Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Praeambula fidei a fenomenológia nyomán - Bernhard Welte vallásfilozófiájának központi gondolatai
VINCZE KRISZTIÁN Praeambula fideia fenomenológia nyomán... 3. WELTE FENOMENOLÓGIAI VALLÁSFILOZÓFIÁJA 3. 1. Welte vallásfilozófiáj’ának bevezető megjegyzései Welte rögtön leszögezi, hogy a megélt és gyakorolt vallás emberi történés, az emberi élet egy formája, s közben mindig az emberi önértelmezés horizontján belül játszik fon- tos szerepet. A vallásfilozófia ehhez mérten azért szükséges, mert az önmagában reflektá- latlan vahás könnyen veszélyessé válhat, hiszen ha csak egész közvetlenségében éli meg valaki, akkor átalakulhat akár babonává, akár farizeizmussá, s így eltávolodhat saját maga lényegiségétől. Mindeközben a vallásfilozófia annak is tudatában van, hogy a filozófiai gondolkodásnak természeti vonása, hogy soha sem lehet teljes mértékben definitiv mó- dón lezárni. Akármire is vetül rá a filozófiai megközelítésünk, annak nem adódhat telje- sen lezárt formája, mert az emben gondolkodás látásmódja számára a létezők léte kimé- ríthetetlen módon tárul fel. Ennek következtében a valódi filozófiai gondolatokat soha sem lehet meghaladni, de azok nem is kerülhetnek soha véglegesen lezárt formájukba. A művészetet azért lehet szembe állítani az egzakt tudományokkal, mert a művészetben a régit soha sem lehet meghaladni, az új pedig soha nem tekinthető végérvényesnek. Minden új megközelítés hoz valami újat, de egyik sem mutatja az egészet. A gondolkodás útjai korlátozottá válnak, ha megvalósulásra kerülnek, viszont a gondolkodás lehetőségei mindig korlátlanok maradnak.12 A vallásfilozófia annyiban szorul rá a fenomenológiára, amennyiben szeretné felszínre hozni mindazt, ami a vallásban előfordul, s ami a vallásban lényegi. Az ember a vallásban megszólítottnak érzi magát, hiszen a kultusz, a hithirdetés, mások megélt hite és imája az, ami megszólít. A vallásfilozófia feladata az lesz, hogy en- nek a megszólítottságnak a közegében elemezze azt, ami megszólít, és azt is, aki megszó- lított, s vegye észre a lényegit abban, ami szól, és abban, ami elhangzik. 3. 2. Az emberi cselekedetek értelemposztulátuma Isten valamilyen módon adott, akinek adott mivolta és megnyilvánulása azonban nem magától értetődő. A vallásfilozófiának az a feladata, hogy olyan utakat töijön, melyeken keresztül Isten láthatóvá, adottá, megtapasztalttá válna. Ezután lehetne fogalmakat nyer- ni lényéről — mint ahogyan ezt teszi minden filozófiai teológia —, de minden egyes rá vo- natkozó fogalmiság eredője a tapasztalat kell, hogy legyen. Éppen emiatt Welte az em- béri lét egyfajta fenomenológiai analízisére tesz próbát, melyben a legfontosabb emberi tapasztalatoknak a tükrében az emberi transzcendenciára való nyitottságot véli megragad- hatónak. Emberi életünk természetének egyik tulajdonsága, hogy mindennapi cselekedeteink- ben, állandó tevékenykedésünkön keresztül a mindent igazoló értelmet, az élet egészét meghatározó értelmet feltételezzük. Ez az értelem bizonyítást nem nyerhet, de posztulált jellege tagadhatatlan. Mivel létezünk, az értelmes lét után vágyakozunk, s ha nem feltété- leznénk a mindent igazoló értelmet, nem tudnánk létünkben konkrét cselekvő lények- ként élni. Ez az a (cselekvéseinkben, életmódunkban bennfoglalt) feltételezett értelem, ami előreviszi a kulturális, társadalmi, szociális és személyes tevékenységeinket. Cseleke12 Vö. Welte, B., Religionsphilosophie, in Religionsphilosophie, Band 111/3, Gesammelte Schriften, Herder 2008, 17-236, 24-27. 209
