Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
Newman hagyományteológiájának „alanyi” szempontjáról GÜNTER BIEMER 4. RIVALIZÁLÓ ELKÉPZELÉSEK A HAGYOMÁNYRÓL A XIX. SZÁZADBAN: PERRONE, NEWMAN ÉS MANNING MODELLJEI Perrone Giovanni Perrone hagyományteológiáját azon — kinyilatkoztatásról alkotott - felfogása határozza meg, hogy Krisztus az apostoloknak közvetlenül és maradéktalanul átadta a „Hagyományt”, akik azt továbbadták az utódaiknak. E hagyományozási folyamatban Perrone nem számol „fejlődéssel”, hanem a folytonossággal összeférhető változásokat az összegző kiegészítésre és a fogalmi-logikai kibontásra (explicitatio) korlátozza. Perrone a különböző részleges hagyományokban a kinyilatkoztatás apostoli idők óta szétszóródva megtalálható elemeinek összegyűjtését és kifejezett formába öntését látta az egyedüli lehetséges változásnak, amely tanfejlődés így az eredeti hitletéteményből levont logikai műveletekre korlátozódik. Az egyház központi tanítóhivatalára Perrone a hit őrzőjeként és felügy előj eként tekint. E szemlélet jegyében hirdette ki dogmaként IX. Piusz pápa 1854-ben, hogy a Szűzanya szeplőtelen fogantatásában való hit bennefoglaltatik Isten népének egyetemes meggyőződésében, amit az orbis catholicus tanúságtétele, a püspökök konszenzusán keresztül elégségesen megalapoz. Perrone hagyományképe statikus és additív, és ez a hagyománymodell az isteni üzenet történeti folytonosságát és az igazság „objektivitását” szorosan az egyházi hierarchiához kapcsolva fogta fel. Newman Newman hagyományteológiája üdvtörténeti szerkezetű, és kiegyensúlyozott kapcsolatot teremt a hierarchia, a schola theologorum és a laikusok között, mint amelyek együttesen alkotják Isten népét. Newman szerint a hagyományra úgy tekinthetünk, mint az Egyházban kibontakozó dinamikus folyamatra. Newman John Stanislas Flanagannek (1821 —1905)83 címzett levelében világossá teszi, hogy a hitletétemény nem úgy értelmezendő, mint valamilyen „előírások összessége”, vagy mint „megszámozható cikkelyek listája”, inkább úgy kell azt szemlélnünk, mint kinyilatkoztatott „isteni filozófiát” vagy „gondolatrendszert”.84 Mivel a hit „átfogó filozófiai rendszer, amelynek minden egyes részlete összefügg a többivel”, ezért lehetséges és helyes az a - szerves kibontakozást támogató - megközelítés, amely szerint „aki egy részét ismeri, az egészet is ismeri, mint ex pede Herculem",85 Newman meggyőződése szerint a hitletéteményt „azzal a bizonyossággal együtt kapta az egyház, hogy a letétemény igaz és teljes jelentése feltárulhat”. De helyes-e az egyháznak — amely nem egy individuum - időbeli eszmélődést tulajdonítanunk? Newman a kérdésre adott válaszában az egyház tévedhetetlenségére utal, amely a zsinatok és a pápa révén nyilvánul meg: „Amikor a pápa Szent Péter tanítói székéből szól, vagy amikor az atyákkal és egyházdoktorokkal együtt nyilatkozik, a természetfeletti kegyelem munkálkodása által [...] a kinyilatkoztatott igazság ismerete olyan teljességgel, és azzal a tökéletes pontossággal jelenik meg bennük, ahogy azt egykor 93 1868. február 2. 94 An Unpublished Paper by Cardinal Newman on the Development of Doctrine (ed. Achaval, H. de), Gregoria- tmm 39 (1958) 585-596. 95 Ex pede Herculem: csupán a lábát mérve már fel lehet becsülni, hogy mekkora Herkules (régi latin mondás). 13