Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Dulles, Avery S. J.: A hitaktus kognitív dimenziója
AVERY DULLES, S.J. FORDHAM EGYETEM A hitaktus kognitív dimenziója1 Ebben a cikkben azt kívánom bemutatni, hogy John Henry Newman ismeretelmélete, amely a konvergáló valószínűségekre épít, a lelkiismeret és hittudat tapasztalatára reflektál, valamint a kegyelem jelenlétéből indul ki, miképpen járulhat hozzá a hit és az értelem közötti kapcsolat klasszikus problémájának a megoldásához. A kérdéskörhöz kapcsolódó, régóta fennálló vita, amely egykor az evidencialisták és a fideisták között zajlott, ma a fundácionalisták és a posztfun- dácionalisták közötti vita formájában bukkan újra felszínre. A hit elemzése során különbséget kell tennünk metafizikai, történeti, vallási és teológiai szempontok között, miközben mindezek sajátos logikájára és ismeretelméleti összefüggéseire is tekintettel kell lennünk. Ezen szempontok együttes vizsgálata végül rámutat arra, hogy sem az evidencializmus, sem afiundácionalizmus, illetve ezek ellentétei sem oldják meg kielégítő módon a bonyolult problémát, amellyel kapcsolatban Newman „ harmadikutas” megoldási javaslatot tett. A hit olyan folyamat, amelyben az emberi értelem a szó teljes és átfogó értelmében a hitre vezető út minden lépésénél aktív szereplő. A hitet, bár eredetében és létében Isten kegyelmén múlik, mégsem helyes „értelem felettinek” tekinteni. A hit és a racionalitás között csak dinamikusan leírható, „körkörös ” kapcsolatot találunk. Keresztény gondolkodók immár évszázadok óta többrétegű, érdekfeszítő vitát folytatnak arról, hogy vajon azért hiszünk-e, mert magától értetődő, hogy hitünk tartalmának igaznak kell lennie, vagy esetleg éppen annak ellenére hiszünk, hogy e szükséges racionális alapok híjával vagyunk? Vajon a hitaktus során az értelmünk használatával, vagy annak megkerülésével fogadjuk-e el Isten szavát igaznak? A vita korábbi rétegében, a sokszor evidencializmusként emlegetett irányzathoz tartozó teológusok azt tartották, hogy a keresztény vallás igazsága külső bizonyítékokon alapul, amelyek mind a hívők, mind a nem hívők számára hozzáférhetőek. A fideizmusként ismert, korabeli ellenkező irányzat képviselői szerint azonban a hit elsősorban egyéni döntés, amely a racionálisan kifejthe- tetlen, személyes elköteleződésen alapul. A fideisták szerint a hitnek önmagán kívül nincs logikai alapja. Az első iskolához tartozók számára a hit ésszerű és bizonyíthatóan igaz; míg a második iskola követői szerint a hit meghaladja az értelmet, vagy akár egyenesen irracionális is lehet. Ez az evidencialisták és fideisták között hosszú ideje fennálló vita új visszhangra talált a kortárs fundácionalisták és kritikusaik, a posztfundácionahsták közötti vitában. A fun1 A fordítás alapjául szolgáló tanulmány: Avery R. Dulles, The Cognitive Basis of Faith, in Philosophy and Theology 10 (1997/1), 19-31. 163
