Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Zimányi Ágnes: Az Abszolútum ismeretének eredete Pauler Ákos bölcseletében
ZIMÁNYI ÁGNES Az Abszolútum ismeretének eredete PaulerAkos bölcseletében 2. 1. Az Abszolútumra is érvényesek a logikai alapelvek A világtól radikálisan különböző Abszolútum és a világot alkotó relatívumok az ellentét (kontrareitás) viszonyában állnak egymással. Az ellentétes tagok sajátossága, hogy kell valami harmadik közös mozzanattal bírniuk. így például a jó és a rossz közös vonása, hogy értékek. Pauler kifejti, hogy az Abszolútum és a relatívum esetében ilyen közös mozzanat, hogy mindkettő bizonyos határozmányokkal bír, amelynek alapján megálla- pítható, hogy az Abszolútum Abszolútum, és nem relatívum. Bármennyire is más tér- mészetű az Abszolútum és a relatívum, az ellentmondás elve (princípium contradictionis) egyaránt érvényes mindkettőjükre, mert ez fejezi ki, hogy A non est non-A. Ezzel Pauler elérkezik a többi logikai alapelvhez is, ugyanis ha elismertük, hogy ״az Abszolútumra is érvényes princípium contradictionis, ezzel valamennyi logikai alapelv érvényét elismertük az Abszolútumra”.26 Az ellentmondás elvének érvénye ugyanis felteszi az azonosság el- vének érvényét, amely szerint minden dolog csak önmagával azonos. A princípium identi- tatis érvényéből pedig egyenesen következik, hogy a csak önmagukkal azonos dolgok összefüggésben állnak (akár a diverzitás formájában) egymással. A princípium cohaerentiae elvével viszont azt is elismertük, hogy A és non-A egyaránt osztálytagok. Abból a tényből tehát, hogy az Abszolútum nem relatívum, természetesen követ- kezik, hogy a logikai alapelvek az Abszolútumra is érvényesek. Ez nem azt jelenti, hogy az Abszolútum alávetett lenne a logikai alapelveknek, hiszen akkor relatívum volna, és megszűnne abszolút lenni. Valójában jól kell érteni: ״Az Abszolútum azonos nnnden igazság alapvető mivoltával, (amelyet éppen a logikai alapelvek határoznak meg). Más szóval: az Abszolútum lényege bármennyire is ismeretlen, egy szempontból ismeretes előttünk, amennyiben az igazságok rendszerével azonos: Deus est ipsa veritas.”27 2. 2. Az Abszolútumra és a relatívumra érvényes kapcsolat: az analógia Az Abszolútum és a relatívum viszonyának problémája abból adódik, hogy az Abszolú- tűm tökéletesen különbözik a világtól. Kapcsolatuk a teremtő és teremtmény, a mep;ha- tározó és meghatározott, az állandóság és a változás viszonya. Viszonyukat Pauler Ákos reduktív módon nyomozza, mindenekelőtt azt hangsúlyozva, hogy ״viszonyról” ebben az esetben csak átvitt értelemben — analóg módon — beszélhetünk. Ha ugyanis az Abszo- lútum éppoly értelemben állna viszonyban más dolgokkal, mint a relatívumok általában egymás között, akkor a viszonyban állással maga is korlátozódnék, és bármely általános értelemben is függőségbe kerülne a valóságtól, amellyel viszonyba lépett. Ezt nyilván nem következhet be, mert ״az Abszolútum azt a dolgot, amellyel viszonyba lép, abszo- lúte meghatározza... az nemcsak lényegében, de létében is függ tőle”.28 Minthogy az Abszolútum mindennek végső feltétele és meghatározója, állítható róla minden léttökéletesség, minden tulajdonsága lényegével azonos. Pauler az Abszolútum teljes transzcendenciáját mutatja ki, amikor a teljesen egyszerű Istenséget szembeállítja a relatív valósággal: ״Isten maga a bölcsesség, a jóság, a szeretet, s nem Isten az, aki bölcs, 26 Metafizika, 30. §. 27 Metafizika, 30. §. 28 BEV 168. §. 221
