Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Perendy László: Egyházüldözés a III. század közepén Cyprianus levelezésének tükrében
PERENDY LÁSZLÓ Egyházüldözés a III. század közepén Cyprianus levelezésének tükrében egyházfegyelmi jellegű ügyekben kellett intézkednie. 250-ben azonban, nem sokkal trónra lépése után C. Traianus Decius császár kiadta rendeletét, amely az addigi legsúlyosabb megpróbáltatást jelentette a kereszténység számára. Ez alkalommal az egész birodalomra kiterjedő intézkedésekről volt szó. A birodalom valamennyi polgárát kötelezték, hogy nyilvános áldozatot mutasson be a birodalom és a császár üdvéért. A birodalom szellemivallási egységét kívánta megteremteni, igazi nehézséget azonban mégis a Krisztus-követőknek okozott; ők ugyanis nem végezhették el a bálványimádásnak minősülő szertartást. A büntetés kezdetben vagyonelkobzás és száműzetés volt, később azonban már börtönbe vetették a „bűnösöket,” és kínzással próbálták kicsikarni belőlük vallásuk megtagadását. Hivatalos kivégzésre azonban csak ritkán került sor, mivel a hatóságok rájöttek, hogy vértanúk teremtésével csak erősítik ezt az „istentelen babonaságot”. Aki túlélte az embertelen fogva tartási körülményeket, egy idő után szabadon engedték. Főleg a korábbi hosszú békeidőszak miatt sokan anélkül csatlakoztak az egyházhoz, hogy el lettek volna szánva a vértanúságra. Mikor szembesültek a Decius-féle határozat által okozott dilemmával, sokan inkább a vagyonuk és családjuk, de legalábbis az életük megmentését választották. Már a menekülés is lemondást követelt, hiszen ezzel elveszítették vagyonukat. Aki viszont erre sem volt hajlandó, vagy ténylegesen bemutatta a kívánt áldozatot (őket nevezték sacrificatindk), vagy a hivatalnokok megvesztegetésével jutott hozzá a pogány rítus elvégzését igazoló irathoz, libellus-hoz (libellatici). Összefoglaló néven bukottaknak (lapsi) nevezték az ilyen keresztényeket. Akadtak olyan függő helyzetben lévő személyek (feleségek, rabszolgák stb.) is, akik kényszer hatására mutatták be az áldozatot. Sok családfő azért vállalta tettét, hogy7 a hozzátartozóit megvédje. Nyílt színvallásra elsősorban az előkelőbb társadalmi státusú személyek, illetve a fontosabb kle- rikusi rangot viselő keresztények kényszerültek. Cypnanus mindkét kategóriába beletartozott. Némi habozás után végül a menekülést választotta. Néhány beosztottja kíséretében ismeretlen helyre távozott, és levelekkel próbálta igazgatni a közösséget. Sokan azonban kitartást és vértanúhalált vártak volna el a püspöktől. Cyprianus kénytelen volt magyarázatot adni tetteire, és sikerült is meggyőznie kritizálóinak nagy részét cselekedetének logikus mivoltáról. Nem arról volt szó ugyanis, hogy7 a saját életét féltette, hanem a pogányok haragját nem akarta a maradásával és esetleges vértanúságával tovább szítani. Remélte, hogy ha kerülik a provokációt, komolyabb áldozatok nélkül átvészelik a nehéz időszakot. Leveleiben is körültekintésre szólította fel a híveket. Akik viszont mégis börtönbe kerültek, azokat újabb üzenetekkel buzdította kitartásra: a hitvallókhoz írt levelei az egész cyprianusi korpusz legszebb darabjai. Az üldözés azonban elhúzódott. Decius császár személyesen felügyelte a rendeletek végrehajtását. A keresztények megpróbáltatásai csak akkor értek véget, mikor az uralkodó csatában elesett. Cyprianus csak 251 tavaszán, a császár halála után térhetett vissza a városba, és a többi afrikai, illetve itáliai püspökkel egyeztetve próbálta kialakítani az egyház hivatalos álláspontját a bűnbocsánattal kapcsolatban, és a bukottak megítélése kérdésében középutas megoldást keresett. A bukás bűnét olyan súlyosnak tekintette, hogy7 csak komoly megfontolás és hosszas penitencia után adott bocsánatot. A rigorista álláspont némileg közelebb állt hozzá, ám hamar belátta a Novatianus-féle radikális megoldás tarthatatlanságát. Cyprien et de ses contemporains d’Afrique, Vatican City 1968; 19842; Uő, Reflets de la culture des évéques africains dans l’oevre de Saint Cyprien, in Revue bénédictine 94 (1984) 257—284; CAVALLOTTO, S., H magistero episcopale di Cipríano di Cartagine: aspetti metodologici, in Divus Thomas 91 (1989) 375-407; Burns, J. P., Cyprian the Bishop (Routledge Early Church Monographs), London 2002. 192
