Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Praeambula fidei a fenomenológia nyomán - Bernhard Welte vallásfilozófiájának központi gondolatai
Praeambula fideia fenomenológia nyomán... VINCZE KRISZTIÁN gondolkodásban megragadott legnagyobb és legmélyebb különbségtétel - a létezők és a Létezők Feletti között fennálló differencia — kifakulhat.22 23 A további következmények közt az is szerepel, hogy a megnevezhetetlen nevet kap, örök időt, kairoszt nyer, s ezeken keresztül történik és zajlik a Végtelen kinyilatkoz- tatása. Éppen a vallásokban tűnik leginkább elénk, hogy a Végtelen teret nyer, kijelölt helyet kap, amelyre az ember rámutatva mondhatja: ״Itt és itt történt... ” Különösképpen az ószövetségi Szentírás kínálja e példák széles skáláját, melyekben a megjelenő abszolú- tűm mint okozatok élő központja tűnik fel. O az, aki felemel, és aki lesújt, ő az, aki elfő- gad vagy elvet, aki orcáját felragyogtatja vagy éppen elfordítja — s éppen ezekben a ta- pasztalatokban ölt az ember számára az örök Te kontúrt és alakzatot. ״Az önmagát eseményszerűen kinyilatkoztató titok alakzatait szimbólumnak is nevezhet- jiik, amennyiben az nem saját maga helyett áll, hanem mint az önmagát kinyilatkoztató és kinyilatkoztatásának formájával egybeesőként történik. ”2:í Isten epifániája a különböző szimbólumokban és alakzatokban közben mindig egy fenn- álló emberi csoportnak szól. Még ha az egyes, az egyedi embert szólítják is meg ezek a szimbólumok, akkor ez az egyes általában egy emben csoport reprezentánsa. Ez az em- béri csoport megszólított vagy pedig éppen Isten szava által alakul újjá és mássá. Isten így ennek a csoportnak mindig a mi Istenünkét jelenti. A történelem, az emben életek zajlása térben és időben közben nem más, mint az a sokszerűség, melyben az isteni Isten alakzatot nyer, s epifániáin keresztül lesz megtapasz- talható. Ezek az alakzatok a kiteijedő történelem egy-egy helyén felemelkedhetnek, máskor elhalványulhatnak. Az emberi történelem természete szerint olyan, hogy annak szálai olykor szétszóródhatnak, majd egybeállhatnak ismét, s ez azt is jelenti, hogy Isten megjelenítő alakzatainak történelmi átalakulásaival lehet számolni. A vallások története gazdag szemléltető példát kínál erre. A történelemben tehát láthatjuk Isten felemelkedé- sét és elhalkulását, neveinek és szimbólumainak feltűnését majd elhalványodását. így tehát Isten jelenvalósága, prezenciája, az ehhez kötött tapasztalataink olykor akár el is tűnhet- nek, elsüllyedhetnek és kimaradhatnak. A Heidegger és Hölderlin által megfogalmazott ״istenhiány” (Fehl Gottes)24 éppen a kimaradás élményére utal, amely csak rejtett nyo- mókát hagy maga után.25 22 Ez a weltei megállapítás mintha egybecsengene Heidegger panaszával, mely szerint a hagyományos metafizika figyelmen kívül hagyta az ontológiai differenciát, s emiatt a létet, a ״világ fenoménjét” soha sem tudta eltalálni. ״A leírás megtapad a létezőn. Ontikus. Mi viszont a létet keressük... Fenomenológiai értelemben a ,fenoménf formálisan úgy határozzuk meg, mint ami létként és létstruktúraként mutatkozik meg... De a világra kérde- zünk-e ekkor ontológiailag?” Vő. Heidegger, M., Lét és idő, Budapest 1989, 170. 23 Welte, Religionsphilosophie, 131. 24 Vő. Uo. 138-140. 25 Ebben az összefüggésben fejti ki egy másik írásában Welte, hogy az ateizmusnak milyen gyökerei és válfajai van- nak. Welte elkülöníti a negatív ateizmust, amely szerint az istenkérdés egyszerűen értelmetlen, hiszen Isten léte vagy nem léte nem válhat tudományos kérdés tárgyává, ami így tehát sem igaz, sem hamis nem lehet, hanem eleve értelmetlen. Ennek az ateista álláspontnak a hátterében leginkább a neopozitivizmus és a Bécsi Kör örök- sége áll. A kritikus ateizmus a racionalitáson keresztül támadja az Isten gondolatot, s Istent dologgá való lefokozott- ságában próbálja meg kihagyni minden világértelmezési hipotézisből. A harcos ateizmus kritikája szerint Isten létének állítása szükségszerűen csorbítja az emberi szabadságot, s így az autonóm emberi létezés érdekében in- kább el kell vetni. Végül a szenvedés alapján argumentáló ateizmusok amiatt tagadják Isten létét, mert semmiféle kielégíthető magyarázatot nem találnak Isten léte, mindenhatósága valamint az abszurd szenvedések összeegyez- tethetőségére. Vö. Welte, B., Die philosophische Gotteserkenntnis und die Möglichkeit des Atheismus, in Zur Frage nach Gott, Band 111/3, Gesammelte Schriften, Herder 2008, 24—38. 212
