Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Puskás Attila: Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richard Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében
Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richart Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében PUSKÁS ATTILA haladó többlete. E különbség és többlet a vallási tapasztalatban a végtelenségig fokozódik, s maga is kifejezett tárgyává válik a tapasztalásnak. Ezt a sajátosságot nevezi Schaeffler a vallási tapasztalat allegorikus mozzanatának (״alla agoreuein” = mást, többet mondani). E mozzanat a vallási noészisz oldalán úgy jelentkezik, hogy az ember egész tapasztalás- képessége megrendül, széttörik teljes tapasztalati horizontja, végső határához érkezik, és zsákutcába jut a valósághoz fűződő viszonyrendszere. A vallás képi nyelvén: vakító fényt lát, mely lehetetlenné teszi a látást; vagy éppen teljes sötétséget észlel, illetve felhőbe ke- rül, mely szintén kioltja a látást. Ám a Szent megjelenése nem csak földre sújt, hanem fel is emel éppen az emberi lehetőségek kifulladásakor, pontosabban megajándékoz új és megváltozott tapasztalási móddal. Az átmeneti megvakulást és elnémulást követi az új Iá- tás és a szó képességének a visszanyerése. A vallási tapasztalat lényegi mozzanata, hogy a válaszadás képességének a helyreállítása a Szent döntésén, az emberhez szabadon oda- forduló magatartásán alapszik.14 A vallási korreláció noéma oldalán a tapasztalat allegorikus mozzanata úgy jelentke- zik, hogy a Szent egyfelől az egészen Más, az ember világától teljesen elválasztott (kho- riszmosz), másfelől mégiscsak megjelenik (paruszia) az ember számára. A Szent megjele- nése a vallási tapasztalat számára egyszerre kinyilvánulás és elrejtőzés, önkmyilatkoztatás és tartózkodó magatartás, feltárulkozás és visszahúzódás, jelenvalóvá válás és távolmara- dás. Ezt a dialektikát jól kifejezi a vallási nyelv ״dicsőség” (doxa, kabód) szava. A doxa egyszerre a szent Istentől kiáradó fény, mely lehetővé teszi jelenlétének észlelését, ám ugyanez a fény egyben az öltözete is, mely körülveszi és megakadályozza, hogy az ember lássa őt. A Szent a rejtőzködéséből feltáruló, s a kinyilvánulásából visszavonuló Miszté- rium.15 A feltárulkozásában is felfoghatatlan Szenttel való találkozás, a tapasztalási képesség széttöretésének, gyökeres megváltoztatásának és egy7 új tudati forma kialakításának az él- ménye pillanatszerű, levezethetetlen, ajándékként átélt esemény, ״Ereignis” a szó emi- nens értelmében. E vallási tapasztalat egyszerre partikuláris és univerzális. Egészen konkrét és töredékes, ám ugyanakkor egyetemes jelentőségű, mert az új tapasztalási képességgel megajándékozott ember számára minden létező transzparenssé válhat a Szent jelenlétére. A vallási tapasztalat jellemzője, hogy a Szenttel való találkozásból az ember megvál- tozott szemlélet- és gondolkodásmóddal, új emberként jön ki. Schaeffler ebben a sajá- tosságban ragadja meg a vallási intencionális aktus ״tárgyra” irányulásának az igazolását. A vallási aktus abban különbözik a szubjektum belső állapotának, vágyainak vagy élmé- nyeinek a pusztán szubjektív kivetítésétől egy elképzelt mennybe, vagy a saját maga által végbevitt képzeleti és fogalmi konstrukcióktól, hogy a vallási tapasztalatban olyan igény- bevétellel találkozik, melynek a saját erejéből nem tud megfelelni. A vele szemben kö- vetelményt támasztó, számára megjelenő Szent Hatalomnak köszönheti az ember, hogy szemlélet-, észlelés- és gondolkodásmódja átalakul (״metamorfózis”, vö. Róni 12,2), s így már ráirányulhat a szent valóságra.16 A vallási aktus akkor felel meg a Szenttel való találkozásnak, ha a Szent felragyogó dicsőségét teszi szóvá az emberi szavak nyelvén. Schaeffler kiemeli, hogy a vallási igazság eredeti formája az Istent dicsérő megvallás (hoinológia), mert az emberi szó dicsérő val- lomása felel meg a Szent önfeltárulkozásának. Ez valósul meg az imában és a szubjektum 14 PhE I, 176-181; ED 425-434. 15 PhE II, 230-231. 16 PhE 1,183. 54
