Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA embert ugyan önmaga fölé, ‘szerető csodálkozásra’ és ‘hálára’ ‘ragadná’ (mint a leányt), ám nem vezetné el saját igazságához. [...] Isten szolgaalakot ölt, hogy létrehozza a közvetettséget, amely egyedül képes elvezetni a szeretet őszinteségére a bűnöst; Istennek a Megfeszített kettős paradoxonévá kell lennie, hogy a bűnös vétkes elfogultságát megszüntesse: hogyan ne válna a szeretet rejtett fensége itt teljes botránnyá?”29 3. A kenózis és az isteni változhatatlanság értelmezése trinitárius horizonton a Theodramatikban A kenózis tematikája ismét csak új hangsúlyokkal bővül a trilógia második nagy egységében, Istennek az általa szabadon és szabadnak teremtett emberrel közös drámáját átelmélkedő Theodramatik köteteiben. Itt is arról van szó, hogy A három nap teológiájában már vázolt, de részletesen még ki nem dolgozott alapszempontokat bontja tovább Balthasar. A kenózis értelmezésének két lényegi aspektusa kerül mind jobban előtérbe: egyfelől a trinitárius látószög következetes érvényesítése; másfelől a kenózissal kapcsolatban kezdettől felmerülő nehézséggel, az Isten változhatatlanságának kérdésével való újbóli számvetés. A két szempont a lehető legszorosabban összetartozik, hisz Balthasar a kenózis kapcsán tisztázásra váró változhatatlanság-tétel megfelelő értelmezéséhez a kulcsot éppen a trinitárius perspektívában találja meg. A svájci teológustól a Theodramatik második kötetének első részében, mely a Der Mensch in Gott címet viseli, már olvashatunk néhány általánosabb megfontolást Isten változhatatlanságának kérdéséről a végtelen isteni szabadság és a véges emberi szabadság egymáshoz való viszonyulásának tág horizontján.30 A Theodramatik második kötetének Die Personen in Christus című második részében a kenózis kérdése hangsúlyosan a Fiú-Jézus és a Szentlélek kapcsolatának a szempontjából merül fel, elsődlegesen a Trinitarische Inversion c. fejezetben, majd az itt megfogalmazott álláspontját ismétli meg Balthasar a Theologik harmadik kötetében (Der Geist der Wahrheit).31 32 Balthasar olvasatában a Szentírás Jézus és a Lélek kapcsolatát illetően két mozzanatot egyszerre hangsúlyoz. Egyfelől úgy mutatja be a Lelket mint a Fiú Lelkét, Jézust pedig, mint a Lélek hordozóját, birtokosát, a Lélek ajándékozásának a forrását, akiben túláradóan és sajátjaként jelen van a Lélek. Másfelől, a Lélek mint az Atya Lelke jelenik meg, akit a Fiú-Jézus az Atya Leikeként befogad, aki Jézus fölött az atyai akaratot közvetítve lebeg és megnyugszik rajta. A Szentlélek egyszerre van Jézus ban és Jézuson, illetve Jézus felett.'2 29 HNB 304. 30 Balthasar, H. U. von, Theodramatik II/l. Der Mensch in Go», Johannes Verlag, Einsiedeln 1976 (továbbiakban: TD II/l), 246-259. 31 Balthasar, H. U. von, Theodramatik II/2. Die Personen in Christus johannes Verlag, Einsiedeln 1978 (továbbiakban: TD II/2), 167-175; UŐ., Theologik III. Der Gesit der Wahrheit, Johannes Verlag, Einsiedeln 1987 (továbbiakban: TL III), 41-44. 32 Vö. TD II/2, 171. „Elogy a Lélek rajta nyugvása nem kérdőjelezheti meg arról való tudását, hogy a Lélek őbenne van, tetteinek és szavainak a szuverenitásából belátható: a »Lélekben« cselekszik (Mt 12,27), akkor is, ha ez az ő Lelke a Megtestesült engedelmes küldetéséhez igazodik, és egyúttal az Atyának a Lelke »rajta« marad, aki az Atya utasításait hozza számára.” TL III, 158. Balthasar sokszor visszatér a gondolatra, hogy az „In és az „Über (alkalmanként „ln-Über”-nek is mondja) elválaszthatatlanul összetartozik Jézus és a Lélek kapcsolatában. A Lélek Jézusban van mint az ő Lelke, és rajta nyugszik mint az Atya Lelke. E teológiai tartalmat hordozó megkülönböztetést véli megtalálni többek között a keresztelési jelenet megfogalmazásainak különbségében. Míg Márknál arról olvasunk, hogy a Lélek Jézusba ereszkedett” (eisz autón: Mk 1,10), addig Máté, Lukács és főként János arról ír, hogy Jézusra szállt, illetve rajta maradt (ep’auton: Mt 3,16; Lk 3,22; Jn 1,32). Vö. TL III, 44. 73
