Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA A népe szabadságáért küzdő államférfid lelki alkata mélyén „egy pszichológiai paradoxon is meghúzódik: valamennyi a szabadságért ég és harcol, de mind ellentmondást nem tűrő diktátori természet. [...] Ámde ez nemcsak lelki hajlamukból, hanem hivatásukból és társadalmi-történeti helyzetükből is következik: nagy történelmi akciókat, melyek minden nemzeti erő koncentrációját megkövetelik, csakis parancsoló természet, egyetlen vezérlő akarat ereje vihet végbe. A nemzet szabadsága csak az egyéni szabadság elnyomása árán vívható ki.”21 Az ilyen karakterű embernek tehát vigyáznia kell, nehogy kegyetlen diktátorrá váljon. Az impenalisztikus eszmény mögött az uralkodni hajlamos, a hatalmi ember személyisége áll, aki hatalomra tör, mint élményre és élvezésre, s ezért a korlátlanságra törekszik, mivel mindig nagyobb akar lenni. Az ilyen személyiségnek is gyenge pontja épp az erőssége, nnvel eltompulhat a valóságérzéke, a lehetőségek realisztikus megítélése, aminek legtöbbször bukás, nemzeti tragédia a vége. A szociális eszményt követő személyiség is magában rejti a diktátorvonásokat, olyat, aki feltétlen engedelmességet követel. A gazdasági eszményt követő államférfi pedig arra érez kísértést, hogy más nemzeteket épp erőfölényét kihasználva, elnyomjon. Ez a vonás nem kíméli meg a humanitás eszményt preferáló államférfiút sem, hiszen ki dönti el, hogy mi az igazán humánus, ki dönti el, mi felel meg az emberiség egyetemes igazságosságának. Ha nem is gazdasági, hát kulturális nyomás nehezedhet így egy másik népre. egyéniség, akinek hatalmas szuggesztív ereje van, tudja rányomni a pártra a maga bélyegét, de csak akkor, ha úgy tesz, mintha őt a párt vezetné, pedig ő vezeti a pártot, a felelősséget tehát még ő is részben a pártra iparkodik tolni. [...] Minthogy így a képviselő minden ízében a párttól függ, a törvényhozói felelősség és függetlenség puszta illúzió. [...] A képviselő azonban egy-egy párt parlament: exponense, akiben az egyéni felelőssége személytelenül működik. Ámde a párt mögött megint névtelen erők állnak, azok, akik a választást intéző pártkasszát megtöltik, bizonyos érdekcsoportok, kartelek, pénzügyi hatalmak, a fizetett sajtó terroija stb. A választók és képviselők, mint látjuk, nem felelősek egyénileg. Talán a tényezők harmadik csoportja: a'felelős miniszterek? De ezek csak a pártok kiküldött képviselői, akik megint kevéssé érzik magukat felelősnek, mert hisz azt kénytelenek tenni, amit az őket delegáló párt tőlük követel s amiért a párt mint többség szavazatával fedezi őket. [...] így a miniszterek személyes felelősségérzése erősen megbénul. [...] A miniszter nem vezet, de vezettetik. Ha mégis erős személyiség és saját felelősségére akar nagy terveket megvalósítani, pártja igen könnyen vétót mondhat neki. [...] A politikai felelősségláncolat utolsó nagy szeme az államfő. Ámde a modern parlamenti demokrácia szelleme szerint az államfő kénytelen a többségi pártból vagy koalícióból választani a miniszterelnököt s ennek javaslatára a minisztereket. E szerint nem az államfő, hanem a parlamenti többség a felelős, tehát megint egy névtelen, kollektív hatalom. Államfőnek a köztársaságokban rendszerint nem hatalmas, erőtől duzzadó egyéniségeket, hanem szürke embereket választanak, kikben nincsen félelmetes akaraterő. [...] Ez tehát a modern demokrácia felelősségelvének nagy circulus vitiosusa. [...] Hol tehát az államférfi felelősségének szankciója? Egyedül lelkiismeretében. Ámde ez igazán csak abszolút értékfelfogás alapján lehet érzékeny: az abszolútnak hitt értékek megsértése lelkiismeret-furdalást okoz. A vallásos világnézet a lelkiismeret számára ilyen feltétlen alapot biztosított: az államférfi az Isten előtt felelősnek érezte magát. Ez a metafizikai végső értékalap azonban ma már mindjobban meginog: vallási szankció híján az államférfiak lelkiismerete kétségkívül mindjobban elreladvizálódik és rugalmasabbá válik. A parlamenti demokrácia másik oldala, hogy viszonylag könnyen hozzászoktat a felelősség könnyelmű vállalásához. A többség tagjai olyan szakkérdésekben döntenek, amelyekhez nem érthetnek Vö. Kornis, Gy., Az államfifi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 250-253. 21 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 112. 77
