Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Dulles, Avery S. J.: A hitaktus kognitív dimenziója
AVERY DULLES, S.J. A hitaktus kognitív dimenziója dácionalisták jellegzetesen „egy ún. archimédeszi pontról, az első alapelv szükségességéről beszélnek, valamiféle történelem előtti mátrixról, amelyből az alapos és objektív tudás keresése eredeztethető.”2 Azt tartják, hogy a keresztény vallás igazsága — olyan nyilvánvaló tények, mint pl. a tudományosan igazolt csodák esetében - leírható magától értetődő metafizikai alapelvek szerint. Másrészről a posztfundácionalisták „sokkal kézenfekvőbbnek találják a vallási ismereteket gyakorlatiasan összekapcsolt farönkökből álló »tutajként« értelmezni, amelyek célszerű elrendezésben lebegnek az idő és a kultúra örökké mozgásban lévő áramlatain, mintsem »piramisként«, vagyis biztos igazságok időtlen, mozdulatlan emlékműveiként.”3 A posztfundácionalisták azonban, ahelyett hogy a hitet sötétbe való ugrásként értelmeznék, általában úgy tartják, hogy az valószínűségi erőtérbe illeszkedik, amely erőtér bizonyos hátterű és beállítódásé emberek számára hitelesnek tűnik, ellenben a kívülállók számára önkényesnek hat. A hit ilyen valószínűségi felfogásával azonban nem egyeztethető össze a kereszténység igazságigénye. Még a keresztény hit egyszerű racionális igazolása sem jogosítana fel arra a — teológusok által általában a hitnek tulajdonított — szilárd bizonyosság tudatra, amely csak Isten szavának olyan a kegyelem-adta elfogadásából eredeztethető, amely minden kétséget csalatkozhatatlanul kizár. A hitbeli bizonyosságának ez a felfogása az I. Vatikáni Zsinat tanításában pontos megfogalmazást nyert, a lutheránus és kálvinista protestáns tanokkal összefüggésben is. A teológia ezért szembe kell nézzen azzal a nehéz kérdéssel, hogy miképpen lehet a hitbeli elfogadás szilárd és racionális anélkül, hogy megsértenénk az ingyenesség és szabad karakter azon elvét, amelyet a keresztény hagyomány hitaktus leírásában mindig is érvényesített. Vizsgáljuk meg tehát ezt az összetett kérdést először a klasszikus filozófia horizontján! A METAFIZIKAI HORIZONT Hit és értelem együttműködését hagyományosan a metafizika területéhez kapcsolva tárgyalták. Sok filozófus úgy' tartja - meggyőződésem szerint helyesen -, hogy Isten léte, és az a tény, hogy Istenen kívül minden neki köszönheti létét, bizonyossággal állítható. A skolasztikus teológia a hitelőzmények (preambula fidei) témakörén belül tárgyalja az emberi értelem használatával természetes módon megismerhető vallási igazságok kérdését. Aquinói Szt. Tamással egybehangzóan, az I. Vatikáni Zsinat is tanítja, hogy az emberi értelem önmagában, saját elvei alapján működve is rámutathat Isten létezésére, és arra, hogy7 a világ létében tőle, mint Teremtőjétől függ. (I. Vatikáni Zsinat, DS 3004, 3026) Ez alapján az értelem helyes használata elegendő az ateizmus, a politeizmus és a panteizmus kizárásához. Kimutatható továbbá, hogy Isten nem valamiféle önző célból, vagy valamilyen szükség okán teremt, hanem nagylelkű szeretetből fakadóan. Továbbá, a filozófiai érvelés egész odáig is eljuthat, hogy Isten - amennyiben megfelelőnek találja - kinyilatkoztatást adhat az embernek. Bármilyen értékes következtetésekről legyen is itt szó, mégis hiba lenne, ha ezt a filozófiai tudatosságot minden értelmes embertől elvárnánk, és ez még a legtanultabbakra 2 Vö. Thomas Guarjno, Between Foundationalism and Nihilism. Is Phronesis the Via Media for Theology?, in Theological Studies 54 (1993), 37-54; 38. 3 Vö. John E. Thiel, Nonfoundationalism, Fortress, Minneapolis 1994, 1. 164
