Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Papp Miklós: A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról
A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról PAPP MIKLÓS nak és az egész hegyi beszédnek. Ezt a tökéletességet nem racionális önerőből, erkölcsi erőfeszítésből, logikai következtetésből nyeljük, hanem Istenünk előzetes kegyelmi hoz- zánk fordulásából. Ahogy O tökéletesen felénk fordult, úgy vagyunk képesek mi is Krisz- tusban tökéletesen Felé fordulni. Radikálisnak ebben kell lennünk, ebben nincs kompra- misszum. Radikálisan ezt a meghívottságot, elhivatottságot kell megszimatolnunk, ami olykor többre, olykor kevesebbre, olykor szokatlanra hív. Ezek után nézzük meg a különböző teológiai megközelítések modelljeit. A PROTESTÁNS ETIKA VÁLASZA A kompromisszum kérdését illetően egységes protestáns állásponttal nem találkozhatunk: a különböző konzekvenciák mögött különböző ontológiák húzódnak meg. A háború utáni időszaktól egészen napjainkig hat Dietrich Bonhoeffer etikája,5 amely nemcsak írásai magával ragadó erejének köszönhető, hanem a Hitler elleni küzdelmének és vértanúságának is. Bonhoeffer sorai mélyen megénntik az olvasót: tudja, hogy nem íróasztal-teológussal van dolga. Szavainak tétjük volt abban a kiélezett történelmi hely- zetben és van ma is. A kompromisszum problémájának körüljárásához megkülönbözteti az ״utolsó״ és az ״utolsó előtti” viszonyát. Az ״utolsó”, a végső és teljes tett a kegyelemé: a bűnös meg- igazulása végső soron a kegyelem műve. Minden ember élete egyetlen történésbe van belevonva: a kegyelemből való megigazulásba. A nagy kérdés, hogy az ״utolsó előtti” hogyan viszonyul az ״utolsóhoz”. Vajon az ״utolsó előtti” elutasítása nem egy jámbor önámítás, ami olcsó módon mindent Istenre bíz, vagy kifejezetten bűn részt venni az ״utolsó előttiben”, esetleg nagyobb bűn semmit sem tenni, s a hangoztatott semleges- séggel a bűnnek teret adni? A kettő viszonya szerinte két szélsőséges alakot vehet fel: a radikalizmust vagy a kompromisszumot. A radikális szemléletben az ״utolsó” és az ״utolsó előtti” teljes ellen- tétben áll egymással, minden utolsó előtti bűn. Nem számít, mit tesz az ember, a kegye- lem utolsó szava széttör minden ellenállást. Az ״utolsó előttit” lerombolja az ״utolsó”. A kompromisszum szemlélete szerint az ״utolsó előtti” elválasztott az ״utolsótól”, megvan a maga igazsága: az ״utolsó előtti” nem egyszerűen semmibe veendő. Bár az ״utolsó” a mindennapokon túl van, az ״utolsó előttin” keresztül mégis tevékenyen hat. Bonhoeffer szerint mindkét szélsőségben van igazság és tévedés, valamint gyűlölet. A baj éppen az, hogy az egyik az ״utolsót” abszolutizálja, a másik az ״utolsó előtti” fennállót, így egy- mást véglegesen kizáró, gyűlölködő ellentétek lesznek. A radikalizmus gyűlöli az időt, a türelmet, az okosságot, a mértéket és a valóságot. A kompromisszum gyűlök az örökké- valóságot, az abszolútot. Bonhoeffer ereje éppen abban van, hogy a végletes világban is a valóság egységét ke- resi: a kereszténynek egyik végletbe sem kell esnie, hanem Krisztust kell követnie, aki- ben feloldóik az ״utolsó” és az ״utolsó előtti” ellentéte. A teológiai etika hivatása éppen az, hogy megvédje a hívőt a végletektől, a hamis abszolutizálásoktól, s óvja a valóság egységét. Ehhez Krisztus lesz a kulcs: az emberré válásban felismeijük Isten szeretetét a teremtménye iránt, a megfeszítésében Isten ítéletét minden testről, feltámadásában Isten akaratát egy új világ felé. Ezt a három pillért nem szabad egymás ellen kijátszani. A ki5 Bonhoeffer, D., Ethik, München 1985, 136—139. Honecker, M., Einführung in die Theologische Ethik, Berlin 1990. 146
