Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Puskás Attila: Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richard Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében
Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richart Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében PUSKÁS ATTILA magában, mint a tapasztalás szükséges lehetőségi feltételeit és ezek metafizikai értelme- zését: a világ, az Én és a történelem egységének követelményét, s ennek az egy isteni igénytámasztás és mindent átfogó intuitív isteni megismerés, ״unus contuitus” felől tör- ténő értelmezését. Noha Schaeffler nem használja a ״filozófiai vagy természetes kinyilat- koztatás” kifejezést, mégis tartalmilag erről van szó akkor, amikor arról beszél, hogy a valóság által támasztott sokféle igény, az ezekre válaszoló különböző típusú tapasztalást formák, valamint a különböző gondolkodásformákat kifejlesztő hagyománytörténetek egy és ugyanazon isteni ״contuitus”, isteni igény, megszólítás és isteni hozzánk fordulás (göttlicher Anspruch, Anrede, Zuwendung) megjelenési, kifejeződési, megnyilatkozás formái (Abbildgestalten, Gegenwartsgestalten, Offenbarwerden). Ezek a kifejezések rendre elő- fordulnak a vallási tapasztalat elemzésében is. Fogalmazhatunk tehát úgy, hogy a teoretikus észhit tartalma, korrelativ tárgya ez a fajta, filozófiai értelemben vett istem kinyilatkozta- tás, mint az ״unus contuitus” kinyilvánulása. A filozófiai hit második jelentésmozzanata elhatároló jellegű. Azt juttatja kifejezésre, hogy itt nem tudásról van szó, nem a tárgyú tudás körének bővítéséről, hanem a tapasztalat lehetőségi föltételeinek az értelmezéséről. A teoretikus észhit nem fogalmi tudás, mert nem tud pontos fogalmat alkotni a posztulá- tumokban megfogalmazott világ, Én és egyetemes történelem egységéről. Harmadsor- ban, az észhit abban az értelemben is hit, hogy az ész által felállított posztulátumok léte- zése szoros értelemben véve nem igazolható, hanem a bizalom és a remény aktusát igényli. A filozófiai reménynek és bizalomnak ezt a létjogosultságát erősíti meg a vallási tapasztalatnak az elővételező jelenlét mozzanata. Befejezésként megállapíthatjuk, hogy Schaeffler a tapasztalat dialogikus elméleté- nek a záróköveként egy szemantikai azonosítást fogalmaz meg, amikor az ész posztulátu- mainak tartalmát a vallási nyelvből származó ״Isten” szóval jelöli, s ezzel azonosítja a val- lási tapasztalatból származó isteneszmével. Azzal a hermeneutikai igénnyel lép fel itt a filozófia a vallással szemben, hogy a vallási aktusban eredetileg adott vallási noéma tártál- mát a saját érveivel értelmezze. A vallási összefüggésben Istennek nevezett valóság azo- nos azzal a tapasztalás végső lehetőségi feltételével, mely az ész dialektikájának a feloldását lehetővé teszi. Ez a transzcendentálfilozófiai isteneszme azonban nem akaija helyettesi- tem a vallási aktust, hanem éppen ennek a transzcendentális jelentőségét kívánja kiemel- ni. Nem megszűnteti, hanem világossá teszi a kinyilatkoztató Isten és a neki válaszoló ember szabadságát, s felmutatja ennek a dialógusnak a döntő jelentőségét mindenfajta ta- pasztalat számára. A tapasztalat és a vallási tapasztalat transzcendentálfilozófiája ily módon készítheti elő egy transzcendentális teológia kidolgozását.34 34 ED 762—768. Vö. Schaeffler, R., Die Transzendentale Theologie ist der höchste Punkt der Transzendentalphilosophie, in Schmidt, Th. M. - Wiedenhofer, S., (Hgg), Religiöse Erfahrung. Richard Schaefflers Beitrag zu Religionsphilo- Sophie und Theologie, Karl Alber, Freiburg-München 2010, 11—24. Szerzőnk a Philosophische Einübung című mű- vének köteteiben egy ilyen transzcendentális módszerű teológiát körvonalaz a teológiai ismeretelmélet, az isten- tan, a krisztológia és az ekkléziológia területén. 62
