he Self-limpty ing of Love: Some t houghts on Kenotic Christology, in 'the Inkarnation (ed. Davis, St. T. - Kendall, D. - O’Collins, C».), 263-267; Davis, St. T., Is Kenotic Christology Orthodox?, in Christian Philosophical Theology, 189—191. 13 Davis, St. T., Is Kenotic Christology Orthodox?, in Christian Philosophical 'theology, 191. 189
