Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA nem tudó rácsodálkozással fogadja, önátadását szeretetben és vele együtt szeretve viszonozza. Az isteni szeretet „mindig nagyobb”, „még annál is nagyobb” dinamikáját a legteljesebben a Szentlélek eredésében szemlélhetjük. O maga személyében az Atya és a Fiú szeretetének túllendülése az egymás iránti kölcsönös szereteten, tanúsítója és gyümölcse ennek a szeretetnek. Az Atyától és a Fiútól oly módon származik a Szentlélek, „mint szeretetben történő kölcsönös önátadásuk személyes egysége, és mint e szeretet örök gyii- mölcsözőségének a csodája vagy »többlete« a harmadik személyben. A Lélek az objektív tanúsága személyesen annak a ténynek, hogy az isteni szeretet abszolútként önmagában abszolút kimeríthetetlen, örökké új.”75 Ha Isten az Atyában már eredendően mindig is a szeretetnek az a csodája, hogy éppen önátadásában ő maga, akkor ez a csoda a Szent- lélekben teljesedik ki, aki a mindig nagyobb szeretet túláradásaként az abszolút szeretet személyesen. A Szentlélekben „az Atya és a Fiú mindig és örökké egyek, és mégis, ez az egység soha nem lezárt tényállás, hanem mindig a minden elváráson túl beteljesülő és gazdagító csoda”.76 Neki köszönhetően a Dens semper maior nem csak számunkra tapasztalati igazság, hanem elsősorban magának Istennek megélt valóság.77 Ebből a látószögből nézve új megvilágításba kerül Isten változhatatlanságának tétele is a világgal való viszonyában a teremtés és a beteljesítés művére vonatkozóan. Ha Isten önmagával és minden mással szemben már mindig is a „das Je-Mehr der ewigen Liebe”78, ha már belső életét tekintve is ő a „je-grösser, der je-mehr Gott”, akkor a szentháromsá- gos személyek egymást mindinkább megdicsőítő életében a világ a dicsőséget növelő „ráadás” mozzanatként értelmezhető. Nem kívülről járul hozzá valami kész tény, statikus isteni lényeg növeléséhez, hanem a tökéletes és mindig új egymást megajándékozás szentháromságos szereteteseményébe épül be mint szabadságból és ingyenességből fakadó ráadás-ajándék. Sőt Balthasar szerint, a teremtett világ nemcsak egymásnak adott ráadás-ajándék az isteni személyek kezében, hanem maga is átadhatja önmagát, mint ajándékba kapott ajándékot Teremtőjének, a Szentháromság egy Istennek. így vehet részt az isteni személyek életében.79 A teremtmény ajándékot adhat a Teremtőnek. Ennek lehetősége ismét csak trinitánusan alapozódik meg. A szentháromságos élet a megajándékozás ingyenességének az eseménye, melyhez hozzátartozik a személyek önmaguk megaján- dékozhatóvá tételének a képessége és akarása, bizonyos értelemben „a szegénynek-lenni akarás”. A Teremtőt megajándékozhatja a teremtmény, mert a Teremtő ingyenes szere- tetében megajándékozhatóvá akaija tenni magát, ahogyan már mindig is az isteni személyek megajándékozhatóak egymás által. Balthasar az abszolút isteni szabadság és szeretet logikája szerint, a szeretet legbelsőbb dinamikájához tartozó „szegénység-gazdagság” dialektikájával értelmezi a tnmtárius életet. Azért lehetséges „felsőfok szüntelen fokozása” a Szentháromság életében, mert az isteni személyek tökéletes szeretetükben önmagukat ajándékozzák egymásnak és megajándékozható vá teszik magukat a másik által, szerete75 SACHS, J. R., Deus Semper Maior — Ad Majorem Dei Gloriam: The Pneumatology and Spirituality of Hans Urs von Balthasar, in Gregorianum 74/4 (1993), 641. Balthasar analógiája a gyermek mint a szülői szeretet kifejeződése és gyümölcse egy személyben. Vö. TL III, 146k. 76 TD IV, 471. 77 TL III, 146. 78 SpC 39. 79 Balthasar ezekkel a mély értelmű mondatokkal fejezi be a Theodráma végjátékát: „Mit kap Isten a világtóL Ráadás-ajándékot, melyet az Atya készít a Fiúnak, de ugyanúgy a Fiú az Atyának és a Lélek mindkettőjüknek. Azért ajándék, mert a világ mindhárom személy különböző cselekvése révén belső részvételhez jut az isteni életcserében, s Istennek ezért, ami istenit tőle kapott, saját teremtett létének ajándékával együtt mint szintén isteni adományt átnyújt”. TD IV, 476. Vö. PuskAs, A., Megismertük és hittük a szeretetet, 120k. 89
