Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Rokay Zoltán: "Filozófiai antropológia" - Egy akadémiai tárgy múltja, jelene és jövője
,Filozófiai antropológia” - Egy akadémiai tárgy múltja, jelene és jövője ROKAY ZOLTÁN 2. Edgar Morin: Az ember belső megkettőzöttsége36. Míg az ókor, a humanizmus és a felvilágosodás kitart az ember egységessége mellett, úgy tűnik, a mai gondolkodás azt kétségbe vonja: „megkérdőjelezi”. Az ember éppen az által „egységes ember”, hogy lényegénél fogva egyrészt teljes egészében természetes lény, ám ugyanakkor teljes egészében kultúr-lény. Azon túl: mit értünk kultúrán, ami az ember alkotása, felmerül a kérdés, vajon felül kell-e múlni ezt a „megkettőzöttséget”, és ennek megfelelően felül lehet-e azt múlni? Ismét a szimpliciás és a szubsztancialitás válik kérdésessé. A tiszta ész kritikájának mércéjével mérve, nyugodtan paralogizmusoknak minősíthetjük őket, amennyiben a „pszichológiai ideáról”, egy fajta „racionális pszichológiáról”) van szó. Mi azonban az emberről akarunk beszélni, akinek komplex-voltát fenomelológiailag sem vonhatjuk kétségbe. Pragmatikusan értékelve pedig valamiképpen megbirkózik ezzel a megkettőzöttséggel. Ennek a filozófiai reflexiója is az ember lényegéhez tartozik. („Mit tudhatok?”) 3. Thomas Macho: A hiányzás botránya37. Az értekezés a halál problémájával szembesít bennünket. Amikor az emberi ittlétet elkezdték „diakromkusan” és szükségszerűen időben értelmezni, mint világban való létünk történetét, feledésbe merült a szinkrónia, egyidejűség és térbeliség. Az vonatkozott a halálra, helyesebben a halottakra: ők eltávoztak, hiányoznak közülünk; míg a szinkromkus felfogás értelmében most is itt vannak (valahol). - A halál időbeli felfogása alkotja minden modern és posztmodern irányzat vázát és a „halál kívánását”38. Amíg van halál, addig a filozófiai antropológiának is van jövője. Olyasmiről van szó, ami az egész embert „érinti”. Ez nem jelenti feltétlen a halál vallásos „értelmezését”, vallásos mezbe öltöztetését, és különösen (ismételten) nem valamiféle misztifikálásról van szó. A kérdés nyitva marad: hogyan tudom a végérvényeset „integrálni” gondolkodásomba és cselekvésembe (mert ezt a dolog természetének paradox volta ellenére meg akarom tenni, én, aki azonban csak a tér és idő kategóriáinak feltételével tudok valamit elgondolni és mozogni). IV. A TEOLÓGIA VISSZHANGJA A teológia részéről is visszhangra talált a fent ecsetelt helyzet, amely úgy tűnik, nem akar tudomást venni az emberről. Ezek közül az egyik a lét racionalitását (értelmes voltát) hangsúlyozza. Ez mindenekelőtt Joseph Ratzinger, A Názáreti Jézus — könyvének I. kötetében jut kifejezésre39. Ratzinger felhívja rá a figyelmet, hogy Jézus megtisztította a világot a kaotikus értelmetlenségtől, és visszaadta neki értelmét. A nyilvánosság szkeptikus volt a filozófiai antropológia lehetőségét a XX. század után, és egy antropológiai szempontból megírt teológiát illetőleg, amikor 2011-ben megjelent Thomas Pröpper impozáns műve (1534 oldal): Teológiai antropológia (Theo36 Uo. 15. 37 Uo. 79. 38 Uo. 81 köw. — A szerző Hebelt idézi. Nekem ez az eszmefuttatás Lenau versét juttatja eszembe: ,,A nyitott szekrény”. Szülik J. fordításában, Lux, Óbecse 2002. 185, valamint legutóbbi tapasztalatomat, miszerint egy temetkezési vállalat a „Kerberosz”-nevet választotta magának. "Joseph Ratzinger, A Názáreti Jézus I. Német eredetiből fordította: Rokay Zoltán, SZÍT, Budapest 2007. 99
