Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Hankovszky Tamás: Az Isten - ember viszony problémája a monista filozófiában - Fichte példája
énnel. Az utóbbi ugyanis egyrészt annak felel meg, amit Kant az öntudat transzcendentális egységének nevezett, így az abszolút én minden ember konstitutív eleme, másrészt egy olyan eszmény, amely felé törekednünk kell, és amelynek elérése a végességünk meghaladását jelentené. Mivel „az ember ember, és nem lehet isten”, ezt az eszményt csak végtelenül megközelíteni lehet, elérni nem. Az abszolút én a konkrét énekkel való kapcsolatának első formája miatt szerepelhet a tudománytan élére állított feltétlen alaptételében, míg a kapcsolat második formája az, ami miatt a tudománytan elkerülhetetlen, sőt kívánatos körkörössége18 révén annak záróköve lehet. Az abszolút én tehát létünk legmélyebb gyökerét képezi, ugyanakkor konkrét valóságunk számára rendelt, tőlünk különböző cél is. Az eddig mondottak érthetővé teszik, hogy miért nehéz egyértelmű döntést hozni abban a kérdésben, hogy Isten azonos-e az abszolút énnel. Az elemzők általában mégis az egyik vagy a másik oldalra állnak.19 Már Fichte korában is voltak olyan értelmezők (pl. Baggesen, Schelling, Schiller), akik azonosnak találták őket. Máig sokan gondolkodnak így. A korábbi modern szakirodalomból elég Kroner20 nagytekintélyű munkájára hivatkozni, az újabból a Fichte vallásfilozófiájának szentelt egyik legfrissebbre.21 Azonban az ellentétes nézetnek is vannak rangos képviselői. A korábbi szakirodalomból meghatározójelentőségű Wundt,22 a legújabból pedig egy A teljes tudománytan alapjáról szóló friss kommentárt23 emelnék ki. A kérdés megválaszolásához induljunk ki abból, hogy mi szól amellett, hogy az abszolút ént Istennel azonosítsuk! Iménti bemutatásának végén odajutottunk, hogy az abszolút ént létünk legmélyebb gyökerének és ugyanakkor elérhetetlen célunknak kell tekintenünk. Ugyanezeket a predikátumokat vallja meg azonban a kereszténység Istenről is. Más jellemzői is vannak az abszolút énnek, amelyeket a vallások, vagy legalábbis Spinoza Istenének szokás tulajdonítani. Bizonyos értelemben az abszolút én is causa sui.2* Bár lét nem illeti meg, és az okság sem alkalmazható rá, mégis mindaz, ami az én, belőle magából ered, saját tevékenységére vezethető vissza. Arra a kérdésre, hogy „vajon mi voltam, mielőtt öntudatra ébredtem? A nyilvánvaló válasz: egyáltalán nem voltum, mert nem voltam én. Az én csak annyiban van, amennyiben tudatában van önmagának.”25 Ezért — már amennyire van — nincsen más számára, csak önmaga számára, önmaga számára viszont szükségszerű. Ebben is az ens necessaúumrz hasonlít. Ezen felül az abszolút én, miként a klasszikus felfogásban Isten, egyszerű, nincs benne sokféleség,26 27 ugyanakkor a realitás teljessége, hiszen „minden realitás, ami van, az énben tételezett”."7 Az Isten - ember viszony problémája a monista filozófiában - Fichte példája HANKOVSZKY TAMÁS 18 FICHTE, J. G., A tudománytan, avagy az úgynevezett filozófia fogalmáról, in Felkai, G., Fichte, Kossuth Kiadó, Budapest 1988, 185-230, 208, 223. 19 A szakirodalom különböző értelmű állásfoglalásaiból bőségesen tallóz: Class, W.—Soller, A. K., Kommentar zu Fichtes Grundlage der gesamten Wissenschaftslehre, 128-134. 20 Kroner, R., Von Kant bis Flegel I, Mohr, Tübingen ‘1961 ( 1921), 401. 21 Wladika, M., Moralische Weltordnung, Selbstvemichtung und Bildwerden, seeliges Leben. Johann Gottlieb Fichtes Religionsphilosophie, Königshausen & Neumann, Würzburg 2008, 128. 22 WUNDT, Μ., Fichte-Forschungen, Frommanns, Stuttgart 1929, 265-280. 23 SCHÄFER, R ..Johann Gottlieb Fichtes ’Grundlage der Gesamten Wissenschaftslehre’ von 1794, WBG, Darmstadt 2006, 32. 24 Vö. Ryue, H., Die Differenz zwischen „Ich bin" und „Ich bin Ich", in Fichte-Studien 10 (1997), 143-156, 153. 25 Fichte, J. G., A teljes tudománytan alapja, 1-3. § 13. 26 Fichte, J. G., Grundlage der Gesamten Wissenschaftslehre, GA 1/2, 399; Előadások a tudás emberének rendeltetéséről, 18. 27 Fichte, J. G., Grundlage der Gesamten Wissenschaftslehre, GA 1/2, 296. 27
