Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
PUSKÁS ATTILA Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában II. ISTEN KENÓZISA ÉS VÁLTOZHATATLANSÁG A 1. Az értelmezés alapirányának kijelölése Miután diakronikus hosszmetszetben és számos értelmezési szempontot felvillantva elhelyeztük a kenózis tematikáját a balthasan életmű keretében, figyelmünket most Isten kenózisa és változhatatlansága viszonyának az alapkérdésére összpontosíthatjuk a rendszerezés igényével. E szisztematikus látószögben elengedhetetlen lesz első helyen még egyszer megvizsgálni a kenózis fogalmát, ahogyan azt Balthasar értelmezi; ehhez kapcsolódóan tisztázni kell, hogy a svájci teológus mit ért Isten változhatatlanságán; végül feladatunk bemutatni, hogy Balthasar a kenózis eseményét és az isteni változhatatlanság tételét miként igyekszik összeegyeztetni egymással tnmtánus látószögből. Gondolatindí- tónak válasszunk egy olyan idézetet a szerzőtől, mely jól mutatja Balthasar alapvető hozzáállását a szóban forgó alapkérdés megválaszolásához és egyben előrevetíti a megoldás- keresés irányát. „Ezzel szemben valóban egy olyan isteni elhatározást kell feltételeznünk, amely mint ilyen a ‘forma Dei’ feladását (die Preisgabe) jelenti, s legalábbis gondolati kísérletet kell tennünk, hogy miként lehetséges Isten számára egy ilyen feladás, akinek nem tulajdoníthatunk semmilyen teremtményi változást és teremtményi szenvedést és engedelmességet. Ahhoz, hogy egy ilyen gondolatkísérletre egyáltalán vállalkozhassunk, Istenben olyan felfoghatatlan szabadságot kell feltételeznünk, mely lehetővé teszi számára, hogy többet tegyen és másként létezzék, mint ahogy a teremtmény elvárná tőle (istenfogalmai alapján).”37 Az idézett szakaszban Balthasar „gondolati kísérletről” szól, s ezzel jelzi, hogy nem „megmagyarázni” vagy feloldani akarja a misztériumot, hanem valamit hozzáférhetővé tenni belőle a hittől vezetett értelem számára, tudva a megértésre törekvés korlátáiról és kísérletező jellegéről. A szövegrészből az is kiderül, hogy e gondolatkísérlet során az értelemnek nyitottnak kell lennie arra, hogy felülvizsgálja és korrigálja előzetes fogalmait Istenről, aki mindig a nagyobb marad (Deus semper maior). E fogalmak származhatnak akár a filozófiai reflexióból, akár az ószövetségi istentapasztalatból. A svájci teológus ugyanakkor azt is világossá teszi, hogy úgy kell keresnünk a kenózis helyes olvasatát, hogy ne tulajdonítsunk Istennek „semmilyen teremtményi változást”. Határozottan elutasítja azokat a divatos és leegyszerűsítő nézeteket, melyek szerint Isten lényegi változ- hatatlanságának az állítása meghamisítása lenne a bibliai kinyilatkoztatásnak, egy görög személytelen és történelmietlen metafizikai isteneszmének a ráerőltetése a Szentírás által tanúsított élő és személyes Isten-képre. Elégtelennek tartja azt felfogást, mely Isten vál- tozhatatlanságát pusztán az emberrel szemben tanúsított hűségére, morális magatartására redukálja. Noha nem tagadja a filozófiai és a bibliai változhatatlanság-felfogás közötti különbséget, mégis nyomatékosan hangsúlyoz két dolgot. Egyfelől, a bibliai tanúság értelmében Isten ígéreteihez való történelmi hűsége és tervének megváltozhatatlansága (Zsid 6,18) önmagához való lényegi hűségén alapszik (2Tim 2,13), azaz önnön változ- hatatlan isteni lényegében gyökerezik. így a Kiv 3,14-ben adott isteni névkinyilatkoztatás is olyan szilárd, meg nem változó isteni ígéretet hordoz, mely egyben Jahve istenségének igazi, legbelsőbb, változatlan lényegéből fakad: „Én olyan természetű vagyok, hogy a mindenkon most-ban és minden helyzetben a Jelenvaló, Cselekvő, Valóságos 37 HNB 197. 76
