Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Puskás Attila: Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richard Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében
PUSKÁS ATTILA Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richart Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében teljes önátadásában. Ehhez képest levezetett, noha el nem hanyagolható formája a vallási igazságnak, a homológia kontextusából kinyerhető megállapító természetű kijelentések a Szentről.17 A vallási ״Ereignis”-ben ugyan létrejön a találkozás a Szenttel és a neki megfelelés a megvalló-dicsérő imában, mégis a Szent valóságának és igényének végtelen többlete miatt, minden pillanatszerű ״Ereignis” lényegileg nyitott ajövőbeli találkozásra. A vallá- si tapasztalatnak ezért még fokozottabban, mint az egyéb tapasztalatoknak, elővételező (anticipáló) természete van. A vallások eszkatológiája a vallási tapasztalat elő vételező moz- zanatának (anticipálás) az értelmező szempontja. Minden egyes ״Ereignis” megnyílás a jövőre: a Szenttel való újabb találkozásokra, illetve bizonyos vallásokban a Szent végső kinyilvánulására. A Szent szabad megjelenése az ember számára ugyanis ígéretet hordoz, az újabb találkozás reményét szüli. Az elővételezés (anticipálás) antropológiai vonatkozá- sa pedig abban áll, hogy a Szenttel való találkozásban gyökeresen megújuló ember a Szent végső kinyilvánulásától várja önmaga végső, eszkatológiai átalakulását is. A vallá- sok liturgiában is megjelenik az eszkatológiai dimenzió. A szakramentális jelek nemcsak emlékeznek a szent arkhéra és teszik jelenvalóvá a ״most” ״Ereignis”-ében, hanem ugyanakkor elővételezik a Szent végső kinyilvánulását is. A szakramentális hatékony jel egyszerre ״signum rememorativum, demonstrativum et prognosticum”.18 Az anticipáló nyitottság azt a készséget is magában foglalja, hogy a vallásos ember a legkülönbözőbb megjelenési módjaiban is felismeije és beazonosítsa a Szentet. A vallá- sokban az isteni név megszólításának ez a legfontosabb szerepe. ״Semelyik vallási tapasz- tálát sem olyan jellegű, hogy kizárja az ugyanazon numinózus valóság újszerű, meglepő kinyilvánulását. Ugyanakkor a numinózus valóság mégoly újszerű kinyilvánulása sem fosztja meg jelentőségüktől a korábbi tapasztalási módokat.”19 Minden egyes vallási ta- pasztalás a Szenttel való találkozásoknak a jövőre nyitott, újra és újra meglepő, ám egyet- len koherens történetének a része. Ez a vallási tapasztalat analogikus mozzanata.20 A vallási tapasztalás időszemléletében a jelenbeli ״most”-nak kitűntetettjelentősége van. Az ״Ereignis” pillanatában a megjelenő Szenttel találkozó ember teljes egziszten- ciája és tapasztalási világának egésze forog kockán, az üdvösségről vagy ítéletről megszü- lető döntés pillanata ez. Itt válik el, hogy a Szenttel való találkozásban véglegesen széttö- nk-e az ember tapasztalási képessége vagy teljes átalakulás révén új tapasztalási képességet kap-e ajándékba. Ezt a nyitott alternatívát a megjelenő Szent elhatározása (intése, jeladá- sa = nutum) dönti el. Ez a jelenbeli pillanat a vallási értelmezés szerint ״a nundenek ere- detével való egyidejűség” minőségével bír. Az, ami kezdetben történt, a Szent Hatalom által üdvösségről és ítéletről, létről és nemlétről, életről és halálról kezdetben hozott döntés, illetve maga a kezdeti döntési helyzet jelenik meg, képeződik le újra a jelenbeli ״Ereignis”-ben. A vallási értelmezés tehát a ״kezdet” felől világítja meg a ״most” kitűn- tetett pillanatának jelentőségét. Az ״Ereignis” megfelelő értelmező kerete a protológia, a vallási archaiológia. A ״kezdet” és a ״most” közötti oksági összefüggés, vagyis a kauza- litás kategóriájának jellegzetesen vallási formája a leképező megjelenítés. A szent arkhé válik jelenvalóvá az ״Ereignis”-ben. A liturgia hatékony jelei (signum efficax) és a meg- emlékező vallási elbeszélések ugyancsak a szent arkhét jelenítik meg s adnak teret ezzel az ״Ereignis” jelenbeli megvalósulásának az ember számára. A döntő ״kezdetet” megje17 PhE I, 184-187. 18 PhE II, 96. ״ ED 466. 20 PhE I, 188-189; ED 468.
