Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Erdő Péter: A hívők nyelvének ismerete mint a plébánosi kinevezés feltétele - Az egyházfegyelem fejlődése III. Ince korától a Trentói Zsinatig
A hívők nyelvének Ismerete mint a plébánosi kinevezés feltétele ERDŐ PÉTER Fennmarad még az országon belüli nyelvi különbségek problémája. Gómezzel ellentétben Rebuff! szerint elegendő, ha a javadalmas a helyi nyelvhez hasonló dialektust ismer, hiszen az elegendő a megértéshez.138 Sőt mivel „ma már a francia nyelvet az országban mindenhol értik, aki franciául beszél... az egész országban elnyerhet javadalmat”. Ennek összefüggésében utal a hivatalos iratok francia nyelvű kiállításának szabályára is.139 Az egyszerű hívek számára érthető és érzelmileg közel álló helyi nyelv helyett itt már az újkon értelemben vett nemzeti nyelv, sőt az államnyelv kerül a középpontba. A tényleges nyelvtudás helyett pedig az országhoz való tartozás motívuma erősödik. 7. ÖSSZEGZÉS A különböző rítusú és nyelvű hívek lelkipásztori ellátásának biztosítása eleinte csupán az egységes egyházkormányzat elvének kereteivel kellett, hogy összhangba kerüljön. Később a nyelvtudás kérdése a javadalmak betöltésének, sőt a helyi egyházi tisztségek és javadalmak pápai adományozásának rendszerébe illeszkedett. Az avignoni pápaság korától fogva a tömeges pápai adományozások lelkipásztori problémákat vetettek fel, de helyi ellenállásba is ütköztek. Magyarországon a külföldről pápai kinevezéssel érkező „hullásoknak” már Zsigmond király 1397-ben megtiltotta, hogy bármilyen javadalmat elnyeljenek, hacsak az illetékes kegyúr nekik nem adományozza azt.140 Franciaországban a Bourges-i Pragmatica Sanctio (1438), melyet 1439-ben a Bázeli Zsinat is „jóváhagyott”,141 korlátozta a pápai kinevezési jogokat. 1516-ban aztán a francia konkordátum teremtett a királyság számára kedvező, de egyházilag is elfogadott helyzetet. A témával foglalkozó kánonjogászok, főleg a Regulae Cancellariae gyakorlati szempontokra ügyelő magyarázói három fő érdek erőterében alakították ki véleményüket. A kúriai tisztségviselők és a kérelmezők érdeke az volt, hogy minél kevesebb kizáró ok gátolja, hogy valaki bárhol az egyházban javadalmat kaphasson. Az uralkodók érdekét szolgáló szerzők arra törekedtek, hogy a nyelvi követelményeket is átértelmezzék és belőlük az uralkodói beleegyezés szükségességét vezessék le, illetve hogy az államnyelv pozícióját erősítsék. A lelkipásztori érdek pedig az volt, hogy a helyi hívők nyelvét a plébános, sőt mindenki más, aki pasztorális gondozással járó javadalomhoz jut, jól ismerje, sőt lehetőleg anyanyelvként beszélje, mert ez erősíti a bizalmat, a lelki közösséget és az üdvösséget szolgáló küldetés hatékonyságát. Azokban az országokban, ahol a latint még sokáig használták hivatalos nyelvként, a helyi közösség nyelve iránti érzékenység megmaradhatott, mivel nem jelentkezett egy államnyelvvé emelkedett élő nyelv nyomása. Az Esztergomi főegyházmegyében például, mely alapításától fogva többnyelvű volt, az egyházmegyei sematizmusok még a XIX. 138 Uo. nn. 11-12: ed. Romae 1595, 383. 139 Uo. n. 13: ed. Romae 1595, 383 („Unde cum Gallicus hodie sermo ubique intelligatur in regno, is qui loquitur Gallice, dummodo alias sit idoneus, beneficia in toto regno obtinere non prohibetur, ut scripsi in tracta. Ut constact. et alii actus Gallicis concipiantur verbis, in 2. tomo constitu. reg.”). 140 Sigismundus, Decretum, 1397. oct., art. 57: ed. Decreta Regni Hungáriáé. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301-1457, collectionem manuscriptam Francisci Döry additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Bónis, G. - Bácskai, V. (Publicationes Archivi Nationalls Hungarici II, Fontes 11), Budapest 1976, 170 („Preterea beneficia ecclesiastica bullati acceptare non valeant, nisi illi, quibus per patronos ipsarum ecclesiarum ipse ecclesie conferuntur”). 141 Vő. pl. MÜLLER, Η., Die Franzosen, Frankreich und das Basler Konzil (1431—1449) (Konziliengeschichte), Pader- born-München-Wien-Zürich 1990, II, 826-828. 161
