Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Pusás Attila: Isten cselekvése a világban - Weissmahr Béla tézisének teológiai recepciója
PUSKÁS ATTILA Isten cselekvése a világban - Weissmahr Béla tézisének teológiai recepciója összességéhez való viszonyulást is jelent, és ez a viszonyulás kölcsönös. Ann nem világos az érvben, az az, hogy a világban lét, mint a létezőkhöz való viszonyulás, miért kell, hogy a világon belüli létezőktől való eredetnek a relációját is magában foglalja; miért csak ak- kor tekinthető egy létező valóban a világ részének, ha világon belüli létezőktől is oko- zott. Nem világos, hogy a világon belüli létezők Istenhez való közvetlen és a világ által közvetített viszonyulása hogyan alapozódik meg Isten teremtői tevékenységének kétféle megvalósulási formájában. Ezek a kérdések az idézett argumentumban válasz nélkül ma- radnak, ezért akár még a petitio principii gyanúját is kelthetik. Ugyanakkor, vélemé- nyem szerint ez a hiányosság megszűntethető, ha az idézett érv közvetlen szövegkörnye- zetén túl, Weissmahr Béla metafizikájának tágabb honzontján, közelebbről a változás és fejlődés elemzésének összefüggésében keressük a válaszokat. Az idézett argumentum ugyanis a világon belüli keletkezésnek a magyarázata kapcsán állítja, hogy a világhoz tar- tozás szükségképpen előfeltételezi a keletkezőnek a világon belüli létezőktől való eredetét. A világban lét nemcsak viszonyuló lét a többi létezőhöz és azok összességéhez, hanem keletkező, változó, fejlődést is magában foglaló létezés. A változás maga is a viszonyulás egyik megvalósulási formája, ahogy a magyar filozófus fogalmaz: ״a változás az azonos- nak és különbözőnek az egysége az időben”.26 Nos, Weissmahr Béla a változás és a fejlő- dés tapasztalatának gondos elemzésével és szigorú érveléssel jut arra az eredményre, hogy ״a változónak a változásban előálló új volta egyszersmind a változótól magától is kell, hogy eredjen, vagyis núnden, ami egy létezőben, mint lényének új meghatározottsága fellép, mindig egyben egy önmagát tökéletesítő tevékenység eredménye is”.27 Követke- zetes argumentálással kimutatja, hogy ellentmondás lenne a világban megjelenő újat mindenestől egy másik létezőre, a világmindenség egészére vagy akár egyedül Istenre visszavezetni. A fejlődés csak úgy értelmezhető megfelelően, ha lényegi mozzanatának tekintjük az öntevékenységet és az önfelülmúlást, melyet azonban elégségesen csak Isten transzcendens oksága tud megalapozni, aki megadja a létezőknek, hogy önmagukat bontakoztassák ki. Itt nem feladatunk rekonstruálni a változás és fejlődés weissmahri me- tafizikai elemzését és a belőle nyert istenérvet. Csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ennek az elemzésnek és érvelésnek az összefüggésében nyerünk választ arra a kérdésre, hogy miért lenne ellentmondás annak állítása, hogy valami ugyan a világhoz tartozik, annak része, benne mint valami új jelenik meg, ám ugyanakkor nem a világon belüli te- remtményi okok működésének is az eredménye. A világban lét és a világon belüli léte- zőktől is okozottság azonosításának a megalapozása ténylegesen itt történik meg, nem magában a fent idézett argumentumban. 2. 3. A weissmahri alaptétel összeegyeztethetőségének kérdése a bibliai tanúságtétellel A magyar filozófus tézisével szembeni kritikák harmadik csoportjába azokat a kitogáso- kát sorolhatjuk, melyek amellett érvelnek, hogy Weissmahr Béla alaptétele összeegyez- tethetetlen alapvető bibliai és teológiai igazságokkal. Nevezetesen Isten mindenható sza- badságával, személyes cselekvésével és jelenlétével, valamint a Szentírás által tanúsított valamelyik konkrét üdvözítő tettével. Nézzük meg röviden ezeket a bírálatokat és a vá- laszokat. 26 Weissmahr Béla, Isten léte és mivolta, 249. 27 Uo. 250. 187
