Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Praeambula fidei a fenomenológia nyomán - Bernhard Welte vallásfilozófiájának központi gondolatai
3, 5. A hit fenomenológiája Az Istennel szembeni emberi magatartás nem jellemezhető a tudás bizonyosságának tér- mészetével. Az egzakt tudományok ismerete olyan tárgyakra és tartalmakra utal, melye- két az ember uralni és ellenőrizni képes, Isten azonban Bernhard Welte szerint éppen az, aki felett nem rendelkezhetünk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a hit, a hívő emberi magatartás csak szubjektív önkényes vagy akár irracionális viselkedés lenne az uralható és ellenőrizhető ismeretekkel és tudásanyaggal szemben.26 A hitet, az emberi is- tenhitet sajátos természetében leginkább a személyes emberi szabadság elköteleződése jellemzi.27 28 Az én és te közti találkozáshoz személyes bátorságra, egyfajta merészségre van szükség, hiszen a találkozásoknak mindig van kockázata. Aki találkozik a másikkal, az egyfajta bizalmat fejez ki a találkozásában a kockázatok ellenére. A személyes kapcsolat mindig a személyes szabadságunk keretében ébred fel, s ebben a kapcsolatban adódik lehe- tőség az embertárs sajátosságainak megnyilvánulására is, s így tudunk a másikról, értékei- ről, minőségéről ítéletet alkotni. Mindez tehát a személyes szabadság horizontján zajlik, amely legbensőjében a személyi mivolt természete alapján azonban tárgyiasíthatatlan, az- az nem tartozik az objektiválható ismeretek közé. Leginkább Kierkegaard filozófiája mutatta meg, hogy a hívő embernek egész egzisztenciáját a hit mozgásába kell hoznia, ami egyértelműen elkülöníti magát az egyszerű, a pusztán a racionalitás által megvalósí- tott teoretikus állásfoglalásoktól. Ez az, amit Istenre való ráhagyatkozásként is ismerünk, s amit Kierkegaard nyomán Welte is az ugrás képével ábrázol: ״Mivel Isten megragadhatatlan és felfoghatatlan, az Istenben való hit olyan kockázat, mint- ha az ember a sötétbe ugrana. A hit a legmerészebb és a legbensobb, a legátfogóbb és legsza- badabb az emberi szabadság számára... a hit Isten örök titkába fut bele, miközben minden felfoghatót és minden beláthatót túlszárnyal. ”2s Praeambuta fideí a fenomenológia nyomán... VINCZE KRISZTIÁN 26 Az istenhit természete szerint egy olyan emberi magatartásmód, amelynek megvannak a sajátságos észérvei és ra- cionális indokai, de ennek ellenére kényszerítő erővel az istenhitet soha sem lehet megalapozni. Az istenhívő embernek sajátos állásfoglalása van a világgal és önmagával szemben, s ez az állásfoglalása a racionalitás jegyeit hordja magán, tehát soha sem követel senkitől irracionális életvezetést. Amikor matematikát művel az ember, akkor egy olyan tudománnyal áll szemben, amelyben a tételek kényszerítő erővel hatnak, azoknak nem lehet el- lentmondani, azokat nem lehet másképpen gondolni. A természettudományok esetében azt látjuk, hogy egy- egy elmélet hosszú időn keresztül képviselhető, igaznak tartható, de előfordulhat az is, hogy egy hosszú ideig igaznak elfogadott tudományos elméletet le kell váltam egy jobbra, ami a vizsgált jelenségeket inkább képes megmagyarázni. A fizikai elméletek magas fokon verifikálhatóak, de ha adódnak olyan vizsgált vagy felfedezett jelenségek, amelyek nem akarnak engedelmeskedni az előzetes teóriáinknak, akkor az elméleten változtatni, alakítani kell. Amíg az új és a régi teória egymással versengenek, addig a tudósok maguktól választhatják meg, hogy mely elmélet mellett kötelezik el magukat, ez pedig azt jelenti, hogy még adott egy bizonyos mozgástér, amelyen belül különböző módon foglalhatunk állást. Ha azonban egyszer az új elmélet minden oldalról igazoló- dik, akkor megszűnik a szabad választás lehetősége, s így a meggyőző verifikációs eljárások következtében az igazolt elméletet kell már minden tudósnak képviselnie. Harmadsorban azt a fajta állásfoglalás módot is meg kell említenünk, ami az emberi személyes kapcsolatokban húzódik meg! Ha valakit az embertársai különböző mó- dón pl. megbízhatónak vagy megbízhatatlannak ítélnek meg, akkor ez csak azért lehetséges, mert az emberi élet ezen szintjén még nagyobb a mozgásterünk, azaz még nagyobb szerepet játszik ítéletünkben, véleményformálá- sunkban a saját szabadságunk, és így egy egészen tág mozgástérben rögzíthetőek személyes állásfoglalásaink. Lát- ható tehát, hogy a hit és hitedenség természete nem a matematika, nem is a természettudományok halmazába illeszkedik bele, hanem a személyes döntéseink és személyes szabadságunk kompetenciája alá tartozik! Vö. Welte, Der Atheismus, 84-88. 27 Welte, Religions Philosophie, 159. 28 Uo. 163. 213
