Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Erdő Péter: A hívők nyelvének ismerete mint a plébánosi kinevezés feltétele - Az egyházfegyelem fejlődése III. Ince korától a Trentói Zsinatig
A hívők nyelvének ismerete mint a plébánosi kinevezés feltétele ERDŐ PÉTER A szerző utal néhány ügyre is, amely a Rota Romana előtt olyan személyek váromá- nyi jogáról folyt, akik ismerték az adott ország nyelvét, de nem tudták annak a konkrét régiónak a nyelvét, ahol a plébánia elhelyezkedett. Egy' breton nyelvű plébánia elnyeréséről egy Bretagne-i francia (Brito Gallus) és egy másik helybeli igénylő között folyt vita, aki viszont ismerte a breton nyelvet (Brito de Britonizantibus). Egy másik ügyben egy valenciai plébániáról pereskedett egy (kasztíliai) spanyol (Castellanus) és egy olyan valenciai, aki beszélte a helyi nyelvet. A két jogvitában született döntésekből kitűnik, hogy amikor más körülmények ellenkező álláspontot nem igazoltak, az élvezett elsőbbséget, aki a helyi nyelvet beszélte.114 így jut el Gómez az ugyanazon a területen beszélt két különböző nyelv kényes problémájához. A megoldás érdekében megkülönbözteti a természetes helyi nyelvet a „járulékos” nyelvtől. Példákat is felhoz az ilyen helyzetekre. Portugáliában a „természetes” nyelv a portugál, a spanyol viszont (a lingua Castellana) járulékos. Ugyanilyen szerepe van a spanyol nyelvnek Cantabnában, ahol a természetes nyelv ettől különböző. Szardínián a saját nyelv a szárd, de járulékos nyelvként ismerik a katalánt is az élénk kereskedelem és a földrajzi közelség miatt. A kérdés az, hogy elég-e a járulékos nyelv ismerete vagy tudni kell a természetes nyelvet is. Ezen a ponton jelentőséget nyernek a szerzőnek az anyanyelv szerepéről kifejtett gondolatai. Az anyanyelv ugyanis nemcsak tartalmak közlésére szolgál, hanem bizalmat és közelséget is teremt az emberek között. A probléma megoldásához a szerző mégsem az érzelmi kapcsolatot hangsúlyozza, hanem inkább azt emeli ki, hogy a járulékos nyelvet inkább a nemesek és a kereskedők ismerik, az egyszerű emberek, a nők és a kézművesek sokkal kevésbé. A plébánosnak viszont mindenkit a lehető legjobban szolgálnia kell, tehát számára nem elég a járulékos nyelv ismerete. Ezért a kancellária ide vonatkozó szabályának követelményét a természetes nyelv tudására kell vonatkoztatni. Ezt erősíti meg a Rota egyik döntése is.115 Ugyanezt kell mondanunk akkor is, ha a jelölt jó erkölcsei és tudása miatt elfogadott embernek számít, de csupán a járulékos nyelvet ismén, mivel ilyenkor is kerülni kell mindazt, aim sérelmes lehet az egyszerű emberek üdvössége szempontjából.116 Az is szükséges, hogy az idézett regulában említett két követelmény együttesen legyen jelen, nem pedig vagylagosan. Vagyis a jelöltnek értenie és érthetően beszélnie kell a helyi nyelvet, és nem csupán részben, hanem teljesen. Ezt az utóbbi követelményt a szerző abból vezeti le, hogy a regulában az áthágás esetére az intézkedés érvénytelenségét kilátásba helyező záradék (clausula irritans) van, amely ezek szerint egy bizonyos formát ír elő. De a kötelező formát már az is áthágja, aki kissé tér el tőle.117 A szabály tág értelmezését követve és szem előtt tartva, hogy ennek a regulának a megtartása a lelkek üdvössége szempontjából szükséges, a szerző hangsúlyozza, hogy alkalmazni kell azt az állandó vikáriusi tisztségekre (vicaria perpetua), valamint minden olyan lelkipásztori gondozással járó javadalomra, amely a plébánosi munkához hasonló Lugduni 1556, 250a („Latine. . scilicet inter Latinos, sed inter alios eorum lingua, nisi unus intelliget linguam alterius, ut supra de instito. 1. sed si pupillus. § de quo. ver. proscribere. [Dig. 14.3.11.3] et C. de senten. 1. iudices. [Cod. 7.45.12] et infra de verb. ob. 1. j. § fi. [Dig. 45.1.1.6] Accur.”). 114 GÓMEZ, Commentaria Reg. De idiomate, q. 7: ed. (Romae) 1540, fol. 63r—v. "5 Uo. q. 9 nn. 1-2: ed. (Romae) 1540, fol. 63v-64r. 116 Uo. q. 9 n. 3: ed. (Romae) 1540, fol. 64r. 1,7 Uo. q. 8 nn. 1-2: ed. (Romae) 1540, fol. 63v („facit c. defleat, de reg. iur. [X 5.41.9]. Nam forma ita transgredi dicitur in minimo defectu sicut in magno ... Et hoc ulterius suadetur, quia in tex/tu/ duo copulative requiruntur, videlicet, quod intelligat et intelligibiliter loquatur: quorum alterum non sufficit ). 157
