Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
GUNTER BIEMER Newman hagyományteológiájának „alanyi" szempontjáról kor a II. Vatikáni Zsinatot hasonlóan erőteljesen alakította Newman gondolatvilága.4 Manninggel összehasonlítva Newman hagyományfogalmának markáns sajátossága a traditio „alanyi” szempontjának (Verbum Dei subiectivum) az arányos figyelembevétele. Newman hagyományfelfogásának ezt a szempontját az alábbiakban öt lépésben fogom bemutatni, amelyek a következők: (1) Szentírás és szenthagyomány mint kiindulópont; (2) Az „élő hagyomány” a patrisztikus korban; (3) A fejlődő hagyomány modern problémája; (4) Rivalizáló újkori modellek a hagyományfejlődés leírására; (5) Newman és a hagyomány „dialogikus” modellje. 1. SZENTÍRÁS ÉS SZENTHAGYOMÁNY NEWMANNÉL (1816-1822/25) Newman 1816-os „belső megtérésének” — amelynek során arra a belátásra jutott, hogy „van két abszolút, és szembeszökően magától értetődő létező: én és a Teremtőm”5 — legalább két lényeges, az egész életén végigvonuló következménye van: az együk egzisztenciális, a másik dogmatikus vonatkozású. Egzisztenciális tekintetben vallását gyakorló emberré vált, amint arról egy naplójegyzete is tanúskodik (1816): „Minden veszélyben megszabadít bennünket az, aki azt mondta: »Én vagyok«, ha hívjuk Öt. Istenem, most hozzád imádkozom, mert meglehet, hogy ezekben a napokban megtámad az ellenség: könyörgök hozzád, hogy ne hagyj el!”6 1817 elején levélben köszönte meg Walter Mayersnek (1790—1828), hogy elküldte neki Beveridge Private Thoughts (Személyes gondolatok) című művét, amelyben Newman világosan kifejti a hitbeli ráhagyatkozás aktusára vonatkozó alapvető felfogását: „Őszintén bízom abban, hogy — a Szentlélek segítségével — a Biblia által megvilágosított hittudatom és lelkiismeretem a hiteles vallásosságnak hűséges és éber őrzői.”7 Newman a keresztény hitet kezdettől fogva olyan cselekedetnek tekintette, amely a tudat irányítása alatt az egész ember részvételét igényli, így „az ismeret [...] másodlagos a tetthez képest”.8 Newman hittudatának és lelkiismeretének gyökerénél egy gyakorlati attitűd, egy kapcsolat, bizonyos kommunikációs aktus áll, nem pedig olyasvalami, ami pusztán egy ismerettárgyhoz köthető, vagy önmagába záruló gondolkodás tárgya. A vallás szerinte az ember legbelső, személyes kapcsolatra való képességéből, a hittudatából és lelkiismeretéből saijad. Ez a belső, lelki tudatosság - amint azt 1870-ben, az An Essay in Aid of a Grammar of Assent (A hívő elfogadás szabálytanáról) című művében kifejezetten írja is - egyaránt gyökere a vallásnak és az etikának.9 4Cf. Recusant History 21 (1992/2), 143. ’ Apologia Pro Vita Sua, 70. A hivatkozásokban megjelölt oldalszámok a mű azonos latin címmel megjelent, kiváló magyar fordítására vonatkoznak: Európa Kiadó, Budapest, 2001 (ford. Balázs, Z.). Newman összegyűjtött művei (36 kötet) egységes kiadásban jelentek meg: Uniform Edition, Longmans, Green and Co., London, 1868-1881. „In omnibus periculis »έγώ είμί« nos liberabit si Ulum invocaverimus, [et] nunc ego te, Deus, oro quoniam mihi accidere potest ut in his venturis diebus invadar ab hoste, te oro, eus, ne me deseras” (Letters and Diaries of Cardinal Newman, I, 29). 7 Letters and Diaries of Cardinal Newman, I, 30. Parochial and Plain Sermons, I, 27. Más helyeken Newman ezt írta: „A kereszténység elvetése a szív, nem pedig az ész hibájából fakad” (Letters and Diaries of Cardinal \ewman, 1, 219), az etikai akadály a „büszkeség és az érzékiség lehet” (ibid.; cf. Parochial and Plain Sermons, I, 227; The Idea of a University, 111; Letters and Diaries of Cardinal Newman, I, 30). 2 'E0LÓG1A 2015/1-2
