Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA vagyok és leszek.”38 Másfelől, Balthasar hangsúlyozza, hogy noha „biztosan meg kell haladni az antik ontológiai megértéshorizontot, ha Isten lényege és világterve változhatat- lanságának mikéntjét akaijuk megérteni, melynek megvalósításáért Isten egész lényegé- vel/lényével elkötelezi magát”, ugyanakkor azonban „nem térhetünk vissza az elé, amit Platón ‘Állama’ 2. könyvének végén a mítoszköltőkkel szemben Isten változhatatlansá- gáról (s ezért igaz mivoltáról, szavahihetőségéről) mondott”.39 A hivatkozott helyen Szókratész a mítoszoknak a változékony istenekről szóló elbeszéléseivel szemben amellett érvel, hogy Isten tökéletességének és jóságának (valamint egyszerűségének) ellentmond az a feltételezés, hogy akár valami külső ok hatására megváltozzék, akár önmagát változtassa meg. A változás ugyanis mindig jobbá/tökéletesebbé vagy rosszabbá/tökélet- lenebbé válást jelent, ami Isten mint egészen tökéletes lény esetében önellentmondás lenne.40 Nos, Balthasar szerint effajta a teremtményekre jellemző változás, ami tehát tö- kéletességben/jóságban való gyarapodást vagy csökkenést jelent, akár külső ok hatására, akár saját elhatározás alapján, nem állítható a bibliai kinyilatkoztatás Istenéről sem. Balthasar tehát az Isten lényegi változhatatlanságát állító, azaz minden teremtményi változást kizáró tétel fenntartásával kíván gondolati kísérletet tenni a kenózis értelmezésére. Ha azonban ez így van, akkor hogyan fogalmazhat úgy, hogy a kenózis a „forma Dei” önkéntes „feladását” jelenti Isten részéről. A „feladás” (Preisgabe) vajon nem jelent változást? S egyáltalán nut értsünk „forma Dei”-n? Amint az életmű áttekintése során láttuk, Balthasar a Filippi-levél Krisztus-himnuszának azokhoz az egzegetikai olvasataihoz csatlakozik, melyek a μορφή δούλου ellentétes párhuzamaként szereplő μορφή θεού kifejezésben található μορφή szót nem lényegként, lényegi formaként vagy természetként, hanem „dicsőséges alakként, pozícióként, kondícióként” értelmezik. Következésképpen a kenózis mint az isteni dicsőséges alakból kiüresedés a szolgai alakba nem jelentheti az isteni természetnek, lényegnek a megváltozását vagy feladását. A kenózis inkább az isteni természet dicsőséges alakjáról/formájáról, azaz az istenség dicsőséges, hatalommal teli kinyilvánulásáról való lemondást jelenti, hogy a szolgai alakban nyilvánuljon ki az isteni természet az ember megmentése érdekében. Ezt, az isteni természet újfajta, „nem dicsőséges” kinyilvánulását tekinti Balthasar újdonságnak az ószövetségi istentapasztalathoz és istenképhez képest. A kenózis tehát olyan történés, esemény, a preegzisztens Krisztus olyan aktusa, melynek során nem változik meg sem az aktus alanya, sem annak isteni természete, az „önkiüresítés” sokkal inkább feltételezi annak megmaradását. A svájci teológus ezért egyetértőleg idézi A három nap teológiájában Szent Hilanus értelmezését. „Hilarius szerint minden Isten szuverén szabadságában történik (tehát hatalmában és fenségében). Istennek hatalmában áll, hogy ‘engedelmességből kiüresítse magát a szolgai alak (esetleges) felvételére, mégpedig hogy isteni alakjából iiresítse ki magát’. Önmagában maradva (hiszen minden szuverenitásának hatalmában történik) képes kilépni önmagából (dicsőséges alakjából). Ha a két alak (μορφαί) minden további nélkül összeegyeztethető volna egymással (mint ahogy a fenti három nagy tanító vélte), akkor tulajdonképpen semmi sem történne Istenben. Az alany természetesen nem változik: ‘non ahus est in forma servi quam qui in forma Dei est’ (ugyanaz lakozik a szolgai alak38 TD 11/1,253. 39 TD II/l, 253, 255. 40 Platón, Állam II, 380d-383c. Az isteni változhatatlanság és megtestesülés kapcsolatát értelmező álláspontok, köztük a balthasari megközelítés ismertetéséhez lásd: Meesen, F., Unveränderlichkeit und Menschwerdung Gottes. Eine theologiegeschichtlich-systematische Untersuchung, Herder, Freiburg im Breisgau 1989. Különösen: 370-418. 77
