Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Papp Miklós: A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról
PAPP MIKLÓS A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról zárólagosan a megtestesülésre építő etika olcsó kompromisszummá válna, a csak a ke- resztre építő etika radikalitásba esne, az egyedül a feltámadást hangsúlyozó etika pedig ábrándos, rajongó lenne. Bonhoeffer etikájának kulcsszava ezért az ״alakítás” lett, de ez nem a náci mintát jelenti, hanem Krisztus ״alakjába” való belebocsátkozást. O tesz a ma- ga alakjához hasonlóvá (Gál 4,19). Ha Krisztusban találkozik az ״utolsó” és az ״utolsó előtti”, a világ valósága és Isten valósága, akkor a keresztény élet részesülés Krisztusnak a világgal való találkozásából. Bonhoeffer misztikus alapbelátása: nem csak mi egyesülünk Krisz- tus alakjával, hanem O is rajtunk keresztül alakítja a világot: azaz a ránk bízott ״utolsó előttit” komolyan kell vennünk! Bonhoeffer etikájában a végletek és a gyűlölködés meghaladásával így kerül a krisz- tológiai alapon egységbe az ״utolsó” és az ״utolsó előtti”. Kijelenti: az ״utolsó előtti” önmagában semmi, éppen az ״utolsó” ad jelentést és jelentőséget az ״utolsó előttinek”. Nem lerombolja, hanem ítéletet mond róla. Az ״utolsó előtti” értéke, hivatása, célja ép- pen az ״utolsóhoz” való viszonyában derül ki, ami Bonhoeffer szerint nem más, mint az út előkészítése. Az ״utolsó előtti” útkészítő az ״utolsó” számára. Bár az ״utolsó előtti” nem tudja abszolút megakadályozni az ״utolsót”, de képes jelentősen hátráltatni. Ebből következik egy nagyon fontos dolog: az ״utolsó előttit” meg kell becsülni, ha akaijuk az ״utolsót”. Az ״utolsó előtti” önkényes lerombolása akadályozza az ״utolsót”. Ha egy szükséget szenvedőtől megtagadjuk a segítséget, még ha megakadályozm nem is tudjuk a kegyelemből való megigazulását, de a legkomolyabban hátráltatni tudjuk. Pl. az ige olyan hirdetése, a teológia olyan művelése, ami nem tesz meg mindent, hogy az befoga- dott lehessen, nem végzi el a maga előkészítő munkáját. Minden ״utolsó előtti” dolga tehát az útkészítés — az élet minden területén. A kegyelemre váró bűnös számára az emberség és a jóság jelenti az ״utolsó előttit”. Az útkészítés nem merülhet ki csak egy belső érzületben, hanem konkrétan oda kell for- dúlni a nyomor felé. Van az emberi rabságnak, szegénységnek, hatalomnak, de éppúgy a gazdagságnak és tudásnak egy olyan nehézkedése, ami akadály Krisztus és kegyelme szá- mára. Konkrétan az emberség és a jóság azok, amik előkészítik az Úr érkezését, ezeket kell nagyon óvni a világban, s majd ezeket teljesíti be az Érkező. Persze minden útkészítő tudja, hogy bármilyen metódussal is építjük az utat, igazából ez Krisztus útja hozzánk. Bonhoeffer etikája így az önmagában vett kompromisszumot élesen elítéli: önmagá- ban azt nem lehet abszolutizálni a kegyelem, az ״utolsó” ellentéteként, nem lehet önma- gában célként a kompromisszumra törekedni. Az ״utolsó előttit” komolyan kell venni, olyan ״utolsó előtti” tetteket kell tennünk, melyek nyitva maradnak az ״utolsó” számá- ra, készítik számára az utat. Ehhez bátorságra van szükség, helytállásra az itt és mostban, felvállalására a nem tökéletes tetteknek is. Hermann Ringeling6 szerint Bonhoeffer kon- cepciójában az elfogadható kompromisszum nem csak e világhoz tartozik, hanem eszka- tológiai jelentősége van: irányt, értéket, útkészítő karaktert a végső beteljesedésből nyer. Jürgen Moltmann7 szerint Bonhoeffer etikájának éppen az a lényege, hogy felrázza az ״utolsó előttit” komolyan nem vevő keresztényeket, akik semmit nem tesznek a jog- talanságok ellen, mindent csak az ״utolsótól” várnak el. Karl Barth8 teológiájában Krisztus uralmáé nunden, Isten közvetlenül cselekszik a történelemben, s ez független az ember véges, kompromisszumos, ellentmondásos tettei6 R1NGELING, H., Christliche Ethik im Dialog, (Studein zur theologischen Ethik 32), Herder, Freiburg-Wien 1991, 85-86. 7 MOLTMANN, J., Új életstílus, Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya, Budapest 1994, 30-32. 8 Barth, K., Kirchliche Dogmatik 11/2, Zoliikon, Zürich 1948, 628-632. 147
