Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Pusás Attila: Isten cselekvése a világban - Weissmahr Béla tézisének teológiai recepciója
Isten cselekvése a világban - Weissmahr Béla tézisének teológiai recepciója PUSKÁS ATTILA A transzcendencia-érvvel szemben támasztott kifogások között találunk terminoló- giai jellegű bírálatokat is. Weissmahr Béla saját álláspontját a hagyományos csodaértelme- zéssel szemben a skolasztikus terminológiát felhasználva úgy határozza meg, hogy míg a bevett értelmezés szennt a csodaeseményben Isten és a teremtmény oksági viszonya leg- feljebb a főok (causa principalis) és eszközok (causa instrumentális) viszonya lehet, ahol Isten az egyedüli főcselekvő, a teremtmény teljesen passzív eszköz a kezében, addig a je- zsuita filozófus felfogása szerint Isten és a teremtmény viszonya a csoda esetében is, mint minden más esetben, teljességgel az elsődleges ok és a másodlagos ok viszonya, ahol a másodlagos, teremtményi ok saját oksági tevékenységgel rendelkezik és főokként mű- ködik. Isten elsődleges okként azt teszi, hogy az egyedül őt megillető teremtői hatalmá- val a teremtményt arra képesíti, hogy az a világban mint másodlagos ok a saját tevékeny- sége révén, azaz mint főok létrehozza az oksági hatást. Isten oksági tevékenysége tehát végső soron abban áll, hogy a teremtményt saját tevékenységgel rendelkező főokká teszi, mely így minőségileg valóban újat, igazi létnövekedést, tökéletesedést, a megszokott tér- mészeti rendtől eltérő eseményt, adott esetben valódi önfelülmúlást visz végbe.17 A kritika azt rója fel a jezsuita filozófusnak, hogy megváltoztatta a skolasztikus tér- minológia hagyományos értelmét. Az elsődleges-másodlagos oksági viszony tételezésének eredeti értelme az volt, hogy a véges létezők saját tevékenységének lehetőségét metafizi- kailag értelmezzék. így fogalmazták meg a tételt, mely szerint a véges létezők minden oksági hatása csak Istentől, mint elsődleges októl való függőség alapján lehetséges. A bí- rálát szerint Weissmahr ezt a tételt megalapozatlanul a következő állítássá változtatja: ״Is- ten minden tevékenysége mindig és minden esetben elsődleges oksági tevékenység, s ezért a világon belüli saját isteni tevékenységéhez núndig és szükségképpen igényli a megfelelő másodokságilag működőt”.18 A bírálat ehhez azt fűzi hozzá, hogy a magyar filozófus fo- galmilag helytelenül az első és másodlagos oksági viszonyhoz a közvetítés kategóriáját kapcsolja, ami eredetileg a főok és eszközok viszonyához tartozik. Weissmahr Bélánál ugyanis rendre olyan megfogalmazásokra bukkanunk, melyek szerint Isten elsődleges okként cselekszik s ezért szükségképpen a másodlagos okok által közvetített módon úgy, hogy a világban minden eseményt a másodlagos okok saját tevékenysége által megváló- sültként kell felfogni. Eredetileg a másodlagos okságnak és az oksági közvetítésnek sem- mi közük nem volt egymáshoz. Az előbbi fogalom a véges okok saját tevékenységének az értelmezése céljából született meg, az utóbbi pedig az eszköz ok fogalmához tartozik, amelytől azonban idegen a saját tevékenység fogalma. A causa instrumentális nem saját erejéből tevékeny, hanem a causa principalis mozgatja, mely olyan tevékenységre képe- siti, mely éppen nem a saját hatékonyságú tevékenysége.19 Nos, véleményünk szerint az a tény, hogy Weissmahr Béla összekapcsolja a másod- lagos okság és az oksági közvetítés fogalmát, melyek eredetileg más-más oksági viszonyok jelölésére szolgáltak éppen annak köszönhető, hogy a jezsuita filozófus létértelmezése korrigálni és meghaladni kívánja a skolasztikus létértelmezés oksági sémáit. Az összekap17 Béla Weissmahr, Gottes Wirken in der Welt, 26, 130—132. A két oksági viszony abban hasonlít egymáshoz, hogy mind a másodlagos ok, mind az eszközok saját ok mivoltukat az elsődleges, illetve a főoknak köszönhetik, Ugyanakkor a különbség is világos. A másodlagos ok ugyanis a létét is az elsődleges oknak köszönheti, s éppen a létben és cselekvésben való radikális függőségnek köszönhetően valódi öntevékenységgel rendelkezik, önálló ok, saját erejével fejti ki oksági hatását a teremtményi síkon, azaz főokként működik. Ettől eltérően az eszkö- zoknak nincs saját, az oksági hatásnak megfelelő ereje és tevékenysége. BÉLA WEISSMAHR, Bemerkungen zur Frage der Möglichkeit eines nicht durch Geschöpfe vermittelten göttlichen Wirkens in der Welt, 429—430. 18 R. Schulte, Wie ist Gottes wirken in Welt und Geschichte theologisch zu verstehen?, 122. ״Uo. 123 köv. 184
