Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
KUMINETZ GÉZA Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel 3.3. Az egyes politikai világnézetek Felmerül a kérdés: Mi a politikának, s ennek folyományaként az államférfiúnak a végső célja, hiszen ez ad gyakorlatilag tartalmat hivatástudatának? Ezt a társadalmi élet közszellem irányításával és jogi szabályozásával történő alakításában kell látnunk. S itt lépünk máris világnézeti, vagyis hatalmas érzelmi töltésű mezőre,2 22 mivel különböző életérzések, világfelfogások adnak választ arra a kérdésre, hogy mi a tulajdonképpeni célja és tartalma a társadalmi-állami életnek. Az államférfiút is vallott világnézete vezeti politikai döntéseiben, aki nem nézi közönyösen a társadalmi élet folyását, „nem engedi át nemzete sorsát a társadalmi erők szabad játékának, hanem sajátos hivatásának és kötelességének érzi belenyúlni és irányítani. [...] A meglevő társadalmat s államot a helyesnek hitt jelentés, érték, cél, eszmény értelmében iparkodik alakítani.”23 Amíg kialakul ez az eszmény, azt az érzelmeket erősen megmozgató értékélmények alakítják: igazságosság, jog, szabadság, egyenlőség, gyengék védelme, humanitáseszme stb.24 25 A történelem hatalmas drámai mű, melyben akaratok, eszmék ütköznek vagy szövetkeznek. Minden világnézet megalkotja a maga emberképét, abszolútumát, s ebből folyó erkölcsi kódexét. Röviden tekintsük át az ún. politikai világnézeteket, vagyis azokat az eszméket, melyek politikusok és államférfiak politikai eszményét alkothatják. A társadalmi valóságot is nemcsak értjük, hanem értékeljük is. Ez az értve értékelés, értékelve értés tükröződik az ún. politikai világnézetekben, s ha ezek ellentétesek, akaratok ütközését hozzák magukkal. A politikai eszmék megvalósításáról, legyenek bár a legnemesebbek, először is azt kell tudnunk, hogy azoknak érvényt szerezni nem lehetséges „bizonyos keménység és kegyetlenség, valamint a tényeken művelt erőszakosság nélkül, még akkor sem, ha valamely eszme épp a keménységet, az élet virágait összetörő és a valóságos helyzetet tekintetbe nem vevő erőszakot ítélné el legfőképpen”.23 A világnézetek szinte szükségszerű része a fikció alkalmazása, melyek olyan tételek, amik nem adnak ugyan hű képet a valóságról, de segítségükkel a valóságot mintegy le tudjuk igázni, uralmunk alá tudjuk hajtani, érdekeink szerint leszünk képesek azt alakítani. Olykor e fikciók már mítoszok, melyek nem az igazság akarásának, hanem a hatalomra törő nyers akartnak a szolgálatában állnak. Ilyen fikció: „A liberalizmusnál az a tétel, hogy mindenki a saját szerencséjének kovácsa, a demokratizmusnál az emberek egyenlősége, a bolsevizmusban a történelmi materializmus és a világforradalom időszerű történelmi szükségszerűsége, a német szocializmusnál az északi faj, a fasizmusnál a nemzeti szellemnek és léleknek apoteózisa, a panteizmus határát súroló szubsztancializálása stb. E fikciók a politikai világnézetek kezében hatalmas harci eszközök.”26 Fontos politikai eszközök, melyek kielégítik a tömeg idealizmusra való hajlandóságát, illúziók utáni vágyát. Ám a „hitt eszményt pótló, hitnélküli fikció lényegében megtévesztés”.27 Ha ezekről 2i A világnézetek általában két dologra keresnek választ, egy elméletire és egy gyakorlatira: a)-mi a világ valósága? Miből áll a világ, mik a végső elemei, b) mi a világ értéke, mi az értelme számomra, s ennek fényében mit és miként kell cselekednem. Ezekre a kérdésekre adott válaszunk meghatározó eleme az értékelésünkhöz tapadó érzelmi hozzáállásunk. Valamely világnézettel való azonosulásunkat is a hasonló értékélményt kiváltó érzelmi hatás eredményezi. Ezek a példa, a szuggesztió, az imponálás, a megragadó buzdítás, a szemléletes bemutatás. Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 91. 23 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 89. 24 Vö. uo. 95. 25 Vö. Noszlopi, L., A világnézetek lélektana. Budapest 1937, 100. 26 Vö. Noszlopi, L., A világnézetek lélektana, Budapest 1937, 100-101. 27 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 170. 78
