Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
Newman hagyományteológiájának „alanyi" szempontjáról GÜNTER BIEMER [Ezen isteni Mester—Gondolat] „a természetes ereje és finomsága folytán a társasági élet minden szögletét átjárja, megváltoztatva a közgondolkodást: vagy megerősíti, vagy erodálja a fennálló rend alapjait. így idővel — a történelmi helyzetnek megfelelően — etikai kódex, szabályrendszer, teológia vagy rítus alakját ölti. Végső soron azonban, ez az egész szellemi mű, amely ilyen időigényesen formálódott meg, nem jelent sokkal többet, mint az isteni Gondolat aktuális reprezentációját, amely azonban lényegi folytonosságot képez egészen a kezdetekig visszamenően. A Gondolat teljes képe azonban, úgy, ahogy azt különböző aspektusokból számos elme — amelyeken áthalad - együttesen, egymást kiegészítve visszatükrözi, korrekcióival, tapasztalatokba ágyazza, nem oldódik fel a történelemben. Ezt a folyamatot hívom fejlődésnek - akár hosszabb, akár rövidebb időtartam szükséges hozzá —, ann által a Gondolat különböző aspektusai összhangba kerülnek egymással és formát kapnak. Egyetlen igazság - néha egy annak vélt eszme - mutatja így meg teljesebb önmagát: bimbót bont és szárba szökken az emberi szellem történeti horizontján.”72 A hiteles fejlődés szabályai vagy kritériumai három pont köré csoportosíthatók: (1) a kinyilatkoztatott igazság önazonossága, amelyet „a típus megőrzése”, „az elvek folytonossága” és a „konzervatív cselekvési attitűd” tanúsít; (2) a korábban bennfoglaltan meglévő, implicit tartalmak kifejezett, explicit formát nyernek, amely forma „logikai kapcsolatokban” vagy „a jövő megelőlegezésében” juthat kifejezésre; és (3) az új elemek szerves beépítésének képessége a túlélésért vívott harcban, amely kifejezésre juthat bizonyos „identitást megőrző nyitottságban”, valannnt „a megújuló életerőben”. Newman érdeme, hogy ilyen módon a fejlődés fogalmát a „változhatatlanság” és a „folyamatos romlás” keresztény alternatívájaként pontosan körülhatárolta.73 A római hatóságokkal való megvitatás céljából Newman 1847-ben vetette papírra a Giovanni Perronénak címzett, De Catholici Dogmatis Evolutionae (A katolikus dogmák fejlődéséről) c. írását, amelyet a hagyomány dialektikus szempontú új bemutatásaként foghatunk fel - a korábban már említett Prophetical Office (Prófétai hivatal) c. előadására építve —, amelyet itt a fejlődés fogalmával egészít ki. Newman — a történelmi közvetítés folyamatában — különbséget tesz Isten Igéjének tárgyi („objektív”) és alanyi („szubjektív”) megjelenései között.74 Az Ószövetséget nem tekinti kifejezetten az apostoli hagyományhoz tartozónak, bár Jézus és az apostolok nyilvánvalóan hívő zsidók voltak. New- mant a Szentírás és a hagyomány közötti különbség pontos meghatározása sem nagyon foglalkoztatja, inkább az időben megjelenő abszolút misztérium egyszerű és változhatat- lan karaktere köti le a figyelmét.75 Ezt pedig legvilágosabban a kinyilatkoztatott Igéből kiindulva érthetjük meg, ha „objektív” (vagy „dogmatikus”) szempontból tekintünk rá. Kérdés azonban, hogy milyen értelemben beszélhetünk Isten Igéjének „objektivitásáról”, ha az mindig hívő, befogadó alanyokon keresztül jelenik meg? Newman szerint igenis beszélhetünk az Ige „objektivitásáról”, amennyiben ezen befogadó alanyok hitbeli át72 Ibid. 37 f. 73 Lash, N„ Literature and Theory. Did Newman Have a „Theory” of Development?, in Newman and Gladstone. Centennial Essays (ed. Bastable, J. D.), Veritas, Dublin, 1978, 161 f. 74 „ Verbum Dei revelatum est illud donum veritatis evangelicae [...] quod [...] a Christo traditum apostolis, ab apostolis ecclesiae, transmittur in saecula.” Cf. De Catholici Dogmatis Evolutione, I, 1. A művet gyakran idézik „Newman—Perrone Paper” címen, amely a következő kötetben olvasható: The Newman-Perrone Paper on Development (ed. Lynch, T.), Gregorianum XVI (1935). 75 „simplex illud et absolutum et immutabile (scii, mysterium)” TEOLÓGIA 2015/1-2 11
