Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Perendy László: Egyházüldözés a III. század közepén Cyprianus levelezésének tükrében
PERENDY LÁSZLÓ A császár céljaitól függetlenül a keresztények számára a rendelet minden eddiginél komolyabb megpróbáltatást jelentett, hiszen az áldozatbemutatás bálványimádásnak számított. A rómaiak szemében az áldozatbemutatás megtagadása az uralkodó iránti hűség megtagadásával volt egyenlő (felségsértés: crimen laesae maiestatis). A keresztények reakciói sokfélék voltak. A nehéz helyzet kialakulásában több tényező is közrejátszott. Ilyen volt például az üldözés univerzális jellege. Korábban főleg azokat érték atrocitások, akik valamilyen látványos tettel hívták fel magukra a figyelmet. Most azonban sokan akaratuk ellenére kerültek válaszút elé. Főleg a társadalom honestiores rétegéhez tartozók voltak veszélyben, akikre vagyonuk és befolyásuk miatt fordítottak nagyobb figyelmet a hatóságok. A másik fő csoportot a klerikusok, különösen a püspökök képezték. Ok gyakran váltak a népharag célpontjaivá, ezért ők lettek az üldözés első áldozatai is. Fabianus pápa például már az üldözések elején vértanúhalált szenvedett, Alexandriai püspöke, Dionü- sziosz ellen pedig elfogatási parancsot adtak ki. Cyprianus helyzete is hamar kritikussá vált: előkelő származású személyként, a keresztény közösség jól ismert püspökeként számíthatott rá, hogy az elsők között fogják beidézni. Reagálásának ezért gyorsnak kellett lennie, de ennek ellenére nem nélkülözte a logikus megfontolást. így fogalmaz: „Ugyanis — ahogyan az Úr parancsai is előírják — a feltámadó zavargások első jelére, mikor a nép gyakran erőszakos kiáltozással fenyegetett engem, inkább eltávoztam; nem annyira a saját épségemet, hanem a testvérek biztonságát tartottam szem előtt, nehogy vakmerő jelenlétemmel mégjobban felszítsam a kitörő népharagot.”10 Nem tudjuk pontosan, hogy Cyprianus hová távozott, de vélhetőleg egy elhagyatott vidéki helyre. Kényszerű száműzetése azonban nem jelentett elszigeteltséget, sőt lehetőséget biztosított arra, hogy segíthesse a rászorulókat.11 Ebből az időszakból származott az 5-43. levél, vagyis a korpusznak csaknem fele, amely 250 tavasza és 251 márciusa között íródott. Az egyik legfőbb nehézséget számára a saját magatartásának megvédése jelentette. Pedig a városból való elmenekülés nem számított szokatlan megoldásnak, sőt bibliai előzményekre is hivatkozhatott: az Úr Cyprianus által említett parancsa a Mt 20,23: „Fia valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba.” A montanis- ta véleménnyel szemben inkább ez felelt meg a katolikus álláspontnak, amelyről Cyprianus így ír: „A győzelem legfelső foka, amikor valaki a pogányok kezére kerülve vallja meg az Urat: a dicsőséghez vezető második fokozat, amikor valaki rejtekben meghúzódik, így őrzi meg magát az Úrnak. Az első nyilvános, a második egyéni jellegű hitvallás. Amaz az evilági bírót győzi le, emez megelégszik azzal, hogy érintetlen szívvel megőrizze tiszta lelkiismeretét bírája, Isten előtt.”12 Cyprianus esetében azonban némileg más volt a helyzet, hiszen ő nem egyszerű keresztény hívő volt, hanem főpásztor. Ezért magatartása egyesek szemében a helyi egyház 10 Ep. 20, 1. 11 Cyprianus patrónusi szerepköréről lásd: Bobertz, C. A., Patronage Networks and the Study of Ancient Christianity, in Studia Patnstica 24 (1993) 20—27; UŐ, Patronál Letters of Commendation: Cyprian’s Epistulae 38-40, in Studia Patristica 31 (1997) 252-259. 12 A bukottakról 3; Szent Cyprianus művei, Budapest 1999, 213. Egyházüldözés a III. század közepén Cyprianus levelezésének tükrében 194
