Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Praeambula fidei a fenomenológia nyomán - Bernhard Welte vallásfilozófiájának központi gondolatai
Praeambula fidei a fenomenológia nyomán... VINCZE KRISZTIÁN deteink közben továbbá megtapasztaljuk a ״parciális értelem-negativitást”13 is, azaz ha si- kerül és teljesül is valami, akkor arról az a véleményünk, hogy ámbár jó és értelemszerű, de még nem elégséges - a véges beteljesülésekben tehát egyáltalán nem találunk még ab- szolút megelégedést. Ez azért van így, mert minden parciális tevékenységünk és minden parciális értelmes céltérésünk a totális értelmet, az egész lét értelmes természetét követe- 11 meg. Welte Albert Camus pesszimizmusa és Maurice Blondel L’Action művét14 egybe- vetve állapítja meg: ״Még ha az emberi élet arra is határozza el magát, hogy lemond minden értelemről — amennyiben valós és cselekvő élet -, ott mégis az mutatkozik meg, hogy ismét értelmet feltételez.”15 Ezenfelül azt is kijelenti még Welte, hogy az emben élet konkrét mivoltában a feltételezett értelem fényében minden eseményét tekintve éti- kailag is értelmezett. Absztrakt módon ugyanis — akár a pesszimizmus vagy az agnoszti- cizmus légkörében — bánni elgondolható az életről, de ha konkrétan igazságról, hűségről vagy barátságról van szó, akkor még sem kételkedik az ember, hogy ezeknek valós értei- műk és valós értékük van. Kijelenthető tehát, hogy ״az emberi létezés alapjában és gyö- kerében” a létezés egészének értelmére irányított emben tekintet és ״az értelem jogos posztulátuma áll”.16 17 Ez a fajta értelemposztulátum nem rendelkezik kényszerítő erővel, hiszen akkor az emberi szabadság érvényét veszítené. Független szabadságunkat és autó- nómiánkat jellemzi azonban ugyanakkor az is, hogy az megnyílhat annak, ami ״hangta- lan hangzásában beszél hozzánk”, s ami szabadságunk gyakorlati alkalmazását egyáltalán eleve lehetővé teszi. 3. 3. Isten a dialogikus és személyes létmód közegében Az emben beszéd és az emberi beszédcselekvések közegében a Te megszólításakor mutat- kozik meg létünk személyes vonása. Az emberi személyek azok a létezők, akiket értei- mes módon a Te módján szólítunk meg. A Te arra utal, hogy a másik is olyan valaki, aki birtokolja és megvalósítja magát. A kommunikáció pedig az a hely, az a közeg, amely- ben a személyes mivoltunk zajlik és kifejeződésre juthat. Ha valaki csak tárgyakat látna magával szemben, s elesne a kommunikáció lehetőségétől, akkor léte tulajdonképpen hiányos alakzatban mutatkozna meg, mert az Én legsajátosabb közege a dialógus. ״A személycentrumok azok, melyeken keresztül a személytelen létezés is világos és értelme- zett lesz. A személyiségek centrumából bontakozik ki a világ és a létezők egészének jelentő- sége. Mit is jelenthetne a puszta meglét, a csupasz anyagi létezés, mi értelme lenne az egész- nek, ha ezt valakinek nem adhatnám hírül, ha valakinek mindez nem szolgálhatna örömére és hasznára? Világra tett vonatkozásaink csak a személyes vonatkozásaink keretein belül nyerhetik el jelentőségüket. ”v 13 ״Man erfährt auch die parzielle Sinn-Negativität: Es ist gut und sinnvoll, dies erreicht zu haben, aber es genügt nicht.” Uo. 62. 14 Az emberi cselekedetek elmélyült analízisét nyújtja a blondeli mű, melyben szintén fontos szerepet játszik a cse- lekvő ember cselekedeteinek hátterében álló értelemfeltételezés! ״In ogni atto c’é un atto di fede”, ami arra utal, hogy׳ cselekedeteink láncolatát egy összefüggő értelem posztulátumban egységesítjük. Vö. Leclerc, Μ., II des- tinó umano nella luce di Blondel, Cittadella Editrice, 2000, 132-133. 15 Welte, Religionsphilosophie, 64. 16 Uo. 65. 17 Uo. 122. TEOLÓGIA 2014/3-4 210
