Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Vincze Krisztián: Miért van a rossz, ha van Isten? - A teodiceai válaszstratégiák apóriáiból Krisztus felé tekintve
VINCZE KRISZTIÁN Miért van a rossz, ha van Isten?- A teodiceai válaszstratégiák apóriáiból Krisztus felé tekintve 1. A TEODICEA BIBLIAI EREDETE Karl Rahner nyomán gyakran idézik azt a gondolatot, amely szerint „a szenvedés érthe- tetlensége Isten érthetetlenségének egy részét képezi”.1 Ez a megfogalmazás magában hordja, hogy a szenvedéssel szemben állva, a világban tapasztalható rosszat tapasztalva messze nem vagyunk képesek e jelenségek teljes megértésére. A keresztény bölcselet rengeteget fáradozott azon, hogy a világban tapasztalható szenvedés miértjét tisztázza, annak gyökerét felfedje; különösen fontos kérdés volt számára az ártatlanokat, bűntele- neket sújtó egészen igazságtalannak tűnő szenvedések lehetséges megértése és a teremtés jó mivoltának a rossz jelenlétével való összeegyeztethetősége. Bölcsek, gondolkodók gyakran kifejezetten csak filozófiai fogalmak mentén operálva szentelték magukat a kérdések megoldásának, miközben ma már egyre többen képviselik azt a véleményt, mely szerint a keresztény bölcseletnek egyre szorosabb összefogásra kell törekednie a Bibliával, Krisztus szenvedéstörténetével, mert különben olyan apóriák adódnak a különböző válaszkísérletekben, amelyekből az „ész természetesen fénye” már nem vezethet ki bennünket. A szenvedésre, a világban tapasztalható rosszra vonatkozó kérdések tehát nagyon gyakran bölcseleti kontextusban fogalmazódnak meg, de egyáltalán nem elvetendő annak feltételezése, hogy a plauzibihsebb válaszok a teológia területéhez közeledve születhetnek meg. Már eleve a teodicea kérdéseinek eredete a Bibliában gyökerezik. A szenvedést, rosszat illető emberi kérdésfelvetések akkor jelennek meg először, amikor a Biblia hívő embere emelt panaszt Istennel szemben, hogy miért késik, miért húzódik el dicsőségének kinyilvánítása, miért engedi, hogy az igaz még szenvedjen, miért ad időt Isten arra, hogy kiválasztottjai egyedül érezzék magukat, s ennél fogva az Istentől való elhagyatott- ság gyanúja ébredjen meg bennük.2 A legtöbb mai teodiceai értekezés utal arra, hogy 1 Brantschen, J. B., Warum gibt es Leid?, Herder 2010, 55. 2 Vallástörténetileg a teodicea nagy kérdései a hívő ember kérdései körül mozogtak és nem a hitetlenség szempontjából nyertek megfogalmazást. A teodicea gyökere az volt, hogy panaszkodva szólította meg a hívő ember Istenét, hogy miért rejti el arcát, s miért nem nyilvánítja ki úgy hatalmát, ahogyan azt az atyák, az ősök idején tette. Ez tehát panasz, mely jelzi, hogy a remélt isteni közelség még nem valósult meg, de a panaszos éppen az emlékezeten keresztül mégis abban reménykedik, hogy Isten csendje, hiánya nem lehet az utolsó szó. Neuhaus, G., Theodizee — Abbruch oder Anstoss des Glaubens? Eine Annäherung von ausgewählten Beispielen der Literatur her, in Landschaft aus Schreien, Zur Dramatik der Theodizeefrage (Hrsg. Metz, J. B.), Matthias-Grünewald- Verlag 1995, 9—55, 15. 111
